A végéhez közeledik az MTA Székház felújításának első üteme – Videó az elmúlt hónapok munkálatairól

A 2025-ös ünnepi közgyűlést már a teljes pompájában ragyogó Díszteremben tarthatják, a bicentenáriumi év őszi rendezvényeire pedig elkészülnek a jelentős renováláson átesett harmadik emeleti terek is.

2024. december 18.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének idei utolsó ülésén Oberfrank Ferenc köztestületi igazgató, a beruházás felügyeletével megbízott titkársági vezető tájékoztatót tartott az MTA Székház felújítási munkálatainak aktuális helyzetéről. Elmondta, hogy a felújítás első ütemének munkálatai körül belül 80 százalékban elkészültek.

Ebben a fázisban az egyik legnagyobb feladat a tető teljes körű felújítása volt, ami a beázások és a szerkezet elöregedése miatt már nem volt tovább halasztható. Végéhez közelednek az új belsőépítészeti koncepció alapján megújuló Díszterem munkálatai is.


Fotó: mta.hu

Teljes gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítás mellett új audiovizuális rendszer, világítás és moduláris, az adott rendezvényhez alakítható berendezés kapott helyet benne. A Díszteremmel kapcsolatban jelentős változás, hogy az eredeti tervekhez képest a második ütem helyett már az elsőben elvégezték a Lotz-szekkók és a falfestések, valamint a szobrok teljes restaurálását.


Fotó: mta.hu

Az első ütem részeként újult meg a Művészeti Gyűjtemény kincseit bemutató harmadik emeleti Képtár is, sőt a Duna felőli szárny tetőterében új kiállítóterek állnak majd a bicentenáriumi ünnepségek szervezőinek rendelkezésére.

A kevésbé látványos, de annál fontosabb műszaki munkálatok részeként folyik a gépészeti és elektromos elemek működésének ellenőrzése. Az eredeti tervekben ugyan nem szerepelt, de munka közben kiderült, hogy nem halogatható tovább a fűtéshez szükséges vízvezetékek cseréje sem. Ezt az MTA számára többletráfordítást nem igénylő módon végezte el a kivitelező.

A következő hetekben befejezik a munkát a Díszteremben, az üvegtetőn és a homlokzaton is. Megkezdődött az épületet az elmúlt hónapokban eltakaró állványzat elbontása, az Akadémia utca felőli részen már el is bontották.

Mindennek köszönhetően zavartalanul folyhatnak az ünnepi előkészületek, és elkészülhet a Széchenyi téren az a jubileumi köztéri alkotás, amely méltó az Akadémia történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is.

Az Akadémia vezetésének 2022-es döntése nyomán az MTA Székház rekonstrukciója 2026 után folytatódik.

A felújítás első ütemének finanszírozásával kapcsolatban Oberfrank Ferenc elmondta: azt az Akadémia saját köztestületi forrásából valósítja meg. A jelenleg is folyó első ütem ünnepi időszakig megvalósuló részének eredeti szerződés szerinti értéke nettó 5,9 milliárd forint. Ez az összeg – elsősorban a Díszterem teljes restaurálásának többletköltsége miatt – várhatóan 6,8 milliárd forintra fog emelkedni.