Improvizáció a művészetben és a tudományban – Művészeti estek az Akadémián VI.

Az improvizáció volt a fő témája a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című programsorozat hatodik rendezvényének, amelyet március 27-én tartottak az MTA Székházban. A tudomány, a képzőművészet, a zeneművészet és a borkultúra találkozásáról szóló eseményen a Bényei Tamás vezette Kossuth-díjas Hot Jazz Band és a Liszt-díjas ifj. Sárközi Lajos cigányzenekarának koncertje után a Szkok Iván Munkácsy-díjas szobrász- és festőművész alkotásaiból nyílt kiállítást nézhették meg a vendégek. A művészeti élmények méltó kísérői a Heimann Pincészet borai voltak.

2023. április 4.

„Mai művészeti estünk az első, amikor nem a szigorú értelemben vett klasszikus zene jelenik meg a színpadon, hanem az improvizatív műfajok világhírű képviselői fognak gyönyörködtetni bennünket.

A kreativitás és a katarzis összekapcsolódásának egyik ékes példája az improvizáció, ami nem más, mint az emberi agy alkotóképességének egyik legkomplexebb formája, valós idejű megnyilvánulása”

– mondta köszöntőjében Freund Tamás a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című programsorozat hatodik rendezvényén.

Freund Tamás, az MTA elnöke köszönti az est résztvevőit Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az estsorozatot az Akadémia elnöke és Vizi E. Szilveszter, az Akadémiai Klub Egyesület elnöke 2021-ben indította útjára többek között azzal a szándékkal, hogy az Akadémia teret és otthont adjon tudomány és művészet találkozásának, felmutassa elválaszthatatlan egységüket személyes életünkben és kultúránkban egyaránt.

Az est első részében – amelyben immár hagyományosan mindig a zeneművészeté a fő szerep – a korábbi alkalmak klasszikus zenei hangversenyeitől eltérően az improvizáció élményét mutatták be a meghívott világhírű zenészek: a legnagyobb presztízsű amerikai dixieland-fesztiválokat rendre megnyerő, Bényei Tamás vezette, Kossuth-díjas Hot Jazz Band és a Liszt-díjas, ifj. Sárközi Lajos vezette, méltán nemzetközi hírű cigányzenekar.

A Hot Jazz Band és az ifj. Sárközi Lajos vezette cigányzenekar közösen improvizálnak az Akadémia Dísztermében
(További képek az estről a fotóra kattintva nézhetők meg.)
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Freund Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy az improvizáció során „egyszerre kell érzékelni a zenésztársak játékát, ritmusok, dallamok, harmóniák megjelenését, ugyanakkor nyitottnak kell lenni a belső világunkból fakadó érzelmi reakciókra, a spontán megelevenedő memórianyomokra: régi memóriaelemek új kontextusban, változatos új asszociációkkal jelennek meg a tudatalattiból való felbukkanásuk során.

Ez az alkotás felfoghatatlan, bámulatos fázisa.”

A neurobiológusként egyebek mellett az agykéreg működését is kutató Freund Tamás szerint

az improvizációs készség fejlesztése felkészíti és képessé teszi agyunkat a gyors döntésekre, ráadásul improvizációs készségre a kutatómunka során is szükség van,

például amikor párhuzamos információfeldolgozásra és ebből következő gyors döntésekre kényszerülünk. „Ezek optimális meghozatalához minél több variációs lehetőség kimeneteléről kell előzetes tapasztalattal rendelkeznünk. Minél intenzívebb örömérzet vagy netán bosszúság társul ezekhez a tapasztalásokhoz, annál élénkebben élnek emlékezetünkben, és annál intenzívebben befolyásolják döntéseinket. Ugyanakkor az eredeti, újszerű döntésekhez nem árt, ha képesek vagyunk néha a tudatos kontroll kikapcsolására, hogy az ösztönös elképzelések, spontán ötletek is a felszínre törhessenek.

A művészi improvizációból tehát kutatóként is sokat meríthetünk”

– hangsúlyozta.

Freund Tamás köszöntője ide kattintva olvasható.

Az est zenei részében két különböző, mégis egy tőről fakadó zenei improvizációból, a dzsessz és a cigányzene világából kaphatott ízelítőt a közönség. A Hot Jazz Band 20. század elején született, nemzetközi hírű műveket – Hamvadó cigarettavég, Kár itt minden dumáért, Az én babám egy fekete nő – játszva nyűgözte le improvizációs játékával a közönséget.

A Hot Jazz Band játszik az Akadémia Dísztermében Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Ifj. Sárközi Lajos és zenekara pedig a népi hagyományokra épülő magyar cigányzenét – hegedű, brácsa, bőgő és cimbalom felállásban – hozta el a vendégeknek izgalmas, improvizatív elemekkel: Hubay Jenő Hullámzó Balatonját, Pablo de Sarasate Cigány dalokját, Suha Balogh József Tüzes táncát, tradicionális népdalfeldolgozásokat, végül Kodály Zoltán Kállai kettősét adták elő.

Ifj. Sárközi Lajos és zenekara játszik az Akadémia Dísztermében Fotó: mta.hu / admin

A hangverseny csúcspontját a két zenekar zenei humort sem nélkülöző közös muzsikája jelentette, megmutatva, hogyan találkozik a magyar cigányzene és a dzsessz, és hogy mindkét műfajban az improvizáció jelenti az igazi művészi és szellemi csemegét.

Az est zenei programját a hagyományoknak megfelelően a képzőművészet követte. Impozáns környezet, az Akadémia Kodály- és Vörösmarty-terme ad otthont Szkok Iván Munkácsy-díjas szobrász- és festőművész alkotásainak. A Varga Edina kurátor munkája nyomán létrejött kiállítást Füzes András Pro Architectura díjas építész nyitotta meg. A műalkotások között látható Görgei Artúr honvédtábornok népi motívumokat is használó, egyedi stílusú szobra, amely a tábornokot fiatalon, vagyis olyan korában ábrázolja, amikor nagy hadi sikereit ténylegesen elérte.

Szkok Iván szobrász- és festőművész Görgei Artúrról készült szobrával Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az est magas színtű művészeti élményeinek méltó kísérői voltak a Heimann Pincészet borai. A szekszárdi Ivánvölgyben található Heimann Családi Birtok jelentős sváb borosgazdai múltra tekint vissza. „Az én sorsom, hogy a gyermekkoromban megélt sváb borosgazdamúltat újra életre leheljem, és átmentsem belőle, amit lehet, a mába” – írja borász hivatásáról id. Heimann Zoltán.

Id. Heimann Zoltán borász beszél hivatásáról és családi borászatukról az Akadémiai Klub Étteremben Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A család borait bemutató és személyes életútjáról, hivatásáról is szót ejtő előadásában megmutatkozott a borász igazi reneszánsz személyisége, míg

a borok egyediségében és minőségében egy sváb borosgazdacsalád hagyományai válnak élő jelenné.