Összeomlott ellátás - Kovács Ilona: elengedhetetlen a szakemberhiány megszüntetése

– Miért szorul reformra a magyarországi mentális egészségi ellátás ön szerint?

– Az enyhe kifejezés, hogy reformra szorul. Inkább azt mondanám, hogy összeomlott. Ez az ellátás legsúlyosabb végén a leglátványosabb. Ott, a kórházak pszichiátriai osztályain, ahol a folyosón fekszenek a betegek, és a pszichiáterek tömegesen hagyják ott a munkahelyeiket. Az ellátás e szegmense annyira leépült mára, hogy a szakemberek sokaknak képtelenek segíteni. De a mentális egészségi spektrum másik végén, a kisgyerekek és a kamaszok viselkedési problémáinak kezelésében is nagy problémák vannak. Ilyenkor kellene észrevennie az iskolapszichológusnak, ha az egyik diák kicsit másképpen viselkedik a társainál, mert esetleg ADHD-ja (figyelemhiányos hiperaktivitási zavara – a szerk.) vagy enyhe autizmusa van. Ilyenkor neki is foglalkoznia kellene vele, illetve el kellene küldenie az erre szakosodott ellátórendszer megfelelő rendelésére. Csakhogy ez az ellátórendszer az ország nagy részén egyszerűen nem működik.

– Az ellátórendszer elégtelenségeit – hasonlóan az egész egészségügyi rendszerhez – a pénzhiány okozza?

– Nem csak pénztelenségről van szó: itt számos rendszerszintű problémát tapasztalunk. Ezeket kezdtük összegyűjteni a kollégákkal a nemrégiben az MTA székházában tartott témanapon, illetve már korábban is, a Kinyíló Terek Együttműködési Fórum keretében. Az eddig összegyűlt javaslatok alapján fogjuk megfogalmazni azokat a reformjavaslatainkat, amelyeket a legsürgősebben meg kell lépni az ellátórendszer megújítása érdekében. De a tűzoltáson túl szeretnénk odafigyelni a megelőzés témakörére is, ahol a problémák már a pszichológusképzéssel kezdődnek. Évente több ezer fiatal kerül ki az egyetemekről pszichológusi diplomával. Amikor én végeztem az egyetemen, tizenegyen voltunk az évfolyamon, és akkor ez volt az ország egyetlen pszichológusképzése. Ez a szám nyilván túl kevés volt akkor, de a mostani többezres létszám mellett nehezen biztosíthatók a képzés megfelelő szakmai feltételei.

– Amikor úgy fogalmazott, hogy összeomlott az ellátórendszer, mit értett ezen pontosan?

– Vannak az országban jól működő ellátóhelyek, különösen a pszichiátria és a klinikai szakpszichológia területén. De ezek elsősorban Budapesten, illetve néhány nagyvárosban hozzáférhetők. Szigetszerűek, és messze nem fedik le az egész országot. Az ország jelentős részén nemhogy jó minőségű, de semmilyen mentális egészségügyi ellátás nincs. Egyszerűen nincs olyan hely, ahová a szülők a viselkedési problémával küzdő gyerekükkel fordulhatnának. Akár van pénze a szülőnek, akár nincs. Tehát a mentális egészségi ellátás helyzete bizonyos szempontból még az egészségügy általános helyzeténél is rosszabb, hiszen sok régióban még magánrendelések sem léteznek. Vagyis, ha ezeket a gyerekeket a szüleik nem tudják elvinni a fővárosba vagy néhány nagyvárosba, akkor ellátás nélkül kénytelenek felnőni.

– Mi történik ezekkel a gyerekekkel ellátás nélkül?

– Mire elérik a kamaszkort, a tipikustól eltérő viselkedésük miatt rendszerint már eleget bántalmazzák őket a kortársaik az iskolában ahhoz, hogy egészen súlyossá váljon az állapotuk. A magyarországi iskolakultúrában a diákok nem elfogadással kezelik a másmilyen gyerekeket, hanem sokszor bántással. Ha ehhez még hozzájön esetleg valamilyen addikciós probléma, drog-, alkohol- vagy játékfüggés például, akkor innen egyenes út vezethet a pszichiátriai klinikák folyosói felé. Véleményünk szerint ennek megakadályozása érdekében ki kell építeni a prevenció rendszerét. E rendszerben megfelelő, de nem feltétlenül a legmagasabb szintű szakképzéssel rendelkező pszichológus szakembereknek kellene kiszűrniük még idejekorán a mentális betegségek szempontjából veszélyeztetett fiatalokat, hogy korán megkaphassák a megfelelő segítséget.

– Tehát nincs elegendő megfelelően szakképzett szakember a rendszerben? Hogyan lehetséges ez, amikor évente ezrek diplomáznak pszichológusként?

– A pszichológia valóban az egyik legnépszerűbb egyetemi szak manapság. Amikor átalakították az egyetemek állami finanszírozási rendszerét, és a hallgatói létszám alapján, fejkvótaszerűen kezdte finanszírozni az állam a felsőoktatást, az összes egyetem érdekeltté vált abban, hogy minden képzés létszámát felduzzassza. Ez automatikusan a képzés minőségének romlásához vezet. Manapság sok ember úgy kap pszichológusdiplomát, hogy kap valamiféle elméleti képzést, de hús-vér emberrel alig találkozik az egyetem öt éve során. Egyszerűen nincs alkalma megtanulni, hogyan kell egy mentális problémával küzdő emberrel kapcsolatba kerülni.

– A pszichológushallgatók mekkora része akar valójában pszichológusként dolgozni? Vagy csak kell nekik egy diploma, bármilyen legyen is az?

– A tapasztalatom szerint a hallgatók többsége valóban az embereket segítő munkakörben akar elhelyezkedni. De ez csak kevesüknek adatik meg. Az igazán magas szintű szakképzésekre csak olyanok juthatnak be, akik már dolgoznak valahol pszichológusként, de nagyon kevés álláslehetőség van. Emiatt pedig nagyon kevés ember szerez olyan értékes szakképesítést, amelynek birtokában valóban segíteni tud az embereknek. Aki nem jut be a szakképzésre, az elmaradottabb régiókban még mindig kaphat esetenként például óvoda- vagy iskolapszichológusi állást, de ott hatalmas a fluktuáció. Ha mindenféle szakmai gyakorlat nélkül vesznek fel embereket ilyen fontos munkakörökbe minimális fizetésért, akkor ők nagyon gyorsan ott fogják hagyni ezt az állást. Egyrészt rájönnek, hogy nem alkalmasak a pszichológiai munkára, másrészt sok cég keres sokkal magasabb fizetésért pszichológus végzettségű embereket a legkülönbözőbb munkakörökbe. Így nagyon sokan kihullanak a segítőszakmából.

– Mit lehetne tenni ez ellen? Pénzzel meg lehetne oldani a problémákat?

– Nyilván álláshelyeket létesíteni csak pénzből lehet, de a problémák ennél sokkal mélyebbek. A konferencián felszólaló kollégák többsége szerint a minőségbiztosítás hiányzik leginkább a pszichológiai ellátásból. Nincs pszichológiai kamara, amely hatékonyan ellenőrizhetné, hogy a pszichológiai ellátást kínáló emberek valójában alkalmasak-e a feladatra, és megfelelő minőségű munkát végeznek-e. Tehát sokszor az a helyzet, hogy éppen azok a pszichológusok kínálják szolgáltatásaikat az embereknek az interneten, akik nem fértek be a magas szintű szakképzésekre, mégis szükségük van megélhetésre. Gyakorlatilag bárki hirdetheti magát coachként, bárki végezhet párterápiát, miközben egyáltalán nem biztos, hogy megvannak ehhez a szükséges képesítései, és nem biztos, hogy van mögötte egy tapasztalt kolléga, aki felügyeli a munkáját. Ez sokszor inkább árt, mint segít a kliensnek.

– Mit lehet tenni gyenge minőségű ellátást kínáló pszichológusokkal?

– Minthogy nem létezik kamara, nem sok mindent lehet tenni. Ugyanott lehet ezt jelezni, mint azt, ha romlott húst árulnak a közértben: a fogyasztóvédelemnél. A fogyasztóvédelem pedig ezzel természetesen nem fog tudni semmit kezdeni.

– Van igény a pszichológusszakmában a minőségbiztosítás rendszerének kiépítésére?

– Erre már voltak próbálkozások korábban is, de eddig nem sikerült megvalósítani a működőképes kamarát. Pedig ezt csak a szakma tudná megszervezni. Úgy gondolom, hogy a kormányváltás után ennek sokkal jobbá váltak a feltételei, de kell a pszichológusok többségének belső akarata hozzá. Eddig nem volt egyöntetű az igény rá, nem volt egyetértés abban, hogy kiknek kellene belépnie a kamarába, és az milyen jogosítványokkal rendelkezne. A szakma meghatározó rétege a kamara szükségessége mellett van, de nyilván vannak olyanok is, akiknek kedvez a jelenlegi szabályozatlan közeg.

– Milyen lépésekre lenne azonnal szükség?

– Elengedhetetlen a kritikus pszichiátriai kapacitások azonnali védelme és stabilizációja. A Nyírő Gyula Kórházból menekülnek a szakemberek, az ország számos helyén szűnik meg az ellátás, bezárnak kórházi osztályokat a szakemberhiány miatt. Ezt kell azonnal megoldani. Normális esetben a prevenció lenne a legfontosabb, az egészségügy minden szektorához hasonlóan, de jelenleg ott tartunk, hogy nincs ember, aki el tudná látni a legsúlyosabb, legsérülékenyebb, sokszor öngyilkossági gondolatokkal küzdő vagy addikcióra hajlamos betegeket. Ezután kellene az alapjaitól újraépíteni a mentálhigiénés oktatást. Mentális egészségi képzést kellene nyújtani a tanároknak és a diákoknak egyaránt. Ezáltal érzékenyíthetnénk őket, hogy a tanulók ne bántalmazással reagáljanak, ha eltérést tapasztalnak egy társuknál.