Intézmény-, épület- és gyűjteménytörténet – Könyv a 200 éves Magyar Tudományos Akadémiáról, székházáról és kollekcióiról

„Művészet és tudomány harmonikus egysége öltött testet több mint másfél évszázaddal ezelőtt a Duna partján felépült akadémiai palotában, amely széles körű közadakozásból épült” – mondta köszöntőjében Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese.

Erdei Anna az új kötettel Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Az akadémikus kiemelte, hogy a kor tudósközössége a székház elkészülte után szélesre tárta annak kapuit: „A tudomány eredményeinek és a tudomány műveléséhez kötődő művészeti alkotásoknak a bemutatására törekvő nyitottság napjainkban is a Magyar Tudományos Akadémia egyik jellemzője. E nyitottság jegyében készült el az intézményt, az épületet és az ott található gyűjteményeket bemutató kötet is.”

Bicskei Éva a könyv első kiadásáról szólva azt mondta, hogy abban egy épületen, egy intézményen és annak gyűjteményein keresztül kívánta bemutatni azt a 150 éves történetet, amely Magyarország legújabb kori történelme is. „Amikor 2023-ban megkeresett a vezetőség, hogy szeretnék megjelentetni a kötet új, átdolgozott kiadását, arra gondoltam, hogy fontos lenne újragondolni azokat a folyamatokat,

amelyek az épületben és kint, a téren zajlottak, és egy újabb szempontból, kissé »alulnézetből« bemutatni az itt folyó munkát, azokat a változásokat, amelyek a gyűjteményeket és a belső tereket formálták.”

Mint elmondta, az új kötet szerkesztésénél az foglalkoztatta, „hogy az ünnepi alkalmakra születő építészettörténeti művek általában megállnak annál a pillanatnál, amikor az épület felépül, átadják rendeltetésének, megnyílik – és onnantól mintegy magától értetődőnek vesszük azt a munkát, ami ott folyik. Pedig az épületek további története legalább ilyen fontos: azok a problémák, feladatok, kihívások, amelyekkel nap mint nap, a működés és a fenntartás során szembesül minden vezető és dolgozó.”

Bicskei Éva Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Ezért azt is láthatóvá szerette volna tenni: mit jelent az, hogy egy ilyen épületet fenn kell tartani – ami hatalmas összegeket emészt fel –, hogy folyamatosan javítani, rekonstruálni, alakítani kell. „A historizmus építészete gyakran olcsóbb építőanyagokkal és kevésbé színvonalas kivitelezéssel dolgozott; ezt már az első években érezni lehetett az Akadémia palotáján. Mérhetetlenül örültem, hogy megírhattam az épület rekonstrukcióinak és átépítéseinek történetét, amely lényegében az átadás után azonnal megindult, és azóta is szinte folyamatosan zajlik.”

Ennek érdekében egyrészt átszerkesztette, másrészt kibővítette a tartalmat: körülbelül egyharmadával nőtt a kötet terjedelme. Egyes fejezetek eredeti formájukban eltűntek, szétszóródtak a kötetben, és teljesen új részek is megjelentek. Különösen fontosnak tartotta annak bemutatását, mennyire befolyásolja a mindenkori politika az itt zajló tudományos munkát, egyben a belső terek kialakítását és a gyűjtemények sorsát – ezt a szálat igyekezett még inkább elmélyíteni.

A könyvbemutatón készült képgaléria a fotóra kattintva nézhető meg Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy „történeteink soha nem teljesek, és soha nem tökéletesen rekonstruálhatók. Mindig marad bennük valami, amit újra lehet gondolni, újra lehet írni – ahogyan ezt a kötet esetében is tettük.”

Lővei Pál akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Humán Tudományok Kutatóközpont Művészettörténeti Kutatóintézet tudományos tanácsadója szerint a kötet új borítóján látható fotó – az Akadémia egykori elnöke, Eötvös Loránd fizikus 1892 körüli felvétele a Díszteremről – jól illik a mostani jubileum egyik leglátványosabb ünnepi eredményéhez, a Díszterem restaurálásához.

Lővei Pál Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

„A felvétel idején a Díszteremnek még nem volt központi világítása, az elektromos áram bevezetésére az 1950-es évek elejéig kellett várni. Nem csoda tehát, hogy a fotó nem a most elénk táruló, színpompás összképet adja vissza: sötét, komor, már-már gyászosnak is mondható. Mintha sokunk bánatát fejezné ki, azt a folyamatot, amelyben az ünnepi pillanattól napjainkig az Akadémiát folyamatos, méltatlan támadások és sértések érték” – mondta. Lővei Pál szerint a kötetből kiderül, hogy a tíz termet magába foglaló székház Magyarország egyik nemzeti szimbóluma.

Emelkedett formavilágával, minőségi külső és belső dekorációjának sokrétű jelképrendszerével az ország egyik legfontosabb műemléke: a nála idősebb Nemzeti Múzeum és a később emelt Parlament méltó párja.

A 19. század haladáseszméjének ma is sokat jelentő gondolatvilágát hordozza, emelkedettségéből mit sem veszítve.

Cieger András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Humán Tudományok Kutatóközpont tudományos tanácsadója, osztályvezetője szerint a könyv „tárgy-életrajzok” gyűjteménye, amelyek – mint cseppben a tenger – kapcsolják össze a mikro- és makroszintet. Akadémiai tárgyakról – jellemzően festményekről, szobrokról, épületrészletekről – és a nemzeti történelem viszonyáról van szó.

Mikrokozmoszokról, amelyekben visszatükröződik a makrokozmosz: az MTA intézménytörténete és az ország sorsa.

„A tárgyak sok esetben magukon viselik az eltelt 200 év nyomait: az épületet ért sérüléseket, szakszerű és kevésbé szakszerű helyreállításokat, a hivatali szervezet bővüléséből fakadó átalakításokat, egyes festmények és bútorok leakasztását és elszállítását, a Díszterem címerének lefestését, majd újra kibontását.

Cieger András Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Ebben az értelemben a kötet életrajzként is olvasható: bemutatja az épületet a »fogantatástól«, vagyis a felajánlástól a »születésen«, azaz a felépítésen át egészen az időskori »szépészeti beavatkozásokig«, vagyis a rekonstrukciókig és renoválásokig.”

Hay Diana Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Hay Diana, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Akadémiai Levéltárának igazgatója, aki szerzőként is részt vett, mind az első, mind a második kiadás létrehozásában, a 20. századi történelmi eseményekről készült fotók között válogatva azt illusztrálta, hogy milyen volt az Akadémia és a tér viszonya, hogyan kapcsolódtak össze a székházban zajló események az épületen kívüli tér és a tágabb környezet történéseivel 1918 októberétől egészen a Határtalan történet című, 200 tardosi nemes mészkő lap alkotta idővonal 2025. májusi átadásáig.