Elhunyt Csapó Benő neveléstudományi kutató, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke

70 éves korában elhunyt Csapó Benő Prima Primissima díjas neveléstudományi kutató, egyetemi tanár, az MTA doktora, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke.

2023. június 27.

Csapó Benő 1953. március 5-én született Szentgálon. Kémia–fizika szakos középiskolai tanárként végzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen 1977-ben. 1985-ben megszerezte a kandidátusi fokozatot, 2002-ben elnyerte az MTA doktora címet.

Csapó Benő Fotó: mta.hu

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Neveléstudományi Intézet, a Neveléstudományi Doktori Iskola, az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport és az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoport vezetője volt.

Számos nemzetközi kutatási programban vett részt. 1989-ben Humboldt-ösztöndíjas, 1994–95-ben Stanfordban vendégkutató volt, 1997–99 között a demokratikus gondolkodás fejlesztésével kapcsolatos programban dolgozott.
A 2003-as és 2012-es PISA-vizsgálatokban a problémamegoldó gondolkodás elméleti kereteit kidolgozó munkacsoportok tagja volt. 2011–15 között egy európai természettudomány-tanítási projekt magyarországi munkálatait irányította. A kutató 2015-ben Prima Primissima díjat kapott magyar oktatás és köznevelés kategóriában.

Akadémiai és ismeretterjesztő munkássága

Csapó Benő 2002 óta az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság tagja, 2017 óta társelnöke, majd haláláig elnöke volt. Tudományos és bizottsági munkája mellett számos nyilvános szereplésével aktívan tett a tudományos megalapozottságú köznevelési és közoktatási elvek népszerűsítéséért, egyebek mellett ezen a tavalyi konferencián, a Magyar Tudomány Ünnepén 2016-ban, valamint 2020-ban elhangzott előadásával.

2019-től a szegedi Dugonics Társaság (Szeged legrégebben alapított, ma is működő egyesülete) elnöke, 2020-tól vezetője volt, 2016-ban Szeged díszpolgárává választották.


Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke döntése alapján Csapó Benőt az MTA a saját halottjának tekinti.