Eric Hanushek előadása a Magyar Tudományos Akadémián – videón az akadémiai rendezvény

Eric Hanushek a Stanford Egyetem professzora, az oktatás közgazdaságtanának egyik legismertebb és legnagyobb hatású kutatója a világon. Számos területen kutatott pályafutása során, vizsgálta a tanárok kvalitásait, az osztályméret csökkentésének hatását, az iskolák elszámoltathatóságát, illetve újabban az országok készségszintje és gazdasági növekedése közötti összefüggést. Hanushek professzor Csapó Benő, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottsága elnökének meghívására tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián. Az erről készített felvétel cikkünkben megnézhető.

2023. március 1.

Az előadót köszöntő beszédében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt mondta, hogy a tudomány művelésén túl az Akadémia elkötelezett az oktatás ügye mellett is.

Freund Tamás Fotó: mta.hu

Ennek részeként indította el az MTA azt a nyilvános előadássorozatot, amelynek keretében a nemzetközi tudományos élet legkiemelkedőbb alakjait hívják meg az Akadémiára. Olyanokat, akiknek kutatásai nagyban hozzájárultak a tanulás és tanítás alapvető folyamatainak, valamint az oktatás társadalmi-gazdasági szerepének jobb megértéséhez.

Freund Tamás köszöntője ide kattintva olvasható.

E sorozat harmadik előadásán Eric Hanushek egyebek mellett arról beszélt, hogy a történelmi minták alapján mit jelentene a magyar diákok iskolázottságának javítása a jövőbeli gazdasági jólét szempontjából és hogyan hat a mesterséges intelligencia elterjedése a minőségi iskoláztatás iránti igényre.

További képekért kattintson a fotóra! Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Videón a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadás

Eric Hanushek: az iskolában a tanárok rátermettsége a legfontosabb – az mta.hu interjúja a professzorral itt olvasható.