Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások - Videón az első akadémiai témanap

Az azbesztet mint kiváló fizikai tulajdonságokkal rendelkező természetes anyagot egykor széles körben alkalmazták, amíg ki nem derült róla, hogy porának belélegzése daganatos megbetegedéseket okozhat. Használatát ezért már évtizedekkel ezelőtt betiltották. Így a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés váratlanul felbukkant ügye érthető módon sokkolta és felháborította a magyar társadalmat, a közvéleményben számos jogos kérdés fogalmazódott meg az okokkal, a felelősséggel, de legfőképpen az ott élők egészségével és a megoldási lehetőségekkel kapcsolatban.

Az MTA az „Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások” című, multidiszciplináris tematikus nappal párbeszédre hívta a témában érintett tudományterületek szakértőit, akik hiteles, tudományosan megalapozott válaszokat adtak a közvéleményben az azbesztválsággal kapcsolatban felmerült legfontosabb kérdésekre, és közösen gondolkodtak a válság érdemi megoldásának lehetőségein.

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások – Tematikus nap a Magyar Tudományos Akadémián (1.)

00:00:00 Megnyitó – Pósfai Mihály, az MTA elnöke
00:06:33 Gelencsér András köszöntője
00:08:37 Amiantosz – hegyilen – WHO-szál: tudjuk egyáltalán, hogy mi az az azbeszt? – Weiszburg Tamás PhD
00:32:16 „Szél viszi messze…” – A felporzás mint a belélegezhető por forrása – Gelencsér András, az MTA rendes tagja
00:49:46 Azbeszt: egy veszélyes örökség – Az azbeszthez köthető betegségek klinikai kérdései – Moldvay Judit, az MTA doktora
01:13:40 Az azbeszt-egészségkockázat értékelési lehetőségei és az egészségvédelem sajátos szempontjai - Pándics Tamás PhD
01:32:31 Mit mondanak nekünk a patkányok az azbesztről? – Különböző azbesztformák hatásai inhalációs állatkísérletekben – Tóth Balázs PhD

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások – Tematikus nap a Magyar Tudományos Akadémián (2.)

00:00:00 Köszöntő
00:00:51 És mit adott nekünk a jog? – Kérdések és válaszlehetőségek – Bándi Gyula, az MTA doktora
00:23:52 Gazdasági érdek és racionalitás környezetvédelmi döntésekben – Kerekes Sándor, az MTA doktora
00:47:48 Azbesztfelhasználás és kármentesítés az építőiparban – Majorosné Lublóy Éva, az MTA doktora
01:05:12 Azbesztbotrány: Ej, mi a kő, velünk élő középkor? – Ágoston Csaba PhD

Pósfai Mihály záróbeszédében köszönetet mondott a tudomány, valamint a minisztériumok és az országgyűlési bizottság megjelent képviselőinek, hogy ilyen rövid időn belül sikerült megszervezni egy ilyen sürgető kérdéskörben a rendkívüli konferenciát és kerekasztalt. Az akadémia elnöke zárszavában arról beszélt, mi következik a tudományos eredmények után, milyen felelősség hárul a döntéshozókra, hogyan érdemes gondolkodni az azbeszt jelentette kockázatokról, és mit tehetnek azok, akik érintett területen élnek. Kiemelte: a gyors kármentesítés elengedhetetlen, ugyanakkor a pánik helyett a kockázatok reális értékelésére és a szakmai ajánlások követésére van szükség. Pósfai Mihály köszönetet mondott a problémát napvilágra hozó civil szervezeteknek, és kormányzati munkabizottság felállítását javasolta a mielőbbi döntések meghozatala érdekében.

Magyarország távolról sem azbesztmentes

Az azbeszt természetes eredetű, szálas szerkezetű szilikátásványok gyűjtőneve, amelyeket kiemelkedő tulajdonságaik (nagy hő- és tűzállóságuk, kiváló mechanikai szilárdságuk, valamint kémiai ellenálló képességük) miatt Magyarországon széles körben alkalmaztak egészen a 20. század végéig. Emiatt korábban épült lakóépületekben és más létesítményekben még ma is gyakran megtalálhatók tetőfedő elemekben, homlokzatburkolatokban, szigetelőanyagokban, padló- és mennyezeti rendszerekben, csővezetékekben. Az 1990-es évekig a gépjárművek fékbetétjei is közel 50%-ban azbesztet tartalmaztak. Az azbeszttermékek gyártása és felhasználása az 1970-es években tetőzött, miután – az ókor után újból – a múlt század 60-as éveiben felismerték súlyos egészségkárosító hatását, amit az azbeszttartalmú anyagok mállása, majd kiporzása révén a levegőbe kerülő, belélegezhető hosszú, tűszerű rostok okoznak.

Ezek az azbesztszálak ugyanis tartósan a tüdőben és a mellhártyában maradhatnak, krónikus gyulladást, hegesedést és daganatok kialakulását okozva. Az expozíció és a betegségek megjelenése között jellemzően 20–50 év telik el, ezért az azbeszt okozta megbetegedések a múlt terhes örökségei. Míg a tüdőrákok csupán 2-5%-a köthető azbesztexpozícióhoz, és kialakulását a dohányzás rendkívüli mértékben felerősíti, addig a jóval ritkább (évi 100 új eset) mellhártyadaganat (mezotelióma) hátterében 80-90%-ban azbesztexpozíció áll. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) az azbeszt minden típusát az emberben bizonyítottan rákkeltő anyagok csoportjába sorolja.

Hazánk – amelynek területén egyébként azbesztet tartalmazó kőzetek nem fordulnak elő – az azbeszttel szemben „zéró toleranciát” hirdetett meg, 2005 óta azbesztet kimutatható mennyiségben tartalmazó mindennemű termék forgalomba hozatala tilos. Az erőfeszítések dacára Magyarország távolról sem lett azbesztmentes, városainkban köbméterenként jellemzően néhány száz azbesztszál jelenlétével kell számolnunk, de évtizedekkel ezelőtt ez a koncentráció akár egy nagyságrenddel nagyobb is lehetett. Ennek ellenére az azbesztexpozícióval összefüggésbe hozott egészségkárosodást döntően foglalkozási megbetegedésként tartják számon, illetve korábban az azbesztcementgyárak közelében élők körében mutatták ki. Ennek egyik oka lehet, hogy a legnagyobb arányban (95%-ban) felhasznált azbeszttípus a krizotil, amely néhány nap vagy hét alatt kiürül a tüdőből, ellentétben az amfibol csoportba tartozó azbesztszálakkal, amelyek gyakorlatilag soha, ahogy ez patkányokkal végzett állatkísérletek során is megerősítést nyert.

Ezt a lassan javuló országos trendet fordította meg a nyugat-magyarországi azbesztszennyezés váratlanul felbukkant ügye, ami érthető módon sokkolta és felháborította a magyar társadalmat. A burgenlandi bányákból származó, tudottan jelentős azbeszttartalmú kőzetet feldolgozás után kőzúzalékként hozták forgalomba Magyarországon, vélelmezhetően több jogszabályt és morális elvet is súlyosan megsértve. Ezzel az érintett több száz helyszínen potenciálisan jelentős új azbesztforrás jelent meg a háttérszennyezésen felül, ami jogos aggodalommal tölti el az ott élőket. Az azbeszttartalmú kőzúzalékból ugyanis az erős szél vagy járműközlekedés által előidézett felporzással belélegezhető azbesztszálak jutottak a levegőbe, az elvégzett szabványos mérések szerint jelentős mennyiségben.

Mivel a szabvány szerinti mérési módszer erre nem ad választ, a tudomány feladata kideríteni, hogy az azbesztszennyezésben érintett területeken a levegőbe kerülő azbesztrostok milyen méretűek, milyen mennyiségben és mélységig juthatnak be légzőszerveinkbe, milyen fajtású azbesztásványokból állnak, ezáltal belégzésük ténylegesen milyen mértékű egészségkárosító kockázatot jelent az ott élők számára. Ennek alapján a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat hatékonyabban lehet a kármentesítésre, a helyzet megnyugtató megoldására fordítani, legfőképpen az önhibáján kívül érinett lakosság érdekeit szem előtt tartva. Az MTA „Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások” című, multidiszciplináris tematikus napja elsődlegesen a közvélemény hiteles tájékoztatását szolgálta, egy asztalhoz ültetve különböző tudományterületek szakértőit, akik az MTA küldetésének megfelelően a közeljövőben közösen tesznek majd javaslatot a válság érdemi megoldásának lehetőségeire.

A témanapot Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg (a képre kattintva megtekinthető az eseményen készült galériánk) Fotó: Szigeti Tamás / MTA

Biztos hang

Az azbesztkrízis volt a témája az Akadémia hosszabb szünet után a közelmúltban újra jelentkező podcastjának is.

A Biztos hangban Gilicze Bálint és Simon Tamás kérdezte Weiszburg Tamást, az ELTE Ásványtani Tanszékének korábbi vezetőjét, valamint Pósfai Mihályt, az MTA elnökét, a Pannon Egyetem környezeti ásványtan professzorát.