Világgazdasági Tudományos Tanács

Megérteni a világgazdasági folyamatokat – újjáalakult a Világgazdasági Tudományos Tanács az Akadémián

Huszonöt évnyi szünet után folytatja munkáját a Magyar Tudományos Akadémián a Világgazdasági Tudományos Tanács. A testület negyedévente vitafórumokat szervez, amelyeken a közgazdász kutatók mellett az oktatás, az üzleti élet és a kormányzat szereplői vesznek részt. A Világgazdasági Tudományos Tanács vezetésére Török Ádámot, az MTA főtitkárát kérte fel Lovász László, az MTA elnöke.

2017. december 14.

„A Világgazdasági Tudományos Tanács újjászervezése válasz a világgazdaságban zajló gyökeres átalakulási folyamatokra, kutatási eredményei, a változó világgazdasági környezetrőlKépgaléria a Világgazdasági Tudományos Tanács alakuló üléséről készülő szakmai elemzései reményeink szerint hozzájárulnak a legfontosabb globális gazdasági folyamatok feltárásához és megértéséhez” – mondta a testület első ülése előtt Lovász László, az MTA elnöke.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A Tanács munkáját támogató szervezési és logisztikai feladatokat az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézete látja el. A „Valóban hiányzott egy ilyen fórum a szakmának” – interjúnk Török Ádámmal, a VTT elnökéveltestület vezetésére Török Ádám közgazdászt, az MTA főtitkárát kérte fel Lovász László. Török Ádám szakmai felügyelete mellett dolgozik elnökhelyettesként a Világgazdasági Intézet mindenkori igazgatója, jelenleg Szanyi Miklós, az MTA doktora.

Korábban már működött egy ugyanilyen nevű tudományos tanácsadó testület az Akadémián. A VTT először 1969-ben alakult meg abból a célból, hogy a világgazdasági nyitás folyamatában a magyar gazdaságpolitikai döntéshozókat és vállalatokat tudományosan rendszerezett információkkal és ismeretekkel támogassák. Létrehozásában elévülhetetlen szerepe volt Bognár József akadémikusnak, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatójának, aki egy olyan független testület létrehozását kezdeményezte, amely közelebb viszi a tudományos kutatómunkát a döntéshozókhoz. A Világgazdasági Kutatóintézetben és a VTT-ben zajló kutatások nem csupán az elméletekben leírt gazdasági folyamatok dokumentálására törekedtek, hanem a mélyebb társadalmi, kulturális és politikai összefüggések feltárására és értelmezésére is.

Térkép a hajózási útvonalakról, a tengeri áruszállítás relatív gyakoriságáról (skála: 1 km, 2010. márciusi adatok). A térképet a spatial-analyst.net szakértői készítették Térkép a hajózási útvonalakról, a tengeri áruszállítás relatív gyakoriságáról (skála: 1 km, 2010. márciusi adatok). A térképet a spatial-analyst.net szakértői készítették Forrás: Wikimedia Commons/B.S. Halpern (T. Hengl; D. Groll) CC BY-SA 3.0

Vitafórumok a kutatás, az üzleti élet és a kormányzat szereplőinek részvételével

„Az 1970-es évek elején a Bretton Woods-i rendszer összeomlása, az arab olajembargó, az olajárak emelkedése, a jom kippuri háború kirobbanása és a KGST-államok problémái, a nemzetközi együttműködéstől nagymértékben függő Magyarország számára tartósnak ígérkező, kedvezőtlen feltételeket alakítottak ki. A Tanács szerepe ezért akkor olyan interdiszciplináris kutatások kezdeményezése, támogatása volt, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a döntéshozók hasznosítható információkkal és elemzésekkel rendelkezzenek” – mondta Török Ádám, a VTT elnöke, az Akadémia Felolvasótermében tartott újjáalakuló ülésen.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A testület negyedévente vitafórumokat tart a tagjai által legfontosabbnak ítélt világgazdasági kérdésekben, továbbá ajánlásokat fogalmaz meg a jövőbeli kutatásokra vonatkozóan, amelyeket tagjai részvételével koordinál. A vitafórumokon a kutatás, az oktatás és képzés, az üzleti szféra, valamint a kormányzat szakemberei vesznek részt. Az aktuális kutatási témákról szervezett eszmecserék anyagaiból rendszeres publikációkat terveznek közreadni, emellett minden évben novemberben jelenik meg egy olyan tanulmánykötet, amely a Tanács javaslatai és ajánlásai szerint folytatott kutatómunka eredményeit dokumentálja.

Török Ádám az első év kiemelt témái közé javasolta a Kína-Japán-Korea növekedési központ, a Trump Amerikája, valamint az Oroszország, energia és nyersanyag kérdésköröket, továbbá azt javasolta, hogy a VTT foglalkozzon a Európai Unió jövője és az integráció kérdéseivel, az éghajlati folyamatok és a klímaváltozás világgazdasági hatásaival, valamint a visegrádi országok gazdasági potenciáljával.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A VTT újjáalakuló ülésén Szanyi Miklós, az MTA TK Világgazdasági Intézet igazgatójának tanulmányát vitatták meg. Az elemzés a műszaki fejlődés és a hosszú távú gazdasági ciklusok közötti összefüggéseket mutatja be – teljes szövege ide kattintva elérhető.