Kapcsolatteremtés és megértés – Művészeti estek az Akadémián XV.

Érzékenyen virtuóz klarinétszó, drámai és szakrális párbeszédek a festészet nyelvén és egy családi borászat, amelynek hivatása: „megtartani és meghaladni” – ebben a fénytörésben láthatták élet és művészet tájait a jelenlévők a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című eseménysorozat XV. alkalmán. Az MTA és az Akadémiai Klub Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvényt Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész és a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának hangversenye, Kovács Péter Balázs Munkácsy-díjas festőművész „KPB–70” című kiállítása, valamint az egri Gál Tibor Pincészet borbemutatója tette emelkedetté.

2025. szeptember 12.

„Ez a XV. est a sorozatban, ami után joggal remélhetem, hogy hagyományt teremtettünk” – mondta Freund Tamás, a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián című rendezvénysorozat elindítója a 2025/2026-os művészeti évad őszi idényének első estjén. Az Akadémia elnöke kiemelte:

„a művészeti esteknek fontos szerepük van a kapcsolatteremtésben a különböző tudományterületeket képviselő akadémikusok, az Akadémia és támogatói, illetve a tudományos és a művészvilág jeles képviselői között”.

Freund Tamás köszöntőt mond a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén, 2025. szeptember 8-án az MTA székházának megújult Dísztermében
(A rendezvényen készült fotógaléria a képre kattintva tekinthető meg.)
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A legmagasabb színvonalú művészi élmények katartikus pillanatainak gondolkodás- és érzelemvilágot megtermékenyítő atmoszférája és a meghívott művészek előadásai

olyan légkört teremtenek, „amelyben feloldódnak a szakmai, politikai vagy világnézeti különbségek, és így a közvetlenebb eszmecserét, egymás nézeteinek jobb megértését és elfogadását lehetővé tévő pozitív kommunikációs platform nyílik”.

Az Akadémia elnöke neurobiológusként azt is hangsúlyozta, hogy a művészi élmények által gazdagított belső világ és érzelemgazdagság sitmuláló hatással van a tanulási és memóriafolyamatokra, a kreatív gondolkodás képességének fejlődésére. „A zene rendeltetése belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése.

S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet”

– idézte Kodály Zoltán szavait Freund Tamás.

(A Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén elhangzott elnöki köszöntőbeszéd itt olvasható.)

Az est első részében Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész és a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának koncertje hangzott el az MTA székházának jubileumra megújult Dísztermében. A hangversenyt Joseph Haydn I., D-dúr szimfóniája nyitotta meg a Medikus Zenekar előadásában Dubóczky Gergely művészeti vezető vezénylésével.

Dubóczky Gergely a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarát vezényli a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén 2025. szeptember 8-án az MTA székházának megújult Dísztermében Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

„Haydn műve egyike a zenetörténet első igazi szimfóniáinak.

Olyan, mintha maga a zenetörténet reggelije lenne: friss, energikus és ígéretes kezdet egy hatalmas pályához – fogalmazott Domián Emese, a Művészeti estek az Akadémián rendezvénysorozat háziasszonya. – Haydn itt még a huszonéves ifjú zeneszerző, aki próbálgatja, mit lehet kihozni egy egész zenekarból. És kihoz mindent: csillogó vonósfutamokat, játékos fúvósbelépéseket és pergő ritmusokat.

A mű a lezárt barokk korszak után új utat nyitott a klasszikus szimfónia műfajának, és Haydn munkája zenei innovációinak köszönhetően mindmáig az előadók és a közönség kedvelt darabja.”

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén 2025. szeptember 8-án az MTA székházának megújult Dísztermében Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Haydn szimfóniája után a klarinété volt a főszerep. Klenyán Csaba és a Medikus Zenekar Mozart A-dúr klarinétversenyét játszotta.

„Klenyán Csaba Mozart-interpretációja méltán sorolható a világ élvonalába

– fogalmazott a Liszt-díjas, világhírű klarinétművész előadását felvezetve Freund Tamás. – Mozart A-dúr klarinétversenye nemcsak a klarinét technikai virtuozitását, hanem érzelmi mélységeit és kifejezőerejét is bemutatja. A szólista és a zenekar izgalmas párbeszéde többször visszatér a műben, fokozva az érzelmi hatást. Ez volt Mozart utolsó befejezett műve. 1791-ben komponálta betegágyában, jó barátjának, a klarinétvirtuóz Anton Stadlernek dedikálva.

Több zenetudós nevezte ezt a versenyművet minden idők legszebbikének, valamennyi hangszerre írt concertót beleértve”

– mondta az Akadémia elnöke.

Klenyán Csaba Mozart A-dúr klarinétversenyét játssza a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén 2025. szeptember 8-án az MTA székházának megújult Dísztermében Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az akadémiai művészeti estek hagyományának megfelelően a hangversenyt egy képzőművészeti kiállítás megnyitója és egy borpincészet bemutatkozása követte az MTA székházának Vörösmarty- és Kodály-termében.

Kovács Péter Balázs Munkácsy-díjas festőművész 70. születésnapja alkalmából a KPB–70 című tárlatot tekinthették meg a jelenlévők. A kiállítást Barabás Márton Munkácsy Mihály-díjas képzőművész – a Művészeti estek az Akadémián XII. alkalmának kiállító művésze – nyitotta meg, a kiállítás kurátora Varga Edina volt.

Kovács Péter Balázs és Barabás Márton a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén 2025. szeptember 8-án, a PBK-70 című kiállítás megnyitóján Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

„A most kiállított művek ízelítőt adnak egy folyamatosan változó, ugyanakkor állandó elemeket, koloritot is tartalmazó művészetből”

– mondta Barabás Márton Kovács Péter Balázs kiállítását megnyitó és a festőművész életpályáját bemutató köszöntőjében. „Négy évtizeddel ezelőtt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának éves kiállításain találkozhatott az ember a fiatal kollégák munkáival. Ott derült ki, kiben van ígéret, ki az, akinek a művészetére, a programjára, mondandójára érdemes odafigyelni. Feltűnő volt, ahogy KPB Kitekintés című, debütáló munkáin az emberi arc helyére vonalakból, vékony szálú ágakból összerándult gubancokat tett, sőt olykor az egész emberi alak egy szélfútta szénakazallá,

expresszív lendületű, emberi mivoltát mégis megtartó jelenséggé vált grafikáin, festményein”

– emlékezett kollégája pályájának indulására Barabás Márton.

Kovács Péter Balázs: Fényfalók (részlet) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A KPB–70 képeit is ez az emberi mivoltot megőrző ábrázolásmód jellemzi. „A redukált motívumvilágon, a variációkban, sorozatokban való fogalmazáson belül sokrétű, érdekes emberi világ bontakozik ki a szemünk előtt. Különös, állandó szereplőkkel alakuló folyamat részesei vagyunk.

A sokféle párbeszéd, diskurzus, ami Kovács Péter Balázs figurái között zajlik, olykor nyilvánvalóan drámai, máskor a szembevilágító színes fényben szinte már éteri, szakrális, átlényegülő.”

Kovács Péter Balázs: Engesztelők I. (részlet) Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az estet az egri Gál Tibor Pincészetről, valamint hagyományt és hűséget bátor, kreatív újítással ötvöző borairól szóló bemutató zárta.

„A Gál Tibor név minden borkedvelő számára egyet jelent a kiváló minőségű borokkal és az ennek érdekében végzett fáradhatatlan és sikeres munkával. És ez már a második borászgeneráció, amelyikben ez a név a csúcsokat jelenti”

– mondta Domián Emese az esten ifj. Gál Tiborról, aki édesapja örökségét folytatva és megújítva működteti családi borászatát.

Az édesapa, id. Gál Tibor a firenzei Antinori Pincészetben töltött évei alatt a világ legnagyobb borászai közé emelkedett: toscanai bora, az 1998-es évjáratú Ornellaia 2001-ben a Wine Spectator 100-as listáján az első lett. Néhány évvel azelőtt pedig, 1993-ban megalapította Egerben saját pincészetét is, továbbá ő tervezte és vezette a Pannonhalmi Apátság új pincészetét. Fia, ifj. Gál Tibor az egri családi borászatot megörökölve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy bora olyan különleges legyen, mint amilyet édesapja készített Toscanában – ezt a különlegességet azonban hazai fajtákkal vágyik elérni. Úgy véli, borászként autentikus, egyedi, saját arculatot kell megfogalmaznia.

„Akkor tudunk hiteles borászatot csinálni, ha kapcsolatot találunk történelmünkhöz és múltunkhoz”

– mondta, ezzel a mottóval összegezve családi borászata hivatását:

„megtartani és meghaladni”.

Ifj. Gál Tibor borbemutatót tart a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén 2025. szeptember 8-án Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Ifj. Gál Tibor kiváló boraihoz a szőlőt 37 hektáros családi birtokán maga termeszti: ő vezeti a szőlészetet, és a pincében a borkészítés összes fázisát irányítja és végzi. Idén a magyar borászok ifj. Gál Tibort választották a Borászok Borászának, ami a szakma legnagyobb elismerése.

A Gál Tibor Pincészet borainak címkéjén látható labirintusmotívum az Eger városa alatt futó, Gárdonyi Egri csillagok című regényében is megjelenő pincehálózatra utal, amelynek része a családi borászat pincerendszere is.

A borkóstolón az egri Gál Tibor Pincészet öt borát ízlelhették meg a jelenlévők. Az Egri Csillagot, amely egy ifj. Gál Tibor által megálmodott egri fehérbor; egy 2024-es gyümölcsös és üde kadarkát; valamint három különböző bikavért – a kékfrankosra épülő, különböző borfajták házasításából létrejött bikavér tökéletesítése központi szerepet tölt be ifj. Gál Tibor borász terveiben, álmaiban.

Az egri Gál Tibor Pincészet borai a Művészeti estek a Magyar Tudományos Akadémián XV. rendezvényén 2025. szeptember 8-án Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás