Lendületben filmsorozatunkból: Lukács Réka geológus az akadémiai kiválósági programról
Mivel járul hozzá a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Programja a hazai tudományosság fejlődéséhez és a kutatói utánpótlás biztosításához? Erről vallanak az mta.hu új filmsorozatában azok a kutatók, akik az Akadémia kiválósági programjának támogatásával értek el nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket. Sorozatunk újabb részében Lukács Réka geológus, az MTA doktora, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének tudományos főmunkatársa, az MTA–HUN-REN CSFK Lendület PannonVulkán Kutatócsoport vezetője beszélt arról, milyen segítséget jelent a Lendület a Kárpát–Pannon-térség nemzetközileg is fontos vulkanológiai vizsgálatainak elvégzésében.
Lukács Réka eddigi kutatói karrierje alatt már három akadémiai pályázatot nyert el: kétszeres Bolyai-ösztöndíjas és lendületes kutatóként vallja, ezek a támogatások nagyon fontosak voltak a számára, mert segítették abban, hogy a pályán maradjon. Szerinte azok a pályázatok, amelyeket az MTA évről évre meghirdet a fiatal tudósoknak, sokat számítanak abban, hogy elindulhassanak a kutatói életben. „Úgy gondolom, hogy ez az intézmény legfőbb szerepe, amit végez is, hogy legyen kutatói utánpótlás” – mondta az MTA doktora, hozzátéve, hogy ezen túl az Akadémia köztestülete olyan összetartó erő, ami közösséggé formálja a kutatókat, és segít elérhetővé tenni a tudomány képviselőit.
A Lendület PannonVulkán Kutatócsoport vezetőjeként arra hívta fel a figyelmet, hogy a Földön a népesség körülbelül 10 százaléka él vulkánok közelében, életük és javaik vulkáni veszélynek vannak kitéve. „Mi az a momentum, ami végül is előidézi, hogy egy adott magmatározóból elindul egy vulkánkitörés a felszín felé? Miért törnek ki a vulkánok, hogyan, mikor tudjuk azt mondani egy vulkánról, hogy már szunnyad, vagy már nem aktív, teljesen kialudt?” – sorolta a kérdéseket, amelyekre kollégáival a válaszokat keresik az Akadémia jelentős támogatása segítségével.
Miért érdemes Magyarországon, ahol nincsenek aktív vulkánok, ilyen irányú geológiai kutatásokat végezni? „A mi térségünk azért különleges, mert itt az erózió elég sok mindent megmutat a vulkáni képződményekből. Ez az egyik motivációnk, hogy itt, a Kárpát–Pannon-térségben végezzünk vulkanológiai vizsgálatokat, amelyek fontos adalékul szolgálhatnak a világ más tájai számára, ahol jelenleg aktív vagy esetleg aktivizálódó vulkanizmus van vagy lehet” – fogalmazott a geológus, példaként a Visegrádi-hegységet hozta fel, amely egy összetett vulkáni terület, és szakaszosan több vulkáni eseménynek – lávaömlésnek, robbanásos vulkánkitörésnek – is tanúja volt a régmúltban.
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. január 14-én hirdette meg első alkalommal a kimagasló teljesítményű fiatal kutatók számára létrehozott Lendület Programot, mely kiemelkedő jelentőségű az alapkutatások támogatásában.
Online kiadvány a Lendület Program 15 évéről.
A program kivételes hazai és nemzetközi sikerét, dinamizmusát a teremtő tudós kiválóság, a körültekintően kialakított, kiszámítható támogatást biztosító modell és a jól követhető és mérhető eredményesség adja. Az MTA a sikeres fiatal kutatók elvándorlásának visszaszorítására, a tehetség-utánpótlás biztosítására, a fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítésére, illetve a kutatóhelyek versenyképességének növelésére elindított programját immár több mint másfél évtizede hirdeti meg.
A 2025. évi nyertesekkel együtt összesen 284 kutatónak ítélték oda a támogatást. Közülük 37-en kétszer is eredményesen pályáztak, azaz 247 csoportvezető részesült eddig támogatásban. Az ismétlőket nem számítva a 247 egykori lendületes között jelenleg az MTA 11 rendes, 15 levelező és 1 külső tagja található, 81-en pedig az MTA doktorai.
Az MTA eddig mintegy 45 milliárd forint támogatást nyújtott a kutatócsoportoknak.
A program 2026. évi pályázati felhívására az új, önálló kutatócsoportot alapítani kívánó fiatal kutatók pályázatait várja az Akadémia 2026. február végi határidővel. További részletek a pályázatról ide kattintva olvashatók.