2022. június 15-én, 90 éves korában elhunyt Philippe Nozières a francia fizika egyik kiemelkedő alakja. A nála mintegy 10 évvel idősebb Jacques Friedelhez és kortársához, egyetemi évfolyamtársához, Pierre-Gilles de Gennes-hez hasonlóan a francia elméleti szilárdtest-fizika hatalmas tudású, eredeti gondolkodású, nagy hatású, iskolateremtő személyisége volt.

Húsz éves korában, 1952-ben a párizsi École Normale Supérieure hallgatójaként a félvezetők kísérleti vizsgálatával kezdett foglalkozni. Bár hamar kiderült, hogy pályája vérbeli elméleti fizikusként fog kiteljesedni, a kísérleti eredmények iránti érdeklődését mindvégig megőrizte. 1955-ben Princetonba kapott ösztöndíjat, ahol David Pinesszal az akkor még gyermekkorát élő kvantummechanikai soktestprobléma tanulmányozásához kezdett hozzá, és lett ennek a területnek az egyik alapító atyja. Első könyve, az 1963-ban megjelent Le problème à N corps, a soktestprobléma Green-függvényes módszerének egyik első bemutatása. Pinesszal közös könyvei, a kétkötetes Theory of Quantum Liquids, amelyekben a normális Fermi-folyadékok, illetve a szuperfolyékony Bose-folyadékok elméletét tárgyalták, még ma is kézikönyvei az ezekkel a témákkal foglalkozóknak.

Párizsi professzori állását feladva 1972-ben családi okokból Grenoble-ba költözött, ahol elvállalta a Laue‒Langevin Intézet elméleti csoportjának a vezetését, ami óriási nyereség volt az ILL és a grenoble-i fizika számára. Az általa szervezett több mint 1000 elméleti szemináriumra a grenoble-i egyetemről és a város összes kutatóintézetéből gyűlt össze a hallgatóság.

1976 és 1983 között a grenoble-i egyetem professzora is volt. Idejének nagyobb részét azután is Grenoble-ban töltötte, hogy 1983-ban a nagy presztízsű Collège de France professzorává választották. A Collège de France professzorának szemeszterenként csak egy kurzust kell tartania, de annak elvben mindig másról kell szólnia. Philippe Nozières azt nagyon komolyan vette. Állandóan új témát választott, lefedve a kondenzált anyagok fizikájának sok területét. Előadásainak gondosan kidolgozott kéziratai valódi kincsesbányát jelentenek a részletek iránt érdeklődő kutatóknak.

Jellemző volt rá, hogy jó megérzéssel, egyszerű képpel tudott bonyolult jelenségeket megmagyarázni, például a röntgenabszorpciós vonalak energiafüggését, a Kondo-problémában a kötött állapot viselkedését, vagy az új csatolások generálását a renormálási folyamatban.

A soktestproblémában, a kvantumfolyadékok elméletében, a félvezetők és szupravezetők fizikájában, a kristálynövekedésben, a Kondo-probléma megértésében, az alacsony dimenziós rendszerek viselkedésében és sok más területen elért eredményeiért számos elismerésben részesült. Conyers Herringgel megosztva elnyerte az 1984/85-ös fizikai Wolf-díjat. A CNRS 1988-ban neki ítélte az Aranyérmet. 2001-ben ő kapta a Eugene Feenberg-díjat a soktestprobléma elméletének mikroszkopikus és fenomenologikus megalapozásáért.

1981-ben a párizs Académie des sciences, 1991-ben a National Academy of Sciences tagja lett.

Az 1970-es évektől szoros kapcsolatban állt több magyar elméleti szilárdtest-fizikussal. Többen tettek látogatást, vagy töltöttek el hosszabb időt nála Párizsban, majd Grenoble-ban. Többször jött maga is néhány hétre Magyarországra. A fizikusok javaslatára választotta a Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává.

Halálával az egész fizikát nagy veszteség érte. Egy nagy egyéniség távozott, akit nemcsak tudományos eredményei, hanem személyisége, közvetlensége, emberi viselkedése miatt is nagy megbecsülés övezett. Emlékét nagy tisztelettel őrizzük.

Sólyom Jenő, az MTA rendes tagja