Véget ért az Opportunity marsjáró robot küldetése; a Mindszenty-ügy: a Szigma – a holnap világa 2019. február 19-i adása

Milyen eredményeket hozott az Opportunity marsjáró küldetése? Mit tud a történettudomány ma a Mindszenty József bíboros elleni eljárásról? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a tudományos magazin hallgatói.

2019. február 21.

A NASA az „egyik legsikeresebb és legtartósabb bolygóközi kutatásnak” minősítette az Opportunity küldetését, kiemelve, hogy csaknem 15 éven keresztül kutatta a Mars felszínét, és alapvető fontosságú munkát végezve hozzájárult ahhoz, hogy a hivatal visszatérhessen a vörös bolyóra. Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa számolt be az Opportunity marsjáró rover küldetésének eredményeiről.

70 évvel ezelőtt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre Mindszenty József bíborost, akit 1949-ben hazaárulással is megvádoltak. Az évfordulóhoz kapcsolódva kétnapos konferenciát rendeztek, amelyen előadást tartott mások mellett Balogh Margit, az MTA BTK Történelemtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa is. A történész a Szigmában beszélt a bíboros perének körülményeiről.

A Szigma 2019. február 19-i adása itt hallgatható meg.

A korábbi adásokról itt tudhat meg többet.