Kétszáz éves lesz a Magyar Tudományos Akadémia – felvétel az MTA Székházban tartott konferenciáról

A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben, az MTA Könyvtár és Információs Központ pedig 2026-ban ünnepli fennálásának 200. évfordulóját. A közelgő kettős évforduló jegyében tartott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozata keretében tanácskozást a bicentenáriumi ünnepségeket előkészítő elnöki bizottság.

2021. november 8.

A testület Frank Tibor történész, az MTA rendes tagja vezetésével alakult meg. Az akadémikus szerint a megemlékezés a magyar és az egyetemes gondolkodás kiemelkedő eseménysorozata lesz.

A cél, hogy az Akadémia kétszáz esztendejét nagy nemzeti intézményünk jelentőségéhez méltó módon, sokoldalúan és széleskörűen mutassák be, bevonva a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Magyar Nemzeti Galériát, a Zeneművészeti Egyetemet, a Magyar Állami Operaházat is a programokba. Az iskolákat is megszólítva igyekeznek a lehető legtöbb korosztályhoz közel hozni a tudományt és legfontosabb nemzeti intézményét, tervezik továbbá alkalmi postabélyeg-sorozat, a Magyar Nemzeti Bank által emlékérem kibocsátását is.

Az elnöki bizottság kiadványokat is meg kíván majd jelentetni. Ezek közül Frank Tibor kiemelte az MTA történetéről szóló, új, átfogó, magyarul és angolul is megjelenő kiadványt, az Akadémia mecénásairól szóló kötetet, valamint
a magyar tudomány 100 kiemelkedő női képviselőjéról szóló könyvet.

A tervek között szerepel egy nagyszabású kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, illetve az MTA Székházban a jelenlegi akadémikusok egy-két fontos eredményét bemutató tárlat.

A tanácskozáson Frank Tibor után Csorba László, az MTA doktora a Széchenyi-kultuszról és -kutatásról, Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója az Akadémiai Könyvtár 200 évéről, Bicskei Éva, az MTA Művészeti Gyűjteményének vezetője a tervezett bicentenáriumi kiállításról, Cieger András történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete Újkori Osztályának osztályvezetője pedig az MTA kétszáz évével kapcsolatos történetírói feladatokról és várakozásokról beszélt.

A tanácskozáson készült felvétel az alábbi vidóra kattintva nézhető meg.