Egy a Headache című szaklapban megjelent vizsgálat szerint (Janice M. Pogoda és mtsai: Severe Headache or Migraine History is Inversely correlated with Dietary Sodium Intake: NHANES 1999-2004) kisebb valószínűséggel szenvednek migrénes rohamban azok, akik a táplálkozás révén több sót visznek a szervezetükbe; nők esetében az inverz kapcsolat csak alacsonyabb testömeg index esetében érvényesült, míg férfiak körében a testsúlytól függetlenül fennállt. Mint a tanulmány utolsó szerzője Michael Harrington (Huntington Medical Research Institute, Pasadena, Kalifornia) az eseményről beszámoló New Scientistnek elmondta, hogy az inverz összefüggés meglepte a kutatókat, akik pont az ellenkezőjére számítottak, mivel ismert, hogy a nátriumionok aktiválják a neuronokat.

A tanulmány 8819 felnőtt bevonásával 1999 és 2004 között zajlott kérdőíves egészségvizsgálat (National Health and Nutritional Examination Survey) adatain alapszik, és eredménye szerint azok, akik a legtöbb sót fogyasztják egyben azok, akik a legkevesebb migrénről és fejfájásról számoltak be.

A New Scientist egy másik írása szerint egyébként is változóban van a migrénről kialakult képünk. Mint arról Helen Philips beszámol, az elmült évtizedben kiderült, hogy a migrén sokkal súlyosabb betegség, mint eddig gondoltuk, mivel a hátterében valódi agyi struktuális és funkcionális eltérések vannak, amelyek nemcsak a migrénes roham alatt állnak fenn, továbbá a kórkép lefolyása progresszív. A folyóiratnak nyilatkozó migrén-szakértő Peter Goadsby (King's College London és University os California, San Fransisco, Kalifornia) szerint ma már nem úgy kell gondolnunk a migrénre, hogy az vaszkuláris megbetegedés vagy fájdalom szindróma, hanem inkább neurológiai kórképnek kell tartanunk.

A képalkotó lehetőségek bővülésével intenzíven kutatják a migrén agyi hátterét, így pl. Nouchine Hadjikhani és munkatársai (Harvard Medical School) azt találták, hogy a migrénesek szomatoszenzoros agykérge - különösen a fejhez és archoz tartozó területek - megvastagodott, azaz a migrénnek eszerint is hosszútávú következményei is vannak, nyilatkozta Hadjikhani, akinek vizsgálatai a vizuális kortex vastagodására is felhívták a figyelmet. Ez utóbbi tünet összefüggésben lehet a migrének mintegy 20%-át érintő a bevezető szakban (aura) jelentkező vizális hallucinációkkal.

Mint Helen Philips megjegyzi, az elmúlt évtizedben annyi agyterület struktúrális változását mutatták ki a migrénnel összefüggésben, hogy szinte nincs olyan agyi régió, amely érintetlen lenne. A szenzoros területeken túl fontos az érzelemsszabályozásért felelős területek és a hippocampus, továbbá nem meglepő módon a fájdalommal kapcsolatos területek érintettsége, olyannyira, hogy egyes kutatók szerinnt lehetséges az egész agy érintettsége. Az mindenesetre ma már bizonyos, hogy a migrénben szenvedők agya túlérzékeny, és ez a túlérzékenység a rohamok közötti periódusban is fennmarad: agyi válaszaik nem habituálódnak, továbbá a migrénesek igen rosszul teljesítenek a negativitáshoz való vonzódást mérő tesztekben. Több figyelmet szentelnek azoknak a stimulusoknak, amelyeket nem szeretnek, talán ez is összefüggésben állhat azzal, hogy körükben több a depressziós.

Mindazonáltal leginkább talán a hippotalamuszt érintő funkcionális változások és azok az eltérések jelentősek, amelyek a hipotalamusz többi agyterülettel való kapcsolatait érintik. A hipotalamuszhoz köthető a migrénre jellemző számos tünet, így az émelygés, hányás, orrdugulás, könnyezés, fokozott mértékű vizeletkiválasztás, szomjúság, éhség, ásítozás és a fáradtság. Így nem meglepő, hogy az agyi képalkotó vizsgálatok is a funkcionális konnektivitás növekedését mutatták ki a hipotalamusz és a testműködés kontrollját végző agyterületek között.

A migrén háromszor gyakoribb nőkben, mint férfiakban, és a kutatók - amennyiben vannak ilyenek - a migrénes nők és migrénes fférfiak közötti különbségeket is szerették volna megtalálni. A vizsgálatok két fő agyterületben mutattak kis eltérést: a migrénes nők agyában vastagabb a precuneus nevű agyterület (ez a terület valószínűleg közre működik az öntudat kialakításában), vastagabb a szenzoros feldolgozásban és az automatikus testi funkciók kialakításában kontrolljában, továbbá annak eldöntésében közreműködő hátsó inzuláris kérgi terület, hogy mi a fontos érzelmileg az adott pillanatban, írja Phillips. Vagyis nők migrénje esetén több érzelmi pálya érintett.

Érdekes megfigyelés, amit a korábban említett Peter Goadsby és munkatársai tettek, hogy migrénben szenvedő anyák csecsemői 2,6-szor nagyobb valószínűséggel szenvednek kólikában. (A migrén hátterében 70%-ban figyeltek meg családi halmozódást.) Így elképzelhető, hogy a kontrollálhatatlan sírással jelentkező kórkép nem az érzékeny bélrendszer tünete, hanem a migrén korai formája, és lehetséges, hogy a kólikás csecsemő a ráömlő rengeteg szenzoros infomációval küzd meg nehezen.

A migrén gyógyítására kevés lehetőségünk van, holott ha az valóban progresszív betegség, fontos lenne idejekorán megállítani az agy romlását. Újabban transzkraniális mágneses stimulációval próbálkoznak és a migrénesek vérében Goadsby által felfedezett CGRP (calcitonin gene related peptide) receptorának blokkolásával.

A bevezetőben említett sóban gazdag diéta is segíthet a Lancet folyóirat egy tanulmánya szerint ugyanis azoknak, akiknek nincs magas vérnyomásuk - egy viszonylag magas határig - nem kell félniük a magas sóbeviteltől. Mint arról a PharmaOnline is beszámolt több, mint 130 ezer ember vizsgálata alapján normotenziós embereknél a sóbevitel és az elhalálozás között U alakú összefüggést találtak (). A vizsgálat meglepő eredménye szerint az alacsony sóbevitel emeli a szívinfarktus/stroke kockázatát, illetve az ezzel összefüggő elhalálozásét is. (A vizsgálatban az "alacsony sóbevitelt" 3000 mg alatti nátriumbevitelként definiálták, ami meghaladja a nemzetközi ajánlásokban szereplő napi beviteli értéket.)

forrás: Medical Online