Az előadás Kelet-Közép-Európa és Nyugat-Európa eltérő történelmi fejlődési útját mutatta be, elutasítva a két régió világgazdaságban és világpolitikában betöltött történelmi szerepének összemosására irányuló tendenciákat.

Az előadók véleménye szerint Európa az elmúlt 500 évben a globális periféria része volt, a felzárkózásra tett többszöri sikertelen kísérlet ellenére is.
A Matthias Morys által szerkesztett új Közép- és Kelet-Európa (KKE) gazdaságtörténeti kötet az 1800-tól a közelmúltig terjedő időszakot kívánta a legkorszerűbb statisztikai elemzésekkel lefedni.
Az előadás és az annak alapját képező tanulmány e könyvet kívánja kiegészíteni a divergenciához hozzájáruló néhány releváns összetevővel.
A kutatás szerint a KKE régió sokkal inkább áldozata, mint haszonélvezője volt a perifériásodásnak. Ezért, bár a szerzők humanitárius alapon támogatják a globális Déllel való szolidaritást, elutasítják a politikai felelősségvállalás KKE-re hárítását a globális Dél helyzetéért. Ehelyett azt javasolják, hogy térjünk vissza ahhoz a koncepcióhoz, amely a KKE-t egy harmadik, különleges országcsoportként, a globális Észak egyfajta félperifériájaként értelmezi.

" target="_blank"> Sass Magdolna és Szanyi Miklós (További képek a tanácskozásról a fotóra kattintva tekinthetők meg.)

Ez a koncepcionális tanulmány történeti megközelítést alkalmazva rávilágít a visegrádi országok (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) egyedi fejlődési pályájára, elsősorban Magyarországra összpontosítva.
A tanulmány kontextusba helyezi a régió fejlődését a különböző függőségek és a történelem során kialakult kvázi gyarmati státusz keretein belül. A szerzők vegyes módszertani megközelítést alkalmaznak, a történelmi leírást egyszerű statisztikai mutatók kvantitatív elemzésével ötvözik. Ezek a mutatók a függőség sokrétű jellegét és különböző mértékét ragadják meg, mérhető alapot biztosítva a régió gazdasági és politikai dinamikájának időbeli értékeléséhez.

Elméleti szempontból a tanulmány a függőségi elméletre, a világrendszer-elméletre és az integrációs tanulmányokra támaszkodik. A függőségi elmélet betekintést nyújt abba, hogy a történelmi és strukturális aszimmetriák hogyan alakítják az elemzett országok gazdasági és politikai alárendeltségét a globális hatalmaknak.
A világrendszer-elmélet segít kontextusba helyezni a kérdéses országok félperifériás státuszát a globális gazdasági hierarchiában. A regionális integrációval kapcsolatos tanulmányokon keresztül a tanulmány elemzi a 2004-es EU-csatlakozás következményeit, beleértve a közösségi vívmányok elfogadását, valamint az uniós normákhoz és kormányzási struktúrákhoz való igazodást.

A szerzők szerint a KKE régió tartós függősége – akár a szovjet dominancia, akár a multinacionális vállalatok befolyása, akár a német gazdasági hegemónia alatt – történelmileg meghatározott fejlődési pályáján, valamint földrajzi és politikai határvidéki státuszán keresztül érthető meg.
A tanulmány összehasonlítja a különböző korszakok függőségi mintáit, kiemelve mind a szovjet időszakot, mind a nyugat-európai gazdasági és politikai struktúráktól való mai függőséget. A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a globális kölcsönös függőség világában az önálló (nagymértékben szuverén) országok a marginalizálódás veszélyével néznek szembe. Miközben a nagyfokú szuverenitás a marginalizálódás veszélyét hordozza magában, a szerzők a fokozott regionális együttműködés mellett érvelnek, hogy megerősítsék a visegrádi érdekek kollektív képviseletét az európai politikai és gazdasági kereteken belül. Végül a tanulmány a függőség társadalompolitikai dimenzióit vizsgálja, magyarázatot adva arra, hogy a visegrádi, azon belül a magyar embereknek miért viseltetnek eltérő attitűddel a magországokhoz képest olyan kérdésekben, mint a globális Déllel való kapcsolatok és a migráció. Ez a többdimenziós elemzés kiemeli, hogy a visegrádi régió történelmi és strukturális fejlődési korlátainak árnyalt megértésére van szükség a jelen és a jövő pályájának alakításában.