

Akadémikusok találkozója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen
A BME Dísztermében tanácskoztak a Magyar Tudományos Akadémia műegyetemi tagjai. Kollár László Péter, az MTA főtitkra, aki maga is az intézmény professzora, akadémikustársainak írt levelében kiemelte a BME jelentőségét a hazai tudományos kiválóság megőrzésében. Mint fogalmazott, ez az erő a nemzetközi kapcsolatrendszerrel együtt tud igazán érvényesülni, amelynek megőrzésében és fejlesztésében az akadémikus közösségnek kiemelt szerepe van.


A tudások feszültségei a megismerő emberben. A modern pszichológia hozzászólása a tudományos világnézet vitáihoz
A Magyar Tudomány októberi számában megjelent írásában Pléh Csaba akadémikus amellett érvel, hogy igenis van tudományos világnézet, és egyik társadalmi feladatunk ennek felmutatása, ráébresztés arra, hogy ez nem egy felkent kaszt különleges tudáshozzáféréséből származik, hanem a mindannyiunk rendelkezésére álló kritikai gondolkodásból.


Joggal vagyunk büszkék rájuk - Freund Tamás, az MTA elnöke a két új magyar Nobel-díjasról
A kitartást, az elszántságot, valamint a megismerni vágyást említette Karikó Katalin és Krausz Ferenc legfőbb közös tulajdonságaiként a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az interjúban arról is beszélt, hogy Karikó Katalin elismerése hívja fel a figyelmet leginkább az alapkutatás jelentőségére. Arra, hogy nem elég akkor elkezdeni foglalkozni egy problémával, amikor vészhelyzet van. Az interjú cikkünkbe kattintva meghallgatható.


Interjú a Mandinerben Freund Tamással
Nem a magyar szellemi erőforrás és tehetség apadt el, hanem a vele való gazdálkodásunk elégtelen – mondta a Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnöke a Mandiner című hetilapnak adott, az online kiadásban június 4-én megjelent interjúban. Freund Tamás arról is beszélt, hogy az MTA-nak vissza kellene szereznie az alapkutatási támogatási forrásokat, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokat (OTKA) és az Élvonalat, egyesítve az Akadémián működő Lendület pályázatokkal. A közoktatással kapcsolatban elmondta: úgy látja, tényleg krízishelyzet van, olyan súlyos a tanári létszámhiány, hogy ha még így megy néhány évig, abból katasztrófa lesz, és generációk kerülnek veszélybe. Őry Krisztina interjúja.


A Népszava interjúja Freund Tamással
A Magyar Tudományos Akadémia pénzügyi helyzetéről, az MTA háromlábra állításáról, valamint a közoktatásról is beszélt a napilap újságírójának, Juhász Dánielnek az Akadémia elnöke.


Freund Tamással készített interjút a Magyar Hang
Az MTA 196. közgyűlésén újraválasztott akadémiai elnökkel beszélgetett a Magyar Hang című polgári hetilap és portál. Az Albert Enikő által készített interjú online változata május 23-án jelent meg, és most a szerkesztőség engedélyével teljes terjedelmében közöljük.


Online adatbázisban olvasható Széchenyi István levelezése
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete a készülő nyomtatott kiadás mellett online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését. A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését is nagymértékben előmozdíthatja. Az 1825 decemberéig tartó első időszakból származó 549 levél már olvasható az erre a célra fejlesztett weboldalon.
- 400 találat