Elveszett Széchenyi-zárszavak és Kodály titkos zenei diagramjai – Videón az MTA 200 éves jubileumára készült kötetek bemutatója

00:00:00 Köszöntő - Kecskeméti Gábor
00:10:30 Tudós, tanár, tanú – Kodály Zoltán hátrahagyott fogalmazványai, feljegyzései - Tallián Tibor és Pinter Csilla Mária előadása
00:49:34 Zenei program - Kodály Zoltán: Szólószonáta gordonkára, III. tétel. Előadja: Zétényi Tamás
01:04:56 Czinege Szilvia – Velkey Ferenc: Széchenyi István: Hunnia (1835) - Velkey Ferenc előadása
01:38:46 Zárszó - Kecskeméti Gábor

A könyvbemutatót Kecskeméti Gábor nyitotta meg, emlékeztetve a jelenlévőket, hogy az Akadémia bicentenáriumi könyvkiadási programja immár a 29. köteténél tart. Bár az MTA megalakulását ünneplő rendezvények száma már átlépte az ötszázat, a most bemutatott új kötet kétségkívül az ünnepi évad legfontosabb tudományos újdonságának tekinthető, méltatta az elsőként bemutatott kiadvány jelentőségét az MTA főtitkára.

„Régóta tudjuk, hogy Kodály Zoltánnak még mindig vannak kiadatlan, tehát hátrahagyott, kéziratos feljegyzései, iratai, naplójegyzetei, töredékes, szétszórt fogalmazványai, amelyeket még nem tártunk a tudományos nagyközönség elé. Több korábbi kötet már teljesített forráskiadási feladatokat. Egyre bővül tehát az a forrásbázis, amelynek alapján Kodály nézeteinek rekonstrukciója, a nézetek változásainak a nyomon követése lehetséges, a tudományos feldolgozás lehetősége megnyílik. Most azonban egy olyan újabb kötet megjelenését köszönthetjük, amely eddig még soha közre nem adott kéziratos anyagot közöl” – fogalmazott Kecskeméti Gábor.

Kodály Zoltán és az új forráskiadás

Tallián Tibor professzor, a Tudós, tanár, tanú – Kodály Zoltán hátrahagyott fogalmazványai, feljegyzései című kötet szenior közreadója expozéjában emlékeztetett arra, hogy három és fél évtizeddel ezelőtt Vargyas Lajos ugyan megjelentetett két kötetet Kodály hátrahagyott írásaiból, ám a zeneakadémiai oktatásra és zeneszerzés-tanításra vonatkozó jegyzeteket tudatosan kihagyta, mondván: ezek feltárását nála járatosabb utódokra bízza.

Erre a feladatra Kodály halálának 50. évfordulóján, 2017-ben nyílt lehetőség, amikor a Kodály Emlékmúzeum 26 doboznyi, hatalmas iratanyagát szisztematikusan digitalizálták. A munka gigantikus volt: több mint kétezer digitális felvételt kellett feldolgozni, amelyekből végül mintegy 650-700 önálló zeneelméleti és oktatási tételt válogattak ki közreadásra.

A könyv szerkezete hűen tükrözi Kodály gondolkodásmódját: a tipográfia mozaikszerű, szinte filmszerű élményt nyújt. Kodály sokszor csak egysoros, sűrű feljegyzéseit a lapszélességben átfutó, idézőjelbe tett szövegbetétek követik – nemritkán németül, franciául, olaszul vagy angolul. Ezek a betétek kibontják azokat a világirodalmi, filozófiai és esztétikai utalásokat, amelyeket a mester fejből, pontatlanul vagy töredékesen vetett papírra.

Az eseményen készült fotóink a képre kattintva érhetők el! Fotó: Szigeti Tamás / MTA

Pintér Csilla Mária társközreadó Kodály pedagógiai hitvallásán keresztül avatta be a közönséget a zeneelméleti fejezetekbe. Idézte a mester 1918-as zeneakadémiai beköszöntőjét:

„Uraim, a zenésznek egyetlen eszköze, fegyvere a füle. Ezt kiművelni, a legnagyobb érzékenységre juttatni legyen minden törekvésének vezető gondolata.”

Kodály célja az volt, hogy a növendékek eljussanak odáig, hogy amit hallanak, az kottaképként álljon előttük, és amit belső hallással elképzelnek, azt hangszer nélkül is képesek legyenek leírni.

A kötet leglátványosabb részét kétségkívül Kodály rejtélyes „sűrítő ábrái” és diagramjai jelentik. Ezek a rajzok – amelyeket Pintér Csilla Mária a csillaghálók némaságához hasonlított – a zeneművek belső arányait és mérhetőségét ábrázolják egy képzeletbeli tengely mentén. A lap bal szélén a nagy formaegységek (expozíció, Durchführung/kidolgozás, repríz, kóda) sorakoznak, középen a modulációk és hangnemek betűjelei, míg a jobb szélen az ütemszámok futnak kapcsokkal összefogva. Kodály ezekkel a rajzokkal láttatta a zenei forma és tartalom abszolút azonosságát, a keringőktől egészen Beethoven kései vonósnégyeseinek rendhagyó, töredezett struktúráiig.

A könyvbemutatót követően Zétényi Tamás gordonkaművész tolmácsolásában Kodály gordonkára írott szólószonátájának harmadik tétele szólalt meg, felvillantva a világhírű magyar zeneszerző és zenekutató – egykori akadémiai elnök – zenei géniuszát.

A cenzúra fogságából kiszabadított Hunnia

A délután másik, igazi történettudományi és közjogi szenzációját Széchenyi István Hunnia (1835) című művének új kritikai kiadása jelentette. Velkey Ferenc professzor, a kötet sajtó alá rendezője bevezetőjében elmesélte a kézirat kalandos, szinte detektívregénybe illő rejtőzködésének történetét. A Hunnia kézirata évtizedeken át megbújt az Akadémia kézirattárában, mivel a katalógusban tévesen a Stádium fogalmazványai közé sorolták be. Így eshetett meg, hogy Hunniaként senki sem kereste és olvasta azt a 241 oldalas dokumentumköteget, amelyet Széchenyi a negyedik al-dunai útja során, az 1834. őszi vesztegzár napjaiban – Orsován, Zsupáneken és Zimonyban – vetett papírra, és látott el precíz, saját kezű számozással és keltezéssel.

A kötet bemutatása során fény derült arra a megdöbbentő tényre, hogy a mű eddig ismert összes kiadása (az 1860-as első Török János-féle kiadás, az 1872-es változat és az ezredfordulós digitális reprint is) súlyosan csonka volt. Egy korabeli, reflexió nélkül maradt másolási vagy szállítási hiba miatt a másolatokból teljesen kimaradt a mű utolsó 13 kéziratoldala. Ez a bő háromszázalékos hiány a darab abszolút lényegét, Széchenyi végső közjogi üzenetét és zárszavát tüntette el a nemzet emlékezetéből.

És nem ez volt az egyetlen csonkítás. Az 1857–1858-as döblingi előkészületek során Török János és Széchenyi titkára, Tasner Antal kénytelenek voltak a szöveget az önkényuralmi cenzúra elvárásaihoz igazítani, hogy a mű egyáltalán napvilágot láthasson. Török János

hatalmas piros X-ekkel húzta át a politikai szempontból veszélyesnek ítélt passzusokat, ami a teljes szöveg közel tízszázalékos csonkulását eredményezte.

A legsúlyosabb sebeket a nyelvügyről szóló fejezetek kapták: a cenzorok a szöveg 34 százalékát likvidálták ott, ahol Széchenyi II. József nyelvrendeletét elemezve feltette a kérdést: „Tán a német?”, és hosszan érvelt amellett, hogy a német nyelv hivatalossá tétele Magyarországon a nemzeti szabadság végét jelentené. Ugyancsak a cenzúra áldozatául estek a parlamentarizmus felsőbbrendűségét hirdető, valamint a titkosrendőrséget élesen bíráló, a besúgórendszert nyíltan támadó gondolatok. A 2026-os kritikai kiadás most először teljes egészében az eredeti kézirat alapján állította helyre ezeket a szövegrészeket.

Az eseményen készült fotóink a képre kattintva érhetők el! Fotó: Szigeti Tamás / MTA

Velkey Ferenc rámutatott: a Hunnia valójában a Stádium hírhedt 10. törvénycikkének – a magyar nyelv hivatalossá tételének – a részletes, hasznossági érvekkel alátámasztott kifejtése. Széchenyi zsenialitása abban rejlik, hogy retorikájában nem kirekesztő: miközben a nemességet és a kormányzatot ostorozza, a hazai nem magyar ajkú népelemekhez fordulva elismeri kultúrájuk és hagyományaik egyenértékűségét, és a magyar ügyet az egyetemes emberiség szintjére emeli.

A Czinege Szilvia és Velkey Ferenc által gondozott, monumentális, 731 oldalas kötet nemcsak a cenzúrázatlan főszöveget és a hozzá tartozó mikrofilológiai apparátust tartalmazza, hanem egy 140 oldalas bevezető tanulmányt, valamint a mű keletkezésének és döblingi újjászületésének teljes kapcsolódó levelezését is.

Kecskeméti Gábor zárszavában filológiai szenzációként értékelte a bemutatott könyveket: „190 év elteltével egy új Széchenyi-szövegünk van, ami tényleg az évad szenzációja, de hát a Kodály-kiadás is az, vagyis két rendkívül jelentős kötet bemutatóján vagyunk éppen túl.”

Fotó: Szigeti Tamás / MTA