Az MTA 196. közgyűlése

„Jelképe minden emberi együttműködésnek” – kamarazenei koncert az Akadémia 196. közgyűlésének első estéjén

Egy Mozart- és egy Weber-kompozíció hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia éves közgyűlésének első napját záró hagyományos esti hangversenyen az MTA Székház Dísztermében. A két klarinétkvintettet Klenyán Csaba klarinétművész és a Környei Zsófia, Kakutani Satoko, Móré László és Aranyos János zeneművészek alkotta vonósnégyes előadásában hallgathatták meg a jelenlévők.

2023. május 9.

„Itt, az Akadémián hagyománya van annak, hogy a tudomány képviselőiként keressük a párbeszédet a művészekkel.

Vagy még ennél is többet teszünk: szeretnénk mi magunk elhallgatni, és megmerítkezni a művészetek érzelemgazdag közegében. Ezért rendszeresen meghívjuk a művészetek képviselőit a tudomány házába,

hogy segítségükkel megélhessük az emberi kultúra teljességét”

– mondta Freund Tamás a koncerten elhangzó köszöntőbeszédében.

A kamaramuzsikálás értékeiről szólva az Akadémia elnöke hangsúlyozta:

„A kamarazene szép jelképe minden emberi együttműködésnek. Hiszen a tudományban, a kutatócsoportokban is így tevékenykedünk.

Tökéletesen értenünk kell saját »hangszerünkhöz«, tudományterületünkhöz, teljes felelősséggel és önátadással kell vizsgálnunk kutatómunkánk tárgyát, folyton tapasztalatokat és további ismereteket kell gyűjtenünk, új módszereket kell kifejlesztenünk, hiszen mindig van olyan terület, ami még felfedezetlenül áll előttünk, és ami újabb titkok és mélyebb felismerések összefüggéseihez vezethet el bennünket. És eközben

egy finomhangolás után ütköztetnünk kell eredményeinket más tudományterületek világával, ismeretanyagával, koncepcióival, hogy az összefüggésekből, kölcsönhatásokból és az alázaton alapuló együttműködésből végül az igazság felragyogjon.”

Freund Tamás köszöntője ide kattintva olvasható.

Az MTA 196. közgyűlésének első napját lezáró koncert műsorán Wolfgang Amadeus Mozart, illetve Carl Maria von Weber klarinétkvintettjei szerepeltek Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az est művészvendége Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész, Környei Zsófia hegedűművész, Kakutani Satoko hegedűművész, Móré László brácsaművész és Aranyos János csellóművész volt. Előadásukban Wolfgang Amadeus Mozart és Carl Maria von Weber egy-egy klarinétkvintettje hangzott fel.

A Magyar Tudományos Akadémia elkötelezett abban, hogy teret adjon tudomány és művészet párbeszédének. Hagyomány, hogy az éves közgyűlések első napját komolyzenei hangverseny koronázza meg, a Művészeti estek az Akadémián című rendezvénysorozat keretében pedig évente három alkalommal világhírű magyar zeneművészek koncertje hangzik fel az Akadémia falai között, és szintén nemzetközi hírű magyar képzőművészek kiállítását tekinthetik meg a jelenlévők.