Július 6-án folytatódik az MTA 193. közgyűlése
Hétfőn, július 6-án online folytatódik az MTA 193. közgyűlése, a július 1-jéről elmaradt napirendi pontok előadásával és megvitatásával. A Közgyűlés tagjai ezután meghallgatják a Jelölőbizottság jelentését, és megvitatják a jelöltekre tett javaslatokat. A technikai kockázatok elkerülése végett szavazásra csak az ülés lezárása után, az Akadémia ismert és kipróbált e-választási rendszerében kerül majd sor.
A július 1-jéről elmaradt öt érdemi döntést a közgyűlési vita után, július 6-án délutántól 24 órás időtartamra kiírandó e-szavazással hozza meg a Közgyűlés. Ezzel párhuzamosan, egy időben lehet majd szavazni az elnök, a főtitkár, a főtitkárhelyettes és az alelnökök személyére is.
Július 7-én délután, a 24 órás szavazási időtartam lezárása után kihirdetjük a szavazások eredményét. Az új vezetők személyéről közleményt adunk ki.
Július 7-én újabb 24 órára írunk ki szavazást, a választott elnökségi tagok, a Könyv- és Folyóirat Bizottság elnöke és a Közgyűlés által választandó bizottságok tagjainak megválasztására. Ennek a fordulónak a lezárása után (előreláthatólag július 8-án, szerdán délután) ünnepélyes eredményhirdetés lesz, az új elnök és a leköszönő elnök beszédével. Ezt követően az új vezetők online sajtótájékoztatót tartanak.
Az Akadémia vezetőjelöltjeinek programbeszédei és további újítások a 193. közgyűlésen
Félbeszakadt, és július 6-án folytatódik az MTA 193. közgyűlése