Suzanne Hidi – vagy ahogy itthon sokan ismerik, Hidi Zsuzsa – a Torontói Egyetem professzora, az érdeklődéselmélet rangos kutatója. Munkásságának fókusza a pedagógia, a pszichológia és az idegtudomány metszetében helyezkedik el, és eredményei alapján a pedagógiai pszichológiával foglalkozó kutatók nemzetközi élvonalába tartozik. Az utóbbi években több alkalommal tartott Magyarországon előadást. Tavaly ősszel az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának szervezésében mutatta be eredményeit, „Az érdeklődéselmélet vizsgálata: az érdeklődés kapcsolata más motivációs változókkal és az aggyal” címmel. Idén, 2024 szeptemberében pedig a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskola és a Magyar Tudományos Akadémia közös meghívására tartott szimpóziumot Fülöp Mártával. E rendezvény apropóját az adta, hogy a Learning and Instruction folyóiratban tematikus számot szerkesztenek a jutalmazás és a versengés oktatásban betöltött szerepéről.

Miért kezdtél el foglalkozni az érdeklődés kutatásával? Miért tartod fontosnak ezt a témát?

Tulajdonképpen egy személyes tapasztalat alapján lett az érdeklődés megismerése a kutatási témám. Torontóban beiratkoztam egy esti tanfolyamra, ahol az egyik kurzus gazdasági témájú volt, a másik pedig filozófiai. A két előadás teljesen eltérő élményt adott a számomra. A gazdasági kurzus nagy kínlódást jelentett, mert egyáltalán nem érdekelt, unalmasnak találtam. Alig bírtam elolvasni a kötelező olvasmányokat. Életemben először majdnem megbuktam, nagy nehezen mentem csak át. Amikor befejeződött a tanfolyam, a gazdaságtan könyvet odaajándékoztam valakinek és soha többet nem akartam ilyen vagy hasonló témával kapcsolatos könyvet elolvasni. Ezzel ellentétben a filozófiánál alig vártam, hogy kinyithassam és olvashassam a könyveket. Egyedül csak azért nem lettem filozófus, mert azt mondták, hogy semmi esélyem azzal állást találni. Bennem nagyon mély nyomott hagyott, hogy mennyire különböző tapasztalatokkal rendelkeztem, amikor elvégeztem ezt a két kurzust, amelyek között csupán annyi volt a különbség, hogy az egyik érdekelt, a másik pedig nem. Ezután elvégeztem a PhD-képzést kognitív pszichológiából. Az első állásom alatt olyan dolgokkal foglalkoztam, ami nem kimondottan az érdeklődés kutatásához tartozik. Egy idő után azonban saját magam nyújtottam be pályázatokat a kutatómunkám támogatására, amelynek alapját már az érdeklődéssel kapcsolatos tapasztalatok, emlékek jelentették. Azt szerettem volna kutatni, hogy mi érdekli a gyerekeket, amikor valamit olvasnak. Mi történik akkor, ha olyan szöveget olvasol, ami az érdeklődési körödhöz tartozik? Mennyivel jobban tudsz arra emlékezni? Milyen jellemzőkkel rendelkezik a szöveg, ami ezt az érdeklődést felkelti? Ez volt az alapja az egész kutatómunkámnak.

Hogyan alakul ki valami iránt az érdeklődésünk?

Kutatásainkban azt mutattuk ki, hogy az érdeklődés nem veleszületett, hanem a gyermekek fejlődésének egyik velejárója. Persze vannak kivételek: például, ha valaki nagyszerű zenei tehetséggel születik, akkor feltehetően a zene iránti érdeklődés jelen lesz az életében. Azonban legtöbbünk nem születik ennyire konkrét tehetséggel, hanem az érdeklődésünk valahogy elindul, kialakul. Ennek a támogatását elsősorban a szülők, a tanárok és a kortársak adják. 2016-ban (érdeklődési kör kialakítása nagyban befolyásolható. Először a szülők, azután a tanárok, majd a kortársak, végül az egyént körülvevő teljes környezet által (Renninger & Hidi, 2016).

Mi ennek a jelentősége a gyakorló tanárok számára? Hogyan lehetne jobbá, eredményesebbé tenni az iskolát?

Az egyik legfontosabb az, hogy a tanárok maguk is érdeklődést mutassanak, és ezt az érdeklődést át tudják adni a gyerekeknek. A motiváció egyik fontos kritériuma, hogy megvalósulnak-e az elsajátítási célok. Én nagyon hiszek a különböző motívumok egymást erősítő szerepében, mint például az elsajátítási és a teljesítménycélok vagy az extrinzik és az intrinzik motívumok megfelelő arányú kombinálásában. A Learning and Instruction folyóirat tematikus számán dolgozunk most, aminek Fülöp Márta az egyik társszerkesztője. Ez a folyóiratszám pont ezzel a témakörrel foglalkozik, hogy miként lehetne ezeket a fogalmakat összerakni azzal a céllal, hogy a külső és a belső motiváció együtt, egymást kiegészítve hasson a maximális eredmény érdekében.

Sok kutató foglalkozik azzal a témával, hogy a tanárok saját érdeklődése mennyire befolyásolja a gyermekek érdeklődését. Nemcsak az fontos, hogy a pedagógusok érdeklődést mutassanak a saját tantárgyuk iránt ‒ tehát mondjuk egy matematikatanár azt közvetítse a diákjainak, hogy őt mennyire érdekli ez a tantárgy ‒, hanem az is, hogy a tanároknak a gyerekekkel együtt is legyen közös érdeklődése valami iránt. E kettő kombinációja nagyon fontos. Vagyis a tanár érdeklődése a saját tantárgya iránt, továbbá egy közös érdeklődés a tanulóival együtt bármivel kapcsolatban. Ez meghatározza, hogy a pedagógus jelentős befolyással bír-e a diákjaira. 2016-ban megjelent egy tanulmányom, ami most kezd egyre inkább a figyelem középpontjába kerülni (Hidi, 2016). Két-három évig senki nem hivatkozott rá, de most már több mint 200-an írtak róla. A cikknek az a lényege, hogy amikor az érdeklődés nincs jelen, akkor kulcsfontosságú a jutalom. Abban az esetben, ha van érdeklődés, fennállhat az a lehetőség, hogy nem kell a jutalom, mert nincs szükség rá. Nézzünk például egy kutatót. Különböző pályázatokat ad be a kutatás finanszírozásának biztosítására, de nem kapja azt meg. Előbb-utóbb fennállhat annak a lehetősége, hogy támogatás nélkül abbahagyja a kitűzött céljait. Tehát az elején legtöbbször kell valamilyen extrinzik, külső tényező, ami elindítja a folyamatot.

Nagyon fontos az érdeklődés felkeltése az új dolgok iránt, a szituációhoz kapcsolódó érdeklődés létrehozása. Az egyik példa, amit mi mutattunk be, az a szódabikarbóna és az ecet reakciókísérlete volt. A kérdés úgy szólt, hogy milyen reakció van a szódabikarbóna és az ecet között. A kísérlet nagyon látványos, szinte robbanás jellegű hatást mutat. Így amikor a tanulók elvégezték a kísérletet, akkor abban a pillanatban az mindenkit nagyon érdekelt, az adott szituációhoz kapcsolódó érdeklődésük volt. A gyerekek azonban hajlamosak a kíváncsiság elvesztésére, ha megkapták a válasz. Ez ugyan érdekes volt, de be van fejezve alapon. Kivéve, ha a tanár további feladatokat ad, ami az adott témával kapcsolatos vagy további kutatást igényel, így az érdeklődést tovább lehet fejleszteni. A kísérlet megjegyzése, vagyis a felejtés megelőzhető azzal, ha a tanár további kérdéseket tesz fel a kísérlettel kapcsolatban, ezzel továbbfejlesztve és fenntartva az érdeklődést. Ilyen kísérletek bemutatása után fontos az érdeklődés és a kíváncsiság további, folyamatos fenntartása.

A szülők mikét segíthetik az érdeklődés kialakulását? Erre is mondanál egy példát?

Tegnap este együtt vacsoráztunk egy barátunkkal, aki a következő sztorit mesélte. Ő nem tudta, hogy ez beleillik a mai beszélgetésünkbe. A barátunknak van egy unokája, aki, gyerekkorában Németországban élt, mert a szülők ott dolgoztak. A gyerek elég szomorú volt, hogy itt kellett hagynia a barátait. Az én barátnőm rá akarta beszélni a vízilabdázásra. Ismert is egy nőt, aki úszást tanított, és arra kérte a gyereket, hogy járjon le kétszer egy héten edzeni hozzá. A gyerek kijelentette ‒ akkor még 10-11 éves volt ‒, hogy nem akar. Nem akar, nem akar. Erre a barátnőm, aki a nagymama, azt mondta, hogy „tudom, hogy akarsz egy tabletet, ha lejársz kétszer edzeni, akkor megkapod tőlem”. Ez egy nyilvánvaló külső jutalom, ami lehet, hogy egyesek szerint nem megfelelő, de a lényeg az, hogy a gyerek telefonált neki Budapestre Berlinből, hogy oké, akkor ő lemegy heti egyszer edzeni, amire a barátnőm azt mondta, hogy nem erről volt szó. „Én azt mondtam, hogy akkor kapsz tabletet, ha kétszer mész edzeni.” Egy hét múlva a gyerek újra telefonált, hogy rendben, elfogadja a nagymama feltételeit, kétszer le fog járni edzeni. Ez a gyerek mára úgy szereti a vízilabdát, hogy megkérték őt, kérvényezze a német állampolgárságot, mert be szeretnék válogatni a német nemzeti vízilabdacsapatba. Ma már nem kell neki semmilyen jutalom, mert belsővé vált az érdeklődés, míg az elején, amikor még nem volt belső motivációja a vízilabdázáshoz, akkor kellett egy bizonyos külső beavatkozás (a tablet), hogy ezt a folyamatot elindítsa. Persze nem fog mindenki tabletet kapni ahhoz, hogy valamilyen érdeklődése legyen. De természetesen különböző módon be lehet indítani az érdeklődési folyamatot, akár egy személyes beszélgetéssel is.

Mi a lényege az érdeklődés modelljének, amit kidolgoztatok?

A legfontosabb két dolog a modellről: az egyik az extrinzik (külső) és intrinzik (önjutalmazó, belső) befolyással, hatással kapcsolatos. Tehát ahhoz, hogy az érdeklődés érzése megszülessen, átlagos esetben először kell valamilyen külső hatás a környezetből. Például a tanár, egy szituáció vagy valami, ami ezt a folyamatot elindítja. Ahogy az érdeklődés fejlődik, úgy egyre jobban önjáró lesz, és ebben az esetben már magától fejlődik tovább. A másik dolog, hogy az érdeklődés fejlődésével párhuzamosan együtt fejlődik és alakul az önhatékonyság, az önszabályozás, a célok és nem utolsó sorban az érzelmek is. Tehát lehet, hogy az elején egy érdeklődési helyzet nem vált ki pozitív érzést, de ahogy az folyamatosan változik, alakul, úgy fejlődik a pozitív érzelem, ami ezt a változást kíséri. Általában jobban érzi magát az ember, ha olyat csinál, ami iránt érdeklődik. Lásd a saját példámat a filozófia kurzussal.

Van olyan kiemelt időszak a gyerekeknél, ahol fokozatosan kell figyelni a motivációra, az érdeklődésre? Ebből a szempontból lehet beszélni szenzitív időszakról?

Én nem úgy fogalmaznék, hogy egy bizonyos év vagy időszak a legfontosabb, hanem sokkal inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy az érdeklődést elindító és kiváltó folyamat nagyon korán kezdődik. Azt gondolom, hogy kisgyermekkorban a szülők feladata, hogy felfedezzék és megalapozzák gyermekeik érdeklődési körét például azáltal, hogy beszélgetnek velük, olvasnak nekik, elviszik őket múzeumba, megfelelő játékokat vesznek számukra stb. Később fontos, hogy mennyire jó a tanár, mennyire jó az iskola és hogy milyen a többi gyermek érdeklődése. Különösen 10-12 éves korban jellemző a gyermekekre, hogy azt akarják csinálni, amit a többi barát, kortárs csinál. Például, ha mindenki csak focizik, akkor nagy a valószínűsége, hogy a gyermeket is a foci fogja érdekelni és ezt nehéz lesz megbillenteni valami más irányba.

A tanárok gyakran úgy gondolják, hogy a motivációt elsősorban a családi háttér határozza meg, ők maguk keveset tudnak ezen alakítani. Hogyan látod ezt a kérdést?

Tulajdonképpen még a 20. században is úgy gondolták, hogy az érdeklődés egy fix dolog. Tehát vagy van, vagy nincs. Ehhez hasonló szituáció az is, amit mondasz. Ha a tanár azt mondja, hogy ő ezért nem felelős, akkor ő ezért nem felelős, ezzel leteszi magáról ennek a súlyát. Régebben végeztek olyan vizsgálatokat, ami segített feltérképezni az egyén érdeklődését, és az eredmény alapján megpróbáltak az egyénhez passzoló foglalkozásokat ajánlani. Ilyen az is, hogy az érdeklődés otthonról eredően vagy van, vagy nincs. Innen indult a mi egész munkánk alaptézise is, vagyis, hogy az érdeklődést bármikor, bárkiben lehet fejleszteni. A jó hír az, hogy lehet fejlődni. Az érdeklődés fejlesztése azért fontos, mert, ha képes vagy a fejlődésre, akkor mindegy, hogy mi a múltad, milyen családból jössz, nő vagy férfi vagy. Mindez nem érdekes, mert mindentől függetlenül lehet az érdeklődésedet és motivációdat fejleszteni. A munkánk mottója is ez volt, hogy az érdeklődés fejlesztésének esélyteremtő, esélykiegyenlítő hatása lehet. Tehát bárkit hozzá lehet segíteni ahhoz, hogy elérjen bizonyos fejlődést.

Mi lehet a legfontosabb üzenete a kutatásaitoknak az iskola számára?

A legfontosabb talán azt kiemelni, hogy a kognitív készségek és képességek mellett az érdeklődésnek alapvető befolyása van arra, hogy ki milyen munkát végez, milyen sikeres, és mire lesz képes. A folyamat elejének a kiváltója sokszor egy tanár, egy szülő vagy akár egy jutalom. Kutatások igazolták, hogy a jutalmazás pozitív folyamatokat indít meg az agyban. Ez a pozitív hatás nem csak akkor történik, amikor egy konkrét jutalomról van szó. Már maga a remény is megindítja ezt a reakciót az agyban. Ha a gyermek az iskolában csupán egy kis reményt kap arra, hogy sikeres, jó vagy eredményes lesz, már az hozzájárul ennek az egész folyamatnak elindításához és fejlesztéséhez.

Milyen további kutatási lehetőségek vannak? Melyek azok a kérdések, amik nyitottnak számítanak?

Ez egy érdekes kérdés, mert az egyik fontos állítás korábban az volt, hogy a külső jutalom az nem jó. Régóta él ez a tévhit. Ami azért érdekes dolog, mert e mögött az áll, hogy az öndeterminációs elmélet hatása hihetetlenül erős volt úgy Európában, mint Amerikában. A motivációkutatásokat illetően most érkeztünk el ., hogy a kutatók rájöttek, és remélhetőleg a tanárok is, hogy a motiváció nem két részre osztott, nem külső-belső tényezőként kell értelmezni. A legoptimálisabb helyzet az, amikor ez a kettő össze van kapcsolva, és az idegrendszer az agyban is szintén ezt támasztja alá. Tehát ha nem csak az egyik vagy a másik van aktiválva, hanem egymást kiegészítik, egymással összejátszanak. Úgyhogy nagyon erős reményem, hogy elérkeztünk most már arra a pontra, amikor ezt a kombinációt elismerik, ezt kutatják és alkalmazzák az iskolai gyakorlatban.

Sok vizsgálat kimutatta a tanulási motiváció csökkenését az iskolai tantárgyakhoz kapcsolódóan. Ennek vajon mi lehet az oka? Hogyan értelmezhető?

Véleményem szerint ennek az oka nem csak a tanárokhoz, szülőkhöz kapcsolódik, hanem az is szerepet játszik, hogy a feladatok is egyre komplexebbekké válnak az iskolai évekkel. Ez más munkát kíván meg egy 12 éves gyermektől, mint egy 7 évestől. Ha megkérdezel egy hétéves gyermeket, hogy szereti-e a matematikát, akkor azt mondja, hogy ő ezt szereti, mert tudja, kettő meg kettő az négy. Viszont ahogy a gyermekek idősebbek lesznek, a feladatok több munkát, több figyelmet és erősebb önszabályozást kívánnak. Ez nem hibája senkinek, ez együtt jár a tantárgyak bonyolultabbá válásával. Véleményem szerint a motivációt sokkal jobban lehetne az iskolában támogatni, fejleszteni, azonban ennek van egy olyan aspektusa, hogy a gyermekek idősödésével egyre több munkát kívánnak a tantárgyak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A Covid-járványnak az oktatásra gyakorolt hatása miként befolyásolta a motiváció, az érdeklődés alakulását?

A különböző kutatások eredményeképpen azt láthatjuk, hogy a Covid rendkívül negatív hatással volt az iskolai tanulmányokra. A világjárvány alatt nem volt semmilyen fizikai interakció, ebből adódóan a gyerekek egymástól nem igazán tanulhattak. A szülőkre voltak bízva egész nap, ami egy idő után igen megterhelő volt mind a szülők, mind a gyermekek számára. A pedagógusok is sokkal kisebb ráhatással bírtak a diákokra, mert bár lehetséges volt az online megbeszélés, de az nem volt egy igazi, személyes kapcsolat. Véleményem szerint ez az egyik oka annak, hogy olyan negatív eredményeket találnak most a kutatók azzal kapcsolatban, hogy a pandémiás időszak alatt ilyen távolság alakult ki az emberek között.

Milyen elismeréseket érzel legfontosabbnak a pályád során?

A legnagyobb elismerést, azt hiszem az AERA 2022 Sylvia Scribner-díj elnyerése jelentette. Ebben a díjban azok részesülnek, akik jelentős tudományos eredményeket érnek el a tanulás és a tanítás területén. A díj fennállásának 19 éve alatt ez volt az első alkalom, hogy két kutatót egyszerre részesítettek ebben a díjban. Ann Renningerrel, régi kollégámmal a munkánk nagyon szorosan kapcsolódott egymáshoz, két évvel ezelőtt mindketten megkaptuk ezt a rangos elismerést. Ezenkívül a Google Tudós hivatkozásokra vagyok büszke, mert az több, mint 32000. Ebből az emberi érdeklődésről alkotott négyfázisú modellünknek (Hidi & Renninger, 2006) önmagában van 6500 hivatkozása. Azt gondolom, hogy az ilyen nagyszámú hivatkozás a munkánk elismerését jelenti, sokan olvassák és használják az általunk publikált kutatási eredményeket.

Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres kutató legyen? Mit javasolhatunk azoknak, akik pályájuk elején járnak, akik a doktori disszertációjukat írják?

Az kell, hogy az érdeklődésed olyan magas fokú legyen, hogy az saját magát tudja erősíteni. Ha érdeklődsz, akkor te magad hozol létre további kérdéseket és további célokat, feladatokat, ami végtelen lehet. Tehát nem arról van szó, hogy kíváncsi vagy, megtudod, hogy ki ölte meg a hőst és be van fejezve a könyved, hanem tovább mész, és magad tudsz generálni különböző további kérdéseket, amelyeket tovább tudsz kutatni. Ahhoz, hogy elérd ezt a magasabb szintet, az kell, hogy te magad hozd létre a saját érdeklődésedet, és ezáltal határok nélkül tudsz csinálni valamit.

Alapjában véve ez az érdeklődés négy fázisából az utolsó. Vagyis, ha tudatosul benned, hogy te ezt tudod, ezt akarod csinálni, akkor automatikusan folytatod, s mindezektől jól érzed magad, pozitív érzéseket váltanak ki belőled. Emellett fontos az együttműködés más kutatókkal, illetve a kritika elviselése. Amikor eléred azt a pontot, hogy a saját érdeklődésed az identitásod részévé válik, akkor a kritikát is más szemmel nézed, érdekel az, hogy valaki kritizál. Nem leszel ettől boldogtalan, hanem meghallgatod, majd eldöntöd, hogy egyetértesz vele vagy sem. Ha azonban a kritizálás ‒ és főként annak negatív fajtája ‒ az érdeklődésfejlesztés elején történik, akkor sokszor előfordul, hogy abbahagyod, és nem csinálod tovább a tevékenységet.

Hivatkozott irodalom

Hidi, S., & Renninger, K. A. (2006). The four-phase model of interest development. Educational Psychologist, 41(2), 111–127.

Hidi, S. (2016). Revisiting the role of rewards in motivation and learning: Implications of neuroscientific research. Educational Psychology Review, 28, 61–93.

Renninger, K. A., & Hidi, S. (2016). The power of interest for motivation and engagement. Routledge.