Kanyaró: nő a nyomás Románia felől
Áprilisi adatok szerint eddig 23 halálos áldozata van Romániában a kanyarójárványnak, ebből 22 gyerek. Romániában jelenleg nincs kötelező védőoltás, nincs gyerekorvos az alapellátásban, és igen erős a vakcinaellenes propaganda, főleg az ortodox egyház részéről.
„Nem tudom, mire várnak” – mondta dr. Mészner Zsófia gyermekinfektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet védőoltási tanácsadója a romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban, arra utalva, hogy az országban a 9–11 hónapos csecsemőknek körülbelül a fele még mindig nem kapta meg a védőoltást, de még a 4 éveseknek is több mint fele oltatlan. Pedig a kanyaró esetében még az átlagosnál is magasabb fokú – 92–95%-os – átoltottságra lenne szükség a nyájimmunitás eléréséhez, vagyis a járvány megfékezéséhez.
Ez év áprilisi adatok alapján Romániában eddig 23 haláleset történt a jelenlegi kanyarójárvány miatt, az áldozatok közül 22 gyerek. A bejelentett fertőzések száma körülbelül 5 ezer, és a betegek zöme 1–4 éves. Tekintve, hogy a kanyaró halálozási aránya egy ezrelék, ez a szám inkább 23 ezer körül lehet – mondta el Mészner Zsófia.
A járvány várhatóan tovább terjed. A legtöbb eset a Magyarországgal is szomszédos Temes megyében van, ezért a ránk nehezedő nyomás is nő. 1991-től átlagosan 15 alatt volt a hazai kanyarósok száma (behurcolt esetekből), de idén már áprilisra elértük ezt a számot a román határ mellett.
Mindez a „Védőoltásokkal megelőzhető betegségek” című tudományos ülésen hangzott el, amelyet közösen szervezett az MTA Biológiai Tudományok Osztályának Mikrobiológiai Osztályközi Tudományos Bizottsága és a Magyar Mikrobiológiai Társaság az MTA Székház Felolvasótermében 2017. április 27-én.
Mészner Zsófia „Kötelező védőoltások visszautasítása – mi történik, ha nincs elég gyerek beoltva?” címmel tartott előadást, amelynek az elején leszögezte: nincs „luxusvédőoltás”. Sok ország irigyel bennünket a jelenlegi oltási helyzetünkért: Magyarországon 11 védőoltás van gyerekeknek (ezek egy része választható), plusz a HPV-gyermekoltás. Mindezek a legjobb minőségben érhetők el.
Romániában jelenleg nincs kötelező védőoltás, nincs gyerekorvos az alapellátásban, és igen erős a vakcinaellenes propaganda, főleg az ortodox egyház részéről – sorolta a problémákat a szakember, hozzátéve, hogy a felnövekvő fiatal szülők kis rétege itthon is kényszerként éli meg a kötelező védőoltásokat.
A kanyaró ellen nincs gyógyszer, és becslések szerint eddig 20 millió embert mentettek meg a világon kanyaró elleni védőoltással (ez az egyik legsikeresebb vakcina). Magyarországon az elsők között vezették be 1969-ben. 1989-től ismétlő oltást adnak 11 éves korban (vagyis 1989 óta kétszer kapnak oltást a gyerekek, csecsemőkorban és 11 évesen).
Mészner Zsófia teljes előadása – amelyben a kanyaró mellett a gyermekbénulás és a diftéria jelenlegi helyzetéről is beszélt – ez alábbi videofelvételen látható.
A Romániába, Erdélybe utazók a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján tájékozódhatnak a témában.
További információ
MTA Titkárság Kommunikációs Főosztály
Telefon: (06-1) 411-6118
e-mail: sajto@titkarsag.mta.hu