V. Orvosi Tudományok Osztálya

A 2019. évi orvosi-élettani Nobel-díjat 3 kutató kapta megosztva

Az idei orvosi Nobel-díjjal egy alapfelfedezést, egy nagyon alapvető mechanizmus feltárását díjazták, amely az elmúlt 20-25 év egyik legnagyobb felfedezéseként teljesen átrajzolja a tudományos gondolkodást, mondta az MTI-nek Mandl József akadémikus.

2019. október 3.

Mint hétfőn Stockholmban bejelentették, két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat annak felfedezéséért, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigénszint változását és hogyan alkalmazkodnak hozzá. Mandl József akadémikus az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, az egész vérkeringés alapfunkciója, hogy táplálékot és oxigént vigyen a sejtekhez, ezért a sejtek alkalmazkodása két dologról szól: egyrészt, hogy a táplálékhiányhoz tudnak-e alkalmazkodni és olyankor mit csinálnak, másrészt hogy az oxigénhiányhoz tudnak-e alkalmazkodni és ezt hogyan teszik.

A most díjazott felfedezés az oxigénhiányhoz való alkalmazkodásról szól, ami a környezethez való alkalmazkodásnak egy alapmechanizmusa. "Ez egy nagyon alapvető kérdés, ami régóta foglalkoztatta a kutatótársadalmat", mutatott rá az akadémikus, megjegyezve, hogy ezért sokan kicsit meglepőnek is találják, hogy milyen későn jött ez az alapvető felfedezés.

"Azt, hogy a metabolizmus képes alkalmazkodni az oxigénhiányhoz, régóta tudják, de azt, hogy ennek mi a mechanizmusa, nem tudták eddig, ezért ez egy alapfelfedezés", magyarázta Mandl József. Mint mondta, az oxigén alapvető fontossága közismert mindenki számára, aki élőlényekkel foglalkozik. Abban az esetben, ha egy élőlény optimális hatékonysággal akar energiát nyerni a környezetéből, ahhoz oxigén kell. Oxigén jelenlétében 16-18-szor több energiát képes a sejt kivonni a környezetéből, mint oxigén nélkül.

Az oxigénhez való hozzájutás lehetősége változhat, a sejtek képesek alkalmazkodni, tudják érzékelni, hogy elegendő vagy kevesebb az oxigén. Az alkalmazkodás hosszú távú alkalmazkodást jelent, átprogramozza a sejt a fehérjeszintézisét aszerint, hogy mennyi az oxigén. Ha kevés az oxigén, minden átalakul, így például az érképződés is, amely a keringést biztosítja. Ez a mechanizmus azért érdekes, mert nagyon sok nagy morbiditású betegségben, például a stroke, a szívinfarktus, a daganatok és vesebetegségek esetében hypoxia, azaz oxigénhiányos állapot lép fel.

Azok, akik a Nobel-díjat kapják, felfedezték ezt a szabályozási utat, az élővilágban az egyik legfontosabb regulációs útvonalat, és így lehetővé tették, hogy a legtöbb betegségnél tudják vizsgálni ennek a mechanizmusnak a szerepét és befolyásolhatóságát a kutatók. "Ez egy elég egyszerű képletnek tűnik, de távolról sem az", mondta Mandl József, hangsúlyozva, hogy a három tudós felfedezése alap dolog a normál állapot és számos betegség megértésében, és alap dolog az olyan szerek kutatásában, amelyek erre hatnak. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelen pillanatban elsősorban a daganatellenes terápiákban próbálják alkalmazni, például annak vizsgálata során, miért van az, hogy egyes daganatok rezisztensek a kemoterápiára.

(forrás: MTI