Közös szándéknyilatkozatot írt alá az MTA és az ITM vezetője
Március 8-án ismét találkozott az MTA és az ITM tárgyalódelegációja, Lovász László és Palkovics László vezetésével. A döntés-előkészítő tárgyalás végén a két vezető közös szándéknyilatkozatot írt alá, amelyet az alábbiakban szó szerint közlünk. A következő hetekben a tárgyaló felek kidolgozzák ennek részleteit, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé kerül.
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ELNÖKE és az INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTER („A TÁRGYALÓ FELEK”)
SZÁNDÉKNYILATKOZATA
I. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke tudomásul veszi a Kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az Akadémia szervezetén kívül kívánja működtetni.
II. A tárgyaló felek megállapodnak abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának 2020. január 1-től történő működtetésére a következő elvek mentén dolgoznak ki javaslatot:
- Az MTA kutatóintézet-hálózata az új struktúra kialakulásakor egyben marad, az esetleges belső strukturális változtatásokról az új Irányító Testület dönt.
- A létrehozandó Irányító Testület(ek)be az MTA és a Kormány paritásos alapon küld képviselőket, a tudományos közösség többségi részvételének biztosítása mellett. A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.
- Az MTA kutatóintézet-hálózat által használt/működtetett vagyon az MTA tulajdonában marad. Az érintett vagyon új konstrukcióban történő rendelkezésre bocsátásának jogcímét meg kell határozni.
- Az intézetek az MTA névjegyét („brandjét”) használhatják, ha az MTA követelményeinek megfelelnek.
- A kutatóintézet-hálózat világos, hosszú távú stratégia mentén (beleértve a finanszírozást is) működik.
- Az intézethálózat működtetését önálló jogi személy végzi. Ennek jogi formáját a tárgyaló felek később egyeztetik.
- Az ITM minisztere biztosítja a 2019. január 1. és 2019. május 31. közötti időszakra az MTA kutatóintézet-hálózat működését szolgáló személyi és dologi forrásokat.
- A fenti elvek szerinti megállapodást követő időszakban az új irányítási rendszer életbe lépéséig az MTA kutatóintézet-hálózat finanszírozása legalább a 2019. évi színvonalon biztosított.
- A Kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése.
Budapest, 2019. március 8.
Lovász László akadémikus, az MTA elnöke
Palkovics László akadémikus, az ITM minisztere
A következő hetekben a tárgyaló felek kidolgozzák ennek részleteit, és az így születő javaslat a megfelelő eljárásrendben az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, a Közgyűlés elé kerül.