Az MTA pályázatai

Pályázati felhívás az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerésére

Kiírta pályázatát az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerésére a Magyar Tudományos Akadémia. A tudományos élet területén dolgozó, kutatást végző fiatalok eredményeinek elismerésére létrehozott díj 2024-re is elnyerhető.

2023. május 31.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjra olyan, 35 évnél fiatalabb kutatók pályázhatnak, akik tudományos minősítéssel rendelkeznek (PhD), tagjai az MTA köztestületének, és Magyarországon, költségvetési vagy alapítványi támogatásból működő kutatóközpontok, kutatóintézetek, egyetemek vagy alapító okiratuk szerint tudományos kutatási tevékenységet is végző más intézmények teljes vagy részmunkaidőben tudományos kutatói tevékenységet végző foglalkoztatottjai, kutatói ösztöndíjasai. A pályázat benyújtásához szükség van a kutatóhely vezetőjének ajánlására is. Kiskorú gyermeket nevelő kutatók esetén a pályázati korhatár gyermekenként két-két évvel megemelkedik.

A pályázat benyújtására 2023. augusztus 31-én 16.00-ig van lehetőség.

A pályázat részletes leírását a pályázati felhívás tartalmazza, a pályázat rövid ismertetője itt tekinthető meg, az Akadémiai Ifjúsági Díjról szóló elnöki határozat pedig ide kattintva olvasható.

A pályázat benyújtása a https://palyazat.mta.hu/aid_2023/ weboldalon található mezők kitöltésével, illetve a mellékleteknek az oldalra való feltöltésével történik.

Részletes tájékoztató a pályázati folyamatról:
Akadémiai Ifjúsági Díj 2024 - Útmutató

További, a pályázathoz szükséges dokumentumok pdf-ben:
Pályázó által kitöltendő űrlap
Pályázói nyilatkozat az Akadémiai Ifjúsági Pályadíj 2024 pályázati kiírásához
Pályázói nyilatkozat kiskorú gyermeket nevelő kutatók korkedvezményének igazolásához