A rendezvényről készült teljes videó itt látható az MTA YouTube-csatornáján:

A vízvisszatartás ma már nem csupán opció, hanem a túlélésünk záloga. A konferencia előadásai és az azt követő kerekasztal-beszélgetés egyértelművé tették: a paradigmaváltás elkerülhetetlen, ám a megvalósítás komplex, rendszerszintű és türelmes megközelítést igényel. A szakértők arra is figyelmeztettek, hogy

a vízhiány már most drámai és közvetlenül látható strukturális változásokat okoz a hazai tájban.

Magyarországon kritikus méreteket ölt a talajerózió, és egyre súlyosabb problémát jelent az Alföld szikesedése. A folyamatot drasztikusan felgyorsítja, hogy a talajvízszint sok helyen több mint 50 centiméterrel süllyedt meg, ami már a mélyebb gyökérzetű növényzet számára is elérhetetlenné teszi a nedvességet.

Irányító testületi elnöki megnyitójában Józsa János (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) röviden áttekintette az immár 10 éves Nemzeti Víztudományi Program küldetésnyilatkozatát, amelynek alapján természetesen adódott a mostani ülés előadásait a napjainkban kiemelt figyelmet érdemlő, aszályt mérséklő vízvisszatartás feladatköréhez kötni.

Józsa János Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás (A tanácskozáson készített képgaléria a fotóra kattintva nézhető meg.)

A problémák hatékony megoldásához a tudomány a bemutatandó elemzésekkel, újszerű felismerésekkel és módszerekkel szándékozik hozzájárulni.

Jogi keretek

Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója rámutatott, hogy a hatékony táji vízvisszatartás megvalósítása elkerülhetetlenül jogszabályi változtatásokat igényel. Hangsúlyozza, hogy a sikeres vízszabályozás és a területek elárasztása szükségszerűen érinthet magántulajdonban lévő ingatlanokat is. A szószóló kiemelte: a közérdek – ez esetben a klímaváltozás elleni kollektív védekezés és a vízkészletek megőrzése – érdekében fel kell vállalni a magántulajdon szükséges és arányos korlátozását (megfelelő kártérítés mellett), amihez a jelenlegi jogi környezet és a társadalmi felelősségvállalás kereteinek újragondolására van szükség. Mindemellett a jogi fogalmak, illetve engedélyezési-kötelezési keretek megújítása is nélkülözhetetlen.

Az antropogén klímaváltozás hatása a vízkörforgalomra

Bozó László (HungaroMet) ismertette a hazánk éghajlatát kedvezőtlenül befolyásoló folyamatokat, elemezve a földi anyag- és energiaforgalom egyensúlyának felborulását. A természetes üvegházhatáshoz nagymértékben adódik hozzá az antropogén, döntően a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből és a földhasználat megváltoztatásából származó többlethatás. Mindezek következtében megnövekszik a légkör vízgőztartalma, ami hatással van a légköri áramlási folyamatokra is, kiszámíthatatlanabbá téve a csapadék tér- és időbeli eloszlását.

Ebben a megváltozott éghajlati rendszerben a környezeti ellenálló képesség (reziliencia) erősítése, és az alkalmazkodás (adaptáció) egyik legfontosabb és leghatékonyabb eleme a vízvisszatartás.

Erdei vízpótlások

A talajvízszint jelentős csökkenésének következményei a hazai erdőket is közvetlenül érintik: hatalmas erdőterületek száradnak ki a szemünk előtt. Az erdőgazdálkodásban ezért a vízmegtartás és vízpótlás létkérdéssé vált, ám az erdők életciklusa miatt itt sem lehet rövid távú megoldásokban gondolkodni. Herceg András és Gribovszki Zoltán (Soproni Egyetem) szerint fel kell készülnünk arra – sőt, bizonyos régiókban ez már a jelen valósága –, hogy lesznek olyan területek, ahol az őshonos faállomány nem lesz képes a klímaadaptációra, így helyettük a megváltozott éghajlatot, valamint a szárazságot jobban toleráló fafajokat kell alkalmazni.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Hosszú évtizedek természeti folyamatait nem lehet csettintésre kijavítani

A tanácskozás egyik legfontosabb, a jövőbeli tervezést alapvetően meghatározó üzenetét Szűcs Péter (Miskolci Egyetem) akadémikus fogalmazta meg. Kiemelte, hogy a felszín alatti és felszíni vízkészleteink állapotát érintő kedvezőtlen folyamatok gyökerei mélyre nyúlnak. A felszín alatti vízkészleteket érintő több évtizedes negatív folyamatok nem hozhatók helyre rövid távon ad hoc intézkedésekkel. A felszín alatti vízkészletek visszapótlódása, a talajvízszint stabilizálása és a táji szintű vízvisszatartás ökológiai egyensúlyának visszaállítása időigényes folyamat. Éppen ezért a döntéshozóknak el kell szakadniuk a rövid távú politikai vagy gazdasági ciklusoktól, és

évtizedekben mérhető, hosszú távú stratégiákban kell gondolkodniuk.

A hatékonyan megvalósított vízvisszatartás biztosíthat elegendő vízkészletet a célzott felszín alatti vízpótlás megvalósításához Magyarország azon kritikus területein, amelyeken a talajvíz szintje több métert csökkent az utóbbi másfél évtizedben.

A célzott felszín alatti vízpótlás legfőbb kihívásai Magyarországon a következők:

• Kedvezőtlen vagy heterogén talaj és hidrogeológiai adottságok
• A hidrometeorológiai viszonyok kedvezőtlen trendje
• Megfelelő mennyiségű felszíni vízkészlet rendelkezésre állása
• Vízminőségi kockázatok
• Műszaki és üzemeltetési problémák
• A célzott felszín alatti vízpótlás térben kiterjedt kedvező hatásai csak hosszabb időtávon jelentkeznek
• Intézményi és szabályozási kérdések
• Gazdasági és finanszírozási problémák
• Sok esetben jelentős adathiány mutatkozik a tudományosan megalapozott következtetésekhez

A kis tavak szerepe: Óriási lehetőség ökológiai kockázatokkal

Kiemelt figyelmet kaptak a kis léptékű, lokális vízvisszatartási megoldások, köztük a kisméretű városi tavacskák is. Becslések szerint a Föld édesvízű élőhelyeinek 30%-át a 10 hektárnál kisebb tavacskák alkotják, de többségük egyetlen térképen sem látszik. Horváth Zsófia (HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont) hangsúlyozta, hogy ezeknek a kis tavacskáknak óriási, sokszor alulértékelt szerepük van a helyi biodiverzitás megőrzésében: menedéket és szaporodóhelyet biztosítanak számtalan fajnak, miközben javítják a mikroklimatikus viszonyokat. Ráadásul a kutatók vizsgálatai alapján legnagyobb részükben, a közvélekedéssel ellentétesen, egyáltalán nincsenek bennük szúnyogok. Ugyanakkor a kutatók óvatosságra is intettek: a kisméretű, zárt vagy nehezen kontrollálható víztestek sérülékenyek, és fokozottan ki vannak téve az inváziós fajok (például bizonyos idegenhonos növények) térnyerésének. Ha egy kis tó az inváziós fajok melegágyává válik, az többet árthat a helyi ökoszisztémának, mint amennyit segít. Ezért a létesítésük és fenntartásuk során szigorú ökológiai tervezésre és kontrollra van szükség, ebben a kutatócsoport segítséget nyújt a lakosságnak.

Városi környezetben sokkal több kis tónak, záportározónak és „zöld-kék” infrastrukturális elemnek kellene lennie Magyarországon. Míg a többi szakterületen a párolgás kapcsolatban áll az üvegházhatású gázok okozta felmelegedéssel, addig a városokban a talajból párolgó nedvességnek szerepe lehet a hőguták elkerülésében. A hazai településeken a villámárvizek és a városi hőszigethatás egyszerre jelentenek kihívást.

A csapadékvíz gyors elvezetése helyett a helyben tartása, kis tavak formájában való tárolása nemcsak esztétikai és jólléti szempontból értékes, hanem kulcsfontosságú klímaadaptációs eszköz is.

A városi kis tavak hűtik a környezetet, növelik a páratartalmat, és csökkentik a csatornahálózatok terhelését, így a jövő fenntartható magyar városainak alapvető részévé kell válniuk.

Folyószabályozás

A felszíni vízvisszatartás tervezésekor nem feledkezhetünk meg a nagy folyóink, különösen a Tisza medrében zajló fizikai folyamatokról sem. Török Gergely Tihamér (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) rávilágított arra, hogy a hordalékviszonyok megváltozása és a folyók hidromorfológiai állapota alapvetően befolyásolja a vízmegtartási lehetőségeket. A folyószabályozások és a klímaváltozás hatására felborult a hordalékegyensúly, ami a meder mélyüléséhez vagy éppen ellenkezőleg, a duzzasztott szakaszok feltöltődéséhez vezet. A szakember hangsúlyozta: amíg nem vizsgáljuk és szabályozzuk ezeket a morfológiai változásokat komplex módon – a meteorológiával és az ökológiával összhangban –, addig a nagy folyók mentén sem lehetünk képesek hatékony, hosszú távú válaszokat adni a vízhiányra.

A kutatók kitértek a múltbeli folyószabályozások örökségére is: a folyók természetes kanyarulatainak átvágásával és kiegyenesítésével drasztikusan felgyorsítottuk a víz levonulását, ami radikálisan lecsökkentette a magyarországi folyók táji tartózkodási idejét. Ez a felgyorsult dinamika rendkívül kedvezőtlen a vízpótlás szempontjából, hiszen a víznek egyszerűen nincs ideje beszivárogni a környező talajrétegekbe, így a folyómedrek ma már szinte „lecsapolják” a környező tájat ahelyett, hogy táplálnák.

Jogi keretekre és társadalmi összefogásra van szükség

A szakmai előadásokat követő pódiumbeszélgetést – a Nemzeti Víztudományi Program meghívását elfogadva – Litkai Gergely moderálta.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A kerekasztal-beszélgetés zárásaként a szakemberek hangsúlyozták, hogy a jó gyakorlatok elterjedéséhez a jogi háttér letisztázására is szükség van. Sokan azért nem mernek kis léptékű vízvisszatartó beavatkozásokba kezdeni, mert a bürokratikus folyamatok és a vízjogi engedélyeztetési eljárások határai elmosódottak. Ha sikerül egyértelműen szabályozni és szabványosítani a jó módszereket, a helyi kezdeményezések – az erdészetek, önkormányzatok és gazdálkodók révén – gyorsan közkincsé válhatnak, és beépülhetnek az oktatásba is.

A Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Programja a jövőben is készen áll arra, hogy biztosítsa a legfrissebb korszerű tudományos hátteret, és szoros kooperációban dolgozzon együtt a döntéshozókkal, a szakpolitika képviselőivel és a gyakorlati megvalósítókkal a magyarországi tájak és városok megfelelő vízellátottságának biztosításáért.