A Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményébe tartozó műtárgyak túlnyomó többségét 19., illetve 20. századi férfiportrék (továbbá antik bútorok és tájképek) alkotják, amelyek az intézményi – egyben a nemzeti, a honi – történelem meghatározó személyiségeit ábrázolják; és gyakran kiemelkedő hazai, illetve bécsi vagy régióbeli művészek alkotásai. Az akadémikusok – vezetők és tagok – tisztelete ugyanis legfőképp kommemorációjukhoz kötődött az intézményben: a temetésükön való részvételhez, a fölöttük tartott emlékbeszédekhez és leginkább haláluk után arcképüknek, büsztjüknek a gyűlésteremben való kifüggesztéséhez, illetve elhelyezéséhez. Ez a közösségi emlékezet vált tehát az intézményi reprezentáció alapjává. A portrékhoz az intézmény jórészt az elhunytak örökösei vagy kollégái, barátai révén jutott hozzá, akik felajánlották a náluk lévő, tehát alapvetően magánviszonyok számára készült műveket az Akadémiának, a tudós közösség pedig szavazás útján döntött a kifüggesztésükről. A felső vezetők – (másod)elnökök, főtitkárok – portréit viszont az intézmény a 19. század második felétől általában maga rendelte és hozatta meg, saját költségén.

Ez a folyamatosan növekvő, egyre bővülő arcképcsarnok újabb és újabb tereket igényelt. A portrégalériát először a korai működésnek helyet adó pesti Trattner-Károlyi-ház gyűléstermében helyezték el, a székház átadása, azaz 1865 után pedig az első emeleti képes terembe került. A századfordulóra azonban már nem maradt ott szabad falfelület újabb portrék kifüggesztésére, ezért kettéválasztották, és két térre osztották a portrégalériát. Azok az arcképek, amelyek a kiegyezés előtti időszak, a nemzeti mozgalom időszakának kiemelkedői szereplőit, az Akadémia első generációjának tagjait ábrázolták, a képes teremben maradtak, míg azokat a képmásokat, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia államszervezetében is vezető pozíciót betöltő (másod)elnököket és igazgatótanácsi tagokat ábrázoltak, egy újonnan kialakított és adminisztratív ülésekre szolgáló térbe, az elnöki tanácsterembe vitték át. Egy idő után azonban ezek a helyiségek is szűknek bizonyultak, és a portrégaléria átterjedt egy a képes, valamint az elnöki tanácsterem között húzódó folyosóra, továbbá a felső vezetők különböző hivatali helyiségeibe.

A felgyűlő és csak szórványosan nyilvántartott műtárgyállományt azonban megrostálta a második világháború, valamint a politikai uralom radikális átalakulása. 1950 után többször szelektálták a festményeket ideológiai alapon: azokat, amelyek politikailag nem kívánatos személyeket ábrázoltak, más közgyűjteményeknek adták át. A megmaradt képek pedig szétszóródtak az Akadémia különböző épületeiben, hivatali helyiségeiben.

Ezt a szétesést és pusztulást állította meg az a műtárgyfelmérés, amely a Főtitkárság kezdeményezésére indult 1983-ban. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetében dolgozó Szabó Júlia művészettörténész és munkatársai voltak azok, akik szisztematikusan felderítették, nyilvántartásba vették és kutatták az Akadémia műtárgyait. Ez a szakmai munka tette lehetővé az Akadémia Művészeti Gyűjteményének megalapítását 1992-ben, valamint az ott rendezett állandó és időszaki kiállításokat, továbbá a gyűjtemény egységes koncepció mentén való folyamatos bővülését, egykori akadémiai tagok újabb és újabb portréinak megszerzését is.

Bicskei Éva