Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia

Elhunyt Rajk László építész, díszlettervező

Megemlékezés október 6-án 14 órakor a Fiumei úti Sírkertben

2019. szeptember 12.
Fotó: Szilágyi Lenke

Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 71. életévében, rövid lefolyású súlyos betegség után elhunyt Rajk László, Kossuth-díjas építész, díszlettervező, a demokratikus ellenzék egykori tagja; az 1949-ben kivégzett Rajk László belügyminiszter fia. 2016-tól volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.

Rajk László: Budapest, 1949. január 26. – 2019. szeptember. 11.

Édesapja Rajk László belügyminiszter volt, akit 1949 októberében, Rajk egyéves kora előtt kivégeztek. Rajkot anyjától, Földi Juliannától is elszakították, aki börtönbe került. Ifj. Rajk László a Kovács István nevet kapta az ÁVH-tól, és a Lóczy Lajos utcában, egy kommunista gyermekotthonban élt éveken át.Édesapja Rajk László belügyminiszter volt, akit 1949 októberében, Rajk egyéves kora előtt kivégeztek.

Anyja csak 1954-ben, a börtönből való szabadulása után kaphatta vissza fiát, ifj. Rajk pedig ekkor vehette fel újra saját nevét.

Ifjabb Rajk László a gimnáziumi évek után a Budapesti Műszaki Egyetem építészkarára jelentkezett, ahol 1972-ben szerzett diplomát.

1972-től 1975-ig a Lakóterv, 1975 és 1986 között az Iparterv építésze. 1972– 1977-ban a Nontecton csoport (vezető: Párkányi Mihály) tagjaként egy elméletileg megalapozott építészeti rendszer kidolgozásában vesz részt. 1975–76-ban építészetet hallgatott Montrealban a McGill Universityn, 1978-ban ott szerzett Master of Architecture diplomát. 1978 és 1981 között a BME posztgraduális Mesteriskolájának hallgatója. 1983-ban a franciaországi Károlyi Mihály Alapítvány (Vence), 1986-ban a Columbia University (New York, USA) ösztöndíjasa. Építész vezető tervező, a Magyar Építész Kamara alapító tagja. 2002-től 2014-ig a Royal Institute of British Architects (RIBA) rendes tagja, 2002–2004 között a Royal Architectural Institute of Canada (RAIC) tagja. 2003–2004- ben az Európai Bizottság akkreditált szakértője. 2005-ben DLA fokozatot szerzett a Műegyetemen. 2004–2010 között a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának tagja. Építészként lett tagja az avantgarde művészeti mozgalomnak.

1975-től a rendszerváltó Demokratikus Ellenzék tagja. 1971–75-ban a Kovács István performance csoport (vezető: Najmányi László) tagja, részt vett a Halász Péter vezette Kassák Stúdió produkcióiban. 1973-tól több mint 30 színpadi produkció látványtervezője, 1978-tól mintegy 40 magyar és nemzetközi film látványtervezője, 1981–89-ben szamizdat kiadványok, plakátok, kitűzők, logók tervezője, kivitelezője és nyomdásza. 1980-tól tiltólistára kerül, 1988-ig csak névtelenül vagy álnéven dolgozhat. 1983-ban sorozatos házkutatások, letartóztatások után kilakoltatják, lakását elkobozzák. 1990–96-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagjaként a párt országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés kulturális- és külügyi bizottságának tagja. 1996-ban, tiltakozásként a kormányszinten megjelenő korrupció ellen, lemond képviselői mandátumáról.

1989–1991-ben a MAFILM látványtervezője, 1992-től Színház és Filmművészeti Egyetem Film Főtanszakán tanít filmépítészetet, és külföldi egyetemeken tart kurzusokat. 1995-től a Köztigon Építész Stúdió tulajdonosa, vezető tervezője, és az EDE Művészeti Kft. vezető látványtervezője. Nemzetközileg elismert production designer, többek között Tarr Béla, Ridley Scott, Costa Gavras, John Irwin filmjeinek, valamint Nemes Jeles László 2016-ban cannes-i nagydíjat és Fiprescidíjat (a külföldi kritikusok díja), majd Golden Globe-ot és Oscar-díjat nyert Saul fia című filmjének látványtervezője.

Díjak –1999: L’Ordre national du mérite (F), lovagi fokozat; 2005: Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt; a Lengyel Külügyminisztérium és Gdansk városának szolidaritás érme; 2007: Pro Urbe Budapest díj, 2009: a filmkritikusok díja, az Év Látványtervezője (Tarr Béla: A londoni férfi című filmjéért); 2009: Kossuth-díj, 2016: Art Directors’ Guild (az Amerikai Látványtervezők Céhének szakmai díja, Ridley Scott: The Martian című filmjének látványterveiért).