Arany János az Akadémia főtitkáraként 1867-től haláláig az intézmény székházában, a számára a főtitkári hivatal mellett kialakított lakásban élt. A két helyiség ennek a lakásnak volt két szobája, amelyek közül az egyiket a székház legutóbbi, az 1990-es évek közepén lezárult rekonstrukciója után Arany emlékének szentelt az Akadémia. A másik szobában egy zongorát helyeztek el, falait 17. századi falikárpitokkal és a romantika időszakából származó festményekkel, valamint a Korányi- és a Vigyázó-hagyatékból származó bútorokkal dekorálták. A székház jelenlegi felújításának idején a szobában kapott helyet az intézmény két legfontosabb festménye, az Akadémia címerképe és az alapító, Széchenyi István portréja. A jubileumi év alkalmából az MTA Művészeti Gyűjteményének munkatársai további jeles tagok arcképeivel, illetve az egykor Széchenyi István tulajdonát képező bútordarabokkal rendezték be a szobákat. Arany János rendesen az Arany-szobában álló nagykőrösi karosszéke jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Varázshatalom című, az Akadémia 200 éves történetét bemutató kiállításán tekinthető meg. Az íróra a Barabás Miklós által festett arcképével emlékezünk.

1. Íróasztal, 1845 előtt
Diófa, 162 × 181 × 112,5 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 253

Iratszekrény, 1845 előtt
Fenyőfa, diófa, jávorfa, 272 × 259 × 84 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 478

Mosdószekrény, 19. század első fele
Fenyőfa, diófa, 103,5 × 70,5 × 43 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 255

Kanapé, 19. század első fele
Diófa, selyem, 105,5 × 166,5 × 77 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 254

1905. november 3-án az Akadémia székházának első emeletén, az Akadémia utcára és a Ferenc József térre (ma Széchenyi István tér) néző három szobában nyílt meg az alapító emlékét őrző „Széchenyi-Muzeum”. Az emlékszobákban a gróf munkáit, kéziratait, a róla szóló könyveket, cikkeket, kisebb nyomtatványokat, az őt, kortársait és a gróf életével kapcsolatos helyszíneket ábrázoló képeket, továbbá ereklyéket és Széchenyi saját tárgyait mutatta be az Akadémia. Az anyag legnagyobb részét Széchenyi 1875-ben az intézmény által megvásárolt hagyatéka, illetve Széchenyi Béla ajándékai tette ki, de szerzeményezések és későbbi ajándékozások révén is bővült a gyűjtemény. A múzeumot létrehozó férfiak, Szily Kálmán főtitkár és Viszota Gyula irodalomtörténész itt állították ki azt az íróasztalt és iratszekrényt, amelyeket „Széchenyi mint a közlekedési bizottság elnöke használt”. A bútorokhoz 1899-ben jutott hozzá az Akadémia. Szily Kálmán magánál a kereskedelemügyi miniszternél, Hegedüs Sándornál járta ki, hogy az akkoriban a minisztérium hivatali helyiségeiben használt bútorokat, amelyeket „gróf Széchenyi István, mikor a Helytartótanácsnál a közlekedési (…) ügyek vezetését átvette, hivatalszobájába maga számára” készíttetett, engedje át a formálódó múzeum számára. Az akadémiai hagyomány úgy tartja, hogy a mosdószekrény és a kanapé is a gróf tulajdonát képezte egykor; e tárgyaknak az intézményhez kerüléséről azonban nincs adat.

A „Széchenyi-Muzeum” a második világháborúban bombatalálatot kapott, az anyag jelentős része károkat szenvedett, néhány bútort azonban sikerült biztonságba helyezni. 1952-ben, a már megkezdődött helyreállítási munkálatok ellenére felszámolták a múzeumot, az anyag nagy része az Akadémiai Könyvtárba került, a műtárgyak többsége azonban a palota különböző helyiségeiben nyert elhelyezést. Ez történt a bútorokkal is. Az íróasztalt, a mosdószekrényt és a kanapét az Akadémia az 1990-es évek elején kölcsönadta a nagycenki kastély Széchenyi-múzeuma számára; azok 2020-ban érkeztek vissza az intézmény székházába.

2. Than Mór: Deák Ferenc, 1876
Olaj, vászon, 280 × 160 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 98

A festmény Deák Ferenc, az Akadémia tiszteleti tagja halálának évében készült az intézmény megrendelésére, kifüggesztését még abban az évben el is rendelték a székház első emeleti, ún. Képes termében. Deákot az Akadémia épületének előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Erzsébet királyné is lerótta kegyeletét „a haza bölcse” előtt. (Ezt a jelenetet a helyszínen, azaz a székház előcsarnokában egy Holló Barnabás által 1914-ben faragott dombormű is megörökíti.)

Than Mór az 1860-as évektől kezdve mint a korszak egyik legkeresettebb festője rendszeresen kapott arcképmegrendeléseket. Deák Ferenc egyike volt azon népszerű politikusoknak, akikről sok portré készült. Ezek jelentős részét Than festette, a portréműfaj minden formájában: készült mellkép, térdkép és reprezentatív álló portré is. Ez utóbbiból több variáns is ismeretes, egy közülük a Nemzeti Múzeumban található. Az Akadémia számára festett mű is egész alakos, a politikus az Akadémia egy – ma már nem megbízhatóan azonosítható – termében áll. A művész idős modelljét a reprezentatív arckép hagyományait felhasználva foglalkozására utaló attribútumok – könyvek és iratok – közé helyezte.

3. Czauczik József: Fabriczy Sámuel, 1820–1830-as évek
Olaj, vászon, 32 × 27 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 78

A lőcsei születésű Czauczik József 1806 és 1810 között a bécsi Képzőművészeti Akadémián képezte magát. Ezt követően visszatért Lőcsére, és ott élt haláláig. Oltárképei mellett – amelyeket főként szepességi templomok számára készített – arcképfestészetéről ismert a művészettörténeti kutatásban. Ezek közül sokat szlovákiai múzeumok őriznek, de festményei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is.

A Lőcsétől nem messze fekvő Poprádon született az ábrázolt Fabriczy Sámuel 1791-ben. Szülővárosában, majd Késmárkon sajátította el a jogi pályához szükséges ismereteket. Többször viselt jegyzői, táblabírói hivatalt Torna és Abaúj vármegyékben, illetve kerületi felügyelői tisztséget a Tiszai Evangélikus Egyházkerületnél. A Tudós Társaság 1832-ben választotta levelező tagjává.

A portrét az ábrázolt lánya, Zugovics Vincéné Fabriczy Mária ajándékozta az Akadémiának 1913-ban. Fabriczy Sámuel fia, a művészettörténész Kornél is az intézmény tagja volt. Az MTA Művészeti Gyűjteménye az ő arcképét, Paczka Ferenc munkáját is őrzi.

4. Barabás Miklós: Arany János, 1884
Olaj, vászon, 157 × 115 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 13

Barabás Miklós Arany Jánost többször portretírozta; kétszer festményen örökítette meg a költőt. Az itt láthatót már Arany halála után, az Akadémia megrendelésére készítette. Bár az Akadémia minden bizonnyal az intézményi közösségi emlékezet számára rendelte meg a portrét, a festményen mégsem az akadémikus vagy a főtitkár Arany jelenik meg. A kép egy jóval korábbi időszakot idéz fel: az ábrázolt irodalmi sikereinek előestéjét. A fiatal Arany egy sötét szobában, a költő attribútumaival – kezében ceruzával és jegyzetpapírokkal, asztalán tintatartóval, benne tollal – jelenik meg; széke és íróasztala között áll. Bal kezében Ilosvai Selymes Péter Toldijának 1629-ben Lőcsén nyomtatott példányát tartja a címoldalnál kinyitva. Arany épp saját műve készítéséhez fog hozzá, inspirációs forrásának jegyzetelésére készül. Az eposzt 1846-ban a Kisfaludy Társaság által kiírt pályázatra készítette; a mű az irodalmi körökben általános megbecsülést, egyben országos hírnevet szerzett neki.

A festményt először az Akadémia székházának Képes termében helyezték el, 1917-ben azonban már nem ott, hanem a Képes terem és az Elnöki tanácsterem közt húzódó folyosó falán függött. 1949-ben az Elnöki tanácsteremben volt. Restauráltatása után, 1985-ben az elnöki szobában akasztották ki. 1994-től az MTA Művészeti Gyűjteményének állandó kiállításán szerepelt egészen annak 2017-es bezárásáig. Jelenleg itt várja, hogy újra elfoglalhassa helyét a képtár új állandó kiállításán.

Aranyról több portrét is őriz az Akadémia. Ezek közül az egyik festményt a Kisfaludy Társaság rendelte meg a korszak másik jeles festőjétől, Székely Bertalantól. Arany János 1860 és 1867 között állt a 19. századi irodalmi kánont alakító társaság élén, ami a 19. század második felében alakította ki a névadó, illetve egyes alapítók, mecénások, vezetők és elhunyt tagok portréiból álló arcképgalériáját – „a magyar költészet díszcsarnokát”.

5. Johann Nepomuk Ender: A Magyar Tudományos Akadémia címerképe, 1831
Olaj, vászon, 273 × 189 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 95

Széchenyi István 1834. június 4-én jelentette be, hogy az Akadémiának ajándékozza a „társaság címerét tevő allegóriai ábrázatot”. A kép főalakja egy istennő, akinek vonásaiban talán Széchenyi szerelmének, későbbi feleségének, Seilern Crescence-éi sejthetők. A nőalakot a kép készülésének idején Minervának, illetve Amphitritének tartották; maga a képtípus azonban leginkább a sas alakjában megjelenő Jupitert fogadó Hébére, az örök ifjúság istennőjére vezethető vissza. A művészettörténet-írás újabban nem foglal állást az ábrázolt – sem valós, sem mitológiai – személyével kapcsolatban, allegorikus mivoltát hangsúlyozva ezzel. A nőalak pajzsán – amelynek közepét a Hungária és Minerva által közrefogott magyar címer foglalja el – I. (Szent) Leó pápa és Attila találkozása látható. A jelenet megidézése egyértelmű üzenet volt a korban: a magyarok őseinek tekintett hunok békét kötnek az egyházzal és a pápa közvetítésével a Római Birodalommal. A címer alatt a „Borura derü 1831” felirat olvasható.

A festmény kompozícióját megelőzték az Akadémia pecsétnyomójának és acélmetszetű pecsétjének tervei, amelyek Széchenyi programján alapultak. A címer festője, a bécsi Johann Ender ezekhez is több vázlatot készített, a tervek keletkezését Széchenyi nagy figyelemmel követte. A vizuális megjelenés tehát mind a pecsét, mind a címer esetében Széchenyi és a festő Ender elképzelését tükrözi.

6. Friedrich von Amerling: Széchenyi István, 1836
Olaj, vászon, 280 × 160 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 97

Az alapító és a másodelölülő (alelnök) arcképét a gróf testvérei, Lajos és Pál ajánlották fel az Akadémiának 1836-ban. A festményt a jeles bécsi művésztől, Friedrich von Amerlingtől rendelték meg. Széchenyi testvérei adományukkal öccsük gesztusát kívánták megismételni, aki apjuk, a múzeumalapító Ferenc reprezentatív portréját festette meg Johann Nepomuk Enderrel annak halála után az általa fundált intézmény számára.

Bár a Tudós Társaság a képnek az ülésteremben való kifüggesztése mellett döntött, Széchenyi ragaszkodott hozzá, hogy az a titoknoki irodába kerüljön. Az ülésterem ugyanis a már elhunyt tagok portréit fogadta be az intézmény szabályai szerint. (Ekkor ott még csak Kisfaludy Károly és Kazinczy Ferenc portréja kapott helyet.) Ennek megfelelően csak 1860-ban vitték át a képet a társaság Trattner–Károlyi-házban bérelt üléstermébe. A festmény a székház felépülte után hosszú ideig a jeles tagok panteonjaként szolgáló Képes teremben függött. A Művészeti Gyűjtemény kiemelkedő darabjaként 1994-től a harmadik emeleti képtár félköríves termében volt látható, ide kerül vissza a képtár 2025. évi újranyitása után.

A válogatottan díszes ruházat, amelyen megjelennek a gróf katonai érdemrendjei, a színpadiasan beállított előkelő tartás, az értékes anyagokból készült, de fiktív épített környezet és a – talán a badeni hegyekre néző – tájháttér mind az ünnepélyesség fokozását szolgálja. A portré a kora újkori uralkodói és főúri arcképek hagyományát követi, mintát adva Széchenyi későbbi, megyeházák és városi kaszinók számára készült arcképeinek.

7. Székely Bertalan: Szalay László, 1864
Olaj, vászon, 153 × 111 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 15

Székely Bertalan a 19. századi magyar festészet egyik legnagyobb alakja. Iskoláit Kolozsvárott végezte, majd 1851 és 1855 között a bécsi, 1859 és 1862 között a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult festészetet. 1864-ben érkezett vissza Magyarországra. Székelyt elsősorban a nemzeti múlt sorskérdései foglalkoztatták, ennek megfelelően festette meg híres történeti képeit (II. Lajos holttestének megtalálása, Dobozi és hitvese, Az egri nők) A történelmi képekkel párhuzamosan az 1870-es években bontakozott ki gazdag és változatos arckép- és életképfestészete. Székely több freskómegrendelést is kapott: falképei az ország több nagy templomának, így például a Mátyás-templomnak vagy a pécsi székesegyháznak a falait díszítik. Oktatói tevékenysége is jelentős: hosszú időn át volt a Mintarajziskola tanára.

A jogász és történetíró Szalay László a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1836) és titoknoka (titkára, 1861–1864) volt. 1864 első felében, amikor Székely képe készült, gyógykezelés céljából külföldön tartózkodott, júliusban hazafelé tartva meghalt. Mindez valószínűsíti, hogy a kép Szalay halála után, egy korábbi – de mára elveszett – festmény vagy esetleg fénykép alapján készült.

A reprezentatív arckép Székelynél általában térdképformátumot kapott szobabelsőt megjelenítő háttérrel, amelyben megtalálhatók az ábrázolt foglalkozására utaló tárgyak. Ez jellemző Szalay László arcképére is, ahol az asztalon található könyvek a tudós férfi képét kívánják teljessé és hitelessé tenni. Ezt sugallja az arc komoly, sőt komor kifejezése, a könyvekhez igazodó beállítás és testtartás.

8. Székely Bertalan: Kisfaludy Károly, 1870–1871
Olaj, vászon, 77 × 62 cm
MTA Művészeti Gyűjtemény, leltári szám: 143

Kisfaludy Károly a reformkori irodalmi élet fő szervezője volt 1830-ban bekövetkezett haláláig. Jelentős irodalmi és festészeti munkássága – az MTA Művészeti Gyűjteménye több festményét is őrzi – mellett az utókor mindenekelőtt az Aurora című lap alapítójaként és szerkesztőjeként emlékezik rá. Az Aurora zsebkönyvként indult, majd évenként, ún. almanachként jelent meg; a kor legismertebb, de főképp a fiatalabb generációkhoz tartozó literátorainak munkái szerepeltek lapjain. Kisfaludy az évkönyv felhívásában újszerű követelményt jelentett be: az írások „tárgyai mind eredeti magyar elmeszülemények” legyenek. A szerkesztő tehát szakított az irodalom klasszicizáló irányzatával, és lapján keresztül a nemzeti jellegű művészetet pártolta.

Kisfaludy barátai és tisztelői a költő halála után gyűjtést szerveztek: céljuk Kisfaludy összes művének kiadása, illetve egy emlékszobor felállítása volt. Ez a tisztelői kör 1836-ban társasággá alakult, amely feladatául tűzte ki, hogy „a hazának kivált fiatalabb íróit évenkénti jutalmak által a szépliteratúrai pálya gondosabb megfutására” ösztönözze. A pénzdíjakat mindenekelőtt „nemes lelkű hazafiak” felajánlásaiból kívánták fedezni. Alapító tagjai között volt többek között Bajza József, Czuczor Gergely, Fáy András, Kölcsey Ferenc, Toldy (akkoriban: Schedel) Ferenc és Vörösmarty Mihály. Tehát már az egyesület alapítói között is számos akadémikus tűnt fel, és később is jelentős átfedések voltak az Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagsága között. A társaság elnökei kivétel nélkül akadémikusok közül kerültek ki, többen ott is vezető tisztséget viseltek. Toldy Ferenc és Arany János az Akadémia főtitkárai, míg Eötvös József és Berzeviczy Albert az intézmény elnökei voltak. A társaság ráadásul az Akadémia székházában tartotta gyűléseit, és itt rendezte be hivatali helyiségeit is. Ezek a szobák adtak helyet kéziratgyűjteményének, ereklyetárának és portrégalériájának is. E galéria számára készítette el Székely Bertalan Kisfaludy itt kiállított arcképét.