Legyünk minél többet ERC-nyertesek társaságában! Interjú Kondorosi Évával

Magyarország a régió más országaival összehasonlítva továbbra is kiemelkedően eredményes az Európai Kutatási Tanács pályázatain. 2016-ban az EU13-ak összesen 22 pályázati sikeréből 12 Magyarországhoz kötődik. Sőt, a régi tagállamokkal (EU15) összevetve, tavaly eredményesebben szerepelt Görögországnál, Norvégiánál, Írországnál és Portugáliánál. A sorban előttünk álló finnek viszont már egyedül nyertek összesen 21 grantet. Mi a magyar eredményesség receptje, és általánosságban mi a legfontosabb az előrelépéshez?

Kondorosi Éva Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A 2016-os év valóban rendkívül sikeres volt számunkra. A korábbi átlag 8 százalékról majdnem 30 százalékra ugrott a beadott magyar pályázatok sikerességi mutatója. Ez messze meghaladja az összes országra vonatkozó 11 százalékos átlagértéket, és az új tagállamok (EU13) átlag 3 százalékos sikerarányát. Eredményességünk oka, hogy a benyújtott magyar pályázatok kiválóak voltak, de sajnos nagyon kevesen pályáztak. Ezzel szemben a pályázók nagyobb számának köszönhetően egyes országoknak, például Finnországnak több nyertes projektjük van. A magyar siker egyik összetevője, hogy bizonyos tudományágakban kiemelkedőek vagyunk. Egyrészt a kiváló hagyományok révén van mire alapozni, a tudást tovább kamatoztatni – így például a matematika és a neurobiológia területén, ahol megvan a kritikus tömeg és a stimuláló tudományos légkör, iskola. De említhetem a társadalomtudományok területét is, ahol a CEU révén eddig a legtöbb ERC-pályázatot nyertük el.

A siker másik összetevője a megfelelő felkészülés, felkészítés, amelynek eredményei különösen az elmúlt években váltak nyilvánvalóvá. Ebben döntő szerepe volt az MTA-nak. Az Akadémia által beindított és támogatott Lendület program vezetői adják az ERC-pályázók legnagyobb táborát. Velük szemben elvárás is, hogy pályázzanak az ERC valamelyik kiírására. A magyar ERC-nyertesek közül 22 Lendület-nyertes is. A Lendület program nagyon jó felkészítőnek bizonyult az ERC-támogatás elnyeréséhez, de arra is van példa, hogy valaki előbb nyert ERC-támogatást, és utána lett Lendület-csoportvezető.

Az MTA mellett ki kell emelnem a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal által bevezetett támogatott programokat is. Az egyik rövid ösztöndíjakkal segíti a potenciális pályázókat eredményes felkészülését egy ERC-csoportban tett látogatással, tapasztalatszerzéssel. A másik típusú támogatást azok kaphatják, akik már pályáztak, és projektjüket az ERC kiválónak minősítette, de pénzügyi források hiányában támogatásban nem részesültek.

Gyakran hallani, hogy az ERC „a bátor, áttörést jelentő kutatásokat támogatja”. De mit jelent ez pontosan?

Az ERC olyan kutatási projekteket támogat, amelyek a tudomány jelenlegi állásának a határait feszegetik. A legnagyobb esélye az originális, eddig meg nem válaszolt tudományos kérdések megoldását célzó, nagy kockázattal járó, ugyanakkor nagy eredményekkel kecsegtető pályázatoknak van. Ez a „bátor, áttörést jelentő kutatás”. Ezek a kutatások akár paradigmaváltáshoz is vezethetnek egy adott tudományterületen. Elindíthatnak olyan folyamatokat, illetve felvethetnek további kutatási kérdéseket, amelyekkel a projekt tervezésekor eredetileg a kutató sem számolt. Az ERC 10 éves történetében erre már számos példát találunk: az agykutatás, a kvantumszámítás (a kvantumszámítógép megalkotásának irányába tett lépések), az új vakcinák kidolgozása terén – hogy csak néhányat említsek. A sor hosszan folytatható – sok izgalmas projekttörténet, nem várt felfedezések vagy éppen tervezett és megvalósult eredmények olvashatók tömören és közérthetően az ERC honlapján.

Vannak-e preferált tudományterületek? Mint például az agykutatás évtizedéhez kapcsolódóan az idegtudomány?

A rövid válaszom, hogy nincsenek. Az ERC nem tesz különbséget a tudományágak között, mint ahogy az alapkutatás és az alkalmazott kutatás között sem. A támogatandó pályázatok kiválasztásában az egyetlen szempont a projekt és a kutató kiválósága. Merész és igazi áttörést ígérő kutatási téma bármely tudományterületről várható. Bár nincsenek preferált tudományterületek, elkerülhetetlen, hogy egyes ugrásszerűen fejlődő vagy égető kérdéseket felvető területekről több pályázat érkezzen. Tíz év alatt nyilván ilyen téren is folyamatos változásokat élhettünk meg. A hangsúlyok időről időre más témákra helyeződtek.

2012-ben lett tagja az ERC 22 fős vezető testületének, a Tudományos Tanácsnak, ma pedig már az ERC egyik alelnöke. Melyek a testület fő törekvései, és hogyan igazodhatnak ezekhez a magyar kutatók, az MTA kutatóhelyei?

Az ERC célja az egész európai kutatási ökoszisztéma szintjének, dinamizmusának és kreativitásának növelése. Meghatározó szerepe van az élvonalbeli új kutatógeneráció kiválasztásában és nevelésében. Az ERC referenciaként szolgál minden európai kutatást támogató intézmény számára. Számos országban alkalmazzák a modelljét, átvéve annak pályázási és értékelési rendszerét, és ezáltal strukturális reformokat, erőfeszítéseket és beruházásokat ösztönözve Európa-szerte. Sajnos nagyon nagy különbségek vannak az egyes országok versenyképességében, a kutatás támogatásában. Az ERC-pályázatok legsikeresebb nyertesei azok az országok, amelyek jelentősen támogatják saját nemzeti forrásaikból az oktatást és a kutatást.

Ez nem mondható el az új EU13 tagországokra, amelyek együttesen fordítanak annyit a kutatásra, mint például Svédország vagy Hollandia egyedül, és ez tükröződik az elnyert ERC-pályázatok számában is. Ezért én a legnagyobb megoldandó problémának a kutatási lehetőségek szempontjából két részre szakadt Európát tartom; a régi EU15 és az új EU13 tagállamok közötti különbséget. Ezt az ERC egymagában nem tudja megoldani. Bár a Horizont 2020 is tesz erőfeszítéseket az egységes európai kutatási színvonal megteremtéséért, a döntő lépéseket a közép-, kelet- és dél-európai országok kormányainak kell megtenniük nemzeti kutatásuk felzárkóztatása érdekében. Az ERC a maga részéről 2014-ben létrehozta a Tudományos Tanács úgynevezett „Widening European Participation” munkacsoportját, amelynek én vagyok a vezetője, célunk, hogy az EU15-ök és az EU13-ak közötti jelenlegi különbség csökkenjen.

A felméréseink szerint a pályázati sikertelenség egyik leggyakoribb oka a kutatók izoláltsága, a nemzetközi tapasztalatok hiánya. Ennek megoldására dolgoztunk ki és javasolunk egy olyan rövid távú, 3-4 hónapos ösztöndíjprogramot, ami lehetővé teszi potenciális pályázók számára, hogy bekapcsolódjanak egy ERC-nyertes csoport munkájába, megismerjék, milyen színvonalú kutatási tervvel lehet pályázni, és hogyan működik egy ERC-projekt. Eközben segítséget kapnak a pályázat elkészítéséhez és az értékelés részeként felkészítést a tudományos interjúra. Ennek a pénzügyi hátterét és a megfelelő jelöltek kiválasztását a programban részt vevő EU13 országoknak kell biztosítaniuk. Eddig 7 országgal jött létre ilyen szerződés, Magyarország az NKFIH révén az elsők között volt.

Egy további program szintén az NKFIH keretében – mint már említettem – azoknak a pályázóknak a segítése, akiket az ERC kiválónak minősített, de anyagi forrás hiányában nem támogatott. Ezek a kutatók a legközelebbi beadási határidőig kapnak támogatást, hogy haladjon a kutatásuk, és még sikeresebb pályázatot tudjanak benyújtani. Azt hiszem, hogy ezek a lehetőségek nagyban hozzájárulhatnak a további magyar sikerekhez.

Ön is többször hangsúlyozta, hogy nemzetközi színvonalú infrastruktúra nélkül nem lehet vonzó egy kutatóhely. Európai összehasonlításban hogyan áll e tekintetben az MTA kutatóintézet-hálózata és a magyar egyetemek kutatási infrastruktúrája?

Európa kutatási térképe, ha úgy tetszik, sokszínű, de azt mindenképpen látnunk kell, hogy ezen belül a magyarországi kutatási infrastruktúra még nem kiegyensúlyozottan erős. Vannak pontok az országban, ahol egy-egy fejlesztés nyomán vagy éppen a hagyományosan jó infrastruktúra következetes fenntartásával és fejlesztésével az infrastruktúra alkalmas kiemelkedő kutatásokra. Én úgy látom, hogy jó minőségű középkategóriás műszerekkel – legalábbis az én területemen – jól el vagyunk látva, ugyanakkor hiányzik néhány igazán csúcskategóriás műszer. Ezekből elég lenne egyet beszerezni országos szinten, és biztosítani a legjobb, szinte folyamatos felhasználását. De ha hatalmas összegekből a legmodernebb infrastruktúrát hozzák létre olyan helyen, ahol az azt működtetni képes személyzet nem áll rendelkezésre, akkor a legjobb szándék ellenére is kudarc lesz a végeredmény.

Az ERC-pályázatoknál elsősorban a tagállamok feladata kutatóik tájékoztatása és támogatása annak érdekében, hogy minél több magas minőségű pályázat szülessen. Az MTA ennek jegyében több szolgáltatással, például nemzeti kapcsolattartó ponttal, információs nappal is segíti a pályázókat. Melyek Ön szerint a legfontosabb és láthatóan jól működő formák ezek közül, és hol lenne szükség további segítségre?

Az ERC honlapján részletes tájékoztató található a grantek különböző típusairól és a pályázatok elkészítéséről. Itt érdekes és szórakoztató videoprogramokban is elmagyarázzák, hogyan kell lépésenként egy sikeres pályázatot elkészíteni. Elsőként mindenképpen ezeket kell gondosan áttanulmányozni. Ezenkívül a nemzeti kapcsolattartó pontok segítségével, és az ERC információs napokon lehet további hasznos ismeretekhez jutni, amelyeken ERC-nyertesek is beszámolnak személyes tapasztalataikról. Felhívják arra is a figyelmet, hogy melyek az elkerülendő hibák, mire kell feltétlenül figyelni, mitől lesz egy pályázat igazán versenyképes, és hogyan lehetünk meggyőzőek és érdekfeszítőek a személyes interjú során. Az MTA Titkárságán működő nemzeti kapcsolattartó pont kitűnően működik, és jelentős szerepe volt az elmúlt évek sikeres pályázataiban, hasznos tanácsokat adva, aktív szerepet vállalva a pályázók felkészítésében. Jelenleg nem is egy, hanem három személy látja el a nemzeti kapcsolattartói feladatokat. Készséggel állnak minden érdeklődő kutató rendelkezésére, akár személyes konzultációra is, segítséget nyújtva a pályázat beadásában, illetve apályázói interjúra való felkészülésben.

Pályázatírással azonban nem foglalkoznak. A kutatónak kell saját ötlete, tudása alapján a kutatási tervét megírni és a pályázati anyagát összeállítani. Sajnos előfordult Magyarországon olyan eset, amikor a kutató anélkül adta be az ERC kiírására a pályázatát, hogy azt közvetlen főnökének, munkatársainak vagy bárkinek előzetesen megmutatta volna. Nem szabad szégyenlősnek lenni. Jobb az előzetes kritikák alapján a pályázatot javítani, mint Brüsszelből elutasítást kapni. Minél többen mondanak róla véleményt, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a pályázat megírása és tartalma megüti az ERC mércéjét.

Vannak-e jellemző erősségeik és gyengeségeik a magyar pályázóknak? Gondolok például az úgynevezett „forró” témák kiválasztására vagy a kommunikációra.

A válaszom itt szorosan kapcsolódik az előző kérdéshez. A magyar pályázók gyakran túl „szemérmesek” a projekttervüket illetően, nem tesztelik a hatását a munkatársaikon vagy szélesebb körben. Pedig a sikertelenség nem szégyen, és sokat lehet tanulni a bírálatokból. Ezeket figyelembe véve javítani lehet a pályázaton, és újra lehet pályázni. Az újrapályázás főleg a sikeres országokban teljesen általános, és ezeknek a „javított” pályázatoknak sokkal nagyobb a sikerarányuk, mint az elsőre beadottaknak. Tehát nem szabad visszariadni, pályázni kell, még jobb anyaggal. Ami a forró témákat illeti, természetesen ezek vonzóak a kutatók számára. Nyilván többen pályáznak ilyen témákkal, de a hagyományos élvonalbeli területek időszerű forró kérdésekkel, mint pl. a matematika vagy a hagyományos és hazai szinten is jelentősen támogatott neurobiológia a legerősebbek az ERC-pályázatokban.

Egy konferencián valaki egyszer arról beszélt, hogy az eredményesség attól is függ, hogy mennyire vannak ott a bírálók között a magyarok. Nem azért mert a honfitársaiknak kedveznének, hanem azért, mert személyes tapasztalatukon alapuló gyakorlati tanácsokkal segíthetik őket. Ön elégségesnek tartja a magyar „jelenlétet”? Ha nem, miként lehetne ezen javítani?

A paneltagok kinevezését az ERC alelnökei végzik a Tudományos Tanács tagjainak segítségével. A kiválasztás szempontja a szakértők tudományos kiválósága, az országok és nemek arányának figyelembevételével. Igyekszünk a 12-15 tagú panelekbe EU13 országokból való szakértőket bevonni, mert ők ismerik ezeknek az országoknak a lehetőségeit, körülményeit, és egy adott paneldiszkusszió során segíthetik a kitűnő ötleteken alapuló, de kevesebb neves publikációval rendelkező pályázók támogatását. A panelekbe igyekeztem minél több magyar kutatót bevonni. A létszám az évek folyamán változik, de magyarok mindig jelen vannak, és vannak, illetve voltak köztük panelelnökök is.

A formális csatornák és felkészülési módszerek mellett melyek azok az informális lehetőségek, amelyeket jobban ki lehetne használni?

A rövid válasz: legyünk minél többet ERC-nyertesek társaságában! Ismerjük meg jól közvetlen és tágabb szakterületünket! Tudjuk meg, hogy kik a versenytársaink, miben tudunk újat nyújtani és ezzel nagy kérdéseket megválaszolni! Folytassunk minél több „brain storming”-ot, ötletelést, vitatkozzunk, győzzük meg egymást igazunkról! Legyünk nyitottak az interdiszciplináris kutatásokra! Szélesítve a palettát: minél több személyes interakcióra van szükség a kutatókkal a világ minden tájáról nemzetközi konferenciákon, laborlátogatásokon.

A saját tudományterületemen korábban szinte alapkövetelmény volt, hogy egy fiatal a doktori fokozat megszerzése után a posztdoktori munkáját egy külföldi laboratóriumban végezze, és ezzel minél több nemzetközi tapasztalatot, élményt, inspirációt és kapcsolatot szerezzen, melyeket aztán hazatérve kamatoztathat. Ez az, aminek révén például az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja már a szocialista években is lépést tudott tartani az akkori nemzetközi kutatási élmezőnnyel, sőt vezetőjévé is vált adott területeken. És ez a legcélravezetőbb megoldás ma is: nem lehet elszigetelten dolgozni, szükség van arra, hogy élő nemzetközi tudományos kapcsolatok révén a legfrissebb információk birtokában legyünk – ez a mai felgyorsult világban talán hatványozottan is igaz.