Politikai kérdésben nem alakítunk ki testületi véleményt

„Én se a bal-, se a jobboldalt nem képviselem, én a tudomány, az oktatás, a kultúra ügyeinek képviseletére vállalkoztam. Véleményem szerint az MTA-nak ilyen kérdésekkel kell foglalkozni, s nem politikával” – mondta Lovász László, az MTA elnöke a Magyar Időknek adott interjúban, amelyben először a 12 akadémikus és 16 MTA doktora nyílt leveléről kérdezték.

2016. október 17.

Huszonnyolc kutató – köztük Csányi Vilmos, Falus András és Solymosi Frigyes – nyílt levélben kéri öntől, hogy az MTA vezetése mielőbb tárgyaljon az utóbbi években szerintük végbement antidemokratikus folyamatokról. Károsnak tartják az alkotmány bizonyos módosításait, amelyek csökkentik a fékek és ellensúlyok szerepét, illetve a sajtószabadságot is veszélyben érzik. Azt kérik öntől, kötelezze el magát amellett, hogy ezekről a kérdésekről tudományos feltárómunkát és vitasorozatot kezdeményez. Mi a válasza?

Ismerem a levélírók aggodalmait, de erről közösen kell gondolkozni és tárgyalni. Ígérem, tanulmányozom a levélben foglaltakat. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az Akadémia nem egy politikai szervezet, az MTA egyetlen vezetőjét sem politikai platform alapján választották. A tagság véleménye politikai kérdésekben megosztott, de én sem a bal-, sem a jobboldalt nem képviselem, én a tudomány, az oktatás, a kultúra ügyeinek képviseletére vállalkoztam. Véleményem szerint az MTA-nak ilyen kérdésekkel kell foglalkoznia, és nem politikával. Természetesen minden akadémikusnak van véleménye az országban zajló folyamatokról, ezt bárhol kifejtheti, csak világossá kell tennie, hogy magán-, és nem testületi véleményről van szó. Az Akadémia tudományos osztályai is megfogalmazhatnak olyan közleményt, amely az adott tudományterület álláspontját képviseli, de az sem az MTA egészének az üzenete. Az MTA az ország azon intézményeinek egyike – sajnos nagyon kevés ilyen van –, ahol különböző politikai nézetű, vallású emberek a közös cél érdekében hatékonyan tudnak együttműködni.

Míg egyes bizottságok időnként kiadnak politikai színezetű nyilatkozatokat, az MTA nem tesz ilyet. Ez azt jelenti, hogy mindennel egyetértenek, ami az országban történik?

Elfogadtam, hogy a közgazdászoktatás tervezett átalakításával kapcsolatban a közgazdaság-tudományi osztály kiadott egy állásfoglalást, amelyben bírálta a koncepciót. Az valóban az MTA-ra is tartozik, hogy mit tanítanak a felsőoktatásban. Azt is kritizálnánk, ha valahol azt Interjú Lovász Lászlóval az Indexenoktatnák, hogy a Föld lapos. Minden ilyen tudománytalanság ellen fel kell lépni. De arról, hogy például mi történt a Népszabadsággal, lehet magánvéleményünk, ám ez nem akadémiai téma. Még egyszer mondom: politikai kérdésben nem alakítunk ki testületi véleményt.

A Lovász Lászlóval készített interjú teljes terjedelmében a magyaridok.hu-n olvasható.