Ablak bezárása X

Eötvös 2020+: az Akadémia nagyot lépett a Kormány innovációs céljainak támogatásában

Az MTA és az ITM közötti költségvetési vita

Egységesen léptek fel az MTA kutatóhálózatának vezetői

A Magyar Tudományos Akadémia mintegy 5 ezer főt, köztük közel 3 ezer kutatót foglalkoztató kutatóintézet-hálózatának vezetői az MTA elnökével és más vezetőivel találkoztak 2019. január 17-én.

2019. január 17.

A 10 kutatóközpont főigazgatói, illetve az 5 önálló jogállású kutatóintézet igazgatói csütörtök kora délután érkeztek az MTA Székházába, miután meghallgatták az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjének tájékoztatását a kormányzat új K+F+I elképzeléseiről.

Az intézetvezetők méltányolták az ITM tájékoztatását, de továbbra is egységesek abban, hogy a kutatóhálózat jövőjéről az MTA elnökével, főtitkárával és további választott vezetőivel egyeztetnek rendszeres konzultációkon a továbbiakban is. Az intézetvezetők tájékoztatják munkatársaikat.

A főigazgatók egységesek abban is, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának a kormányzat által kért átvilágítását a Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottság által egyhangúlag elfogadott szempontok alapján kell folytatni.