„Művészete a zenei élet egyik, majd egy évszázadot átölelő csúcsteljesítménye” – Budapesten vette át a Wolf-díjat Kurtág György
Kurtág Györgynek a magyar és az egyetemes zeneművészetre gyakorolt inspiráló hatását méltatta Hudecz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke azon a budapesti ünnepségen, amelynek keretében barátok, pályatársak, kollégák, valamint Izrael állam képviselői részvétele mellett átadták a Wolf-díjat a magyar zeneművésznek.
A zeneszerző, zongoraművész és zenepedagógus, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja idén júliusban nyerte el a 2024. évi zeneművészeti Wolf-díjat a Magyar Tudományos Akadémia és annak zenetudományokat is magában foglaló I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya felterjesztésére.
A Budapesti Music Centerben tartott ünnepségen a 98 éves Kurtág Györgyöt köszöntve Hudecz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke a tudomány és művészet kapcsolatára hívta fel a figyelmet.
„A kutató és a művész lényegében szinte csak abban különbözik, hogy érdeklődésük tárgya eltér egymástól. A tudomány és a művészet mint magas színvonalú alkotómunka egy tőről fakad. Legyen az egy jelentős új felismerés vagy alkotás, a szabad elme végtelen távlatokat bejáró szárnyalásáról beszélhetünk. Az eredményben a különbség csupán annyi, hogy a kíváncsiság által hajtott, a világ megismerését célul kitűző kutató közvetve könnyebbé, míg a hangokkal, szavakkal vagy képekkel játszó művész szebbé teszi az életünket” – mondta Hudecz Ferenc.
Hudecz Ferenc köszöntője ide kattintva olvasható.
A jelölést indokló ajánlás szerint „Kurtág György zenéje a 20. és 21. századi ember egzisztenciális kérdéseivel foglalkozik. Lényegileg emberi, a gyötrelmek és a fájdalmak ellenére a megtisztulást keresi. Műveiben olyan alapvető érzelmek állnak a középpontban, mint a szerelem és a bánat, a félelem, a szorongás, a kétségbeesés, valamint a harmónia és a megbékélés iránti olthatatlan vágy. Kurtág György művészetének legfőbb jellemzője, hogy kis formákból építkezik – legyen szó rövid zongoraművekről, nagyszabású kantátáról vagy operáról. Ezek a kis formák érzéseket és gondolatokat tartalmaznak sűrített formában. Kurtág kompozíciói az egész nyugati zenetörténet múltját és jelenét tükrözik, és különleges és érzékeny kapcsolatban állnak a világirodalommal.”
A rangos izraeli kitüntetést odaítélő nemzetközi zsűri azt emelte ki, hogy Kurtág György zenéje hozzájárul a világ kulturális örökségéhez.
A Wolf-díjról
A díjat 1978-ban alapította Richard Wolf milliárdos feltaláló azzal a céllal, hogy elismerje a jelenkor legkiválóbb tudósainak és művészeinek „az emberiség érdekeit és az emberek közti baráti kapcsolatokat segítő eredményeit”.
Az elismerést öt tudományos és egy művészeti kategóriában adják át Izraelben jobbára évente (néha kimarad egy-egy év). A díjjal, amelyet több tudományterületen a Nobel-díjhoz közeli presztízsűnek tartanak, 100 000 dollár pénzjutalom is jár.
Az idei díjazottak között egy másik magyar is van: az orvosi elismerést a Svájcban élő magyar neurobiológus, Roska Botond nyerte el José-Alain Sahellel megosztva.