Elhunyt Tarr Béla filmrendező, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Mozgókép- és Színházművészeti Osztályának tagja

2026. január 6-án elhunyt Tarr Béla világszerte ünnepelt magyar filmrendező, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Tarr Béla 1955. július 21-én született Pécsen. Első filmjét amatőrként készítette, hajógyári munkásként dolgozott, amikor felfigyeltek rá a Balázs Béla Stúdió (BBS) fiatal művészei. A kilencvenes évekre világszerte elismert rendező lett, ékesen demonstrálva, hogy a kor kissé erőltetett kérdésére – él-e még a magyar film? – csakis igenlő lehet a válasz. Huszonkét éves volt, mikor a BBS-ben elkészítette Családi tűzfészek című, első nagyjátékfilmjét. Bemutatása után felvették a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma: Egyetem) rendező szakára, 1981-ben végzett. Ebben az évben alapította meg barátaival a Társulás Filmstúdiót. Feloszlatása (1985) óta független filmesként dolgozott.

1989-től 1990-ig Berlinben élt DAAD-ösztöndíjjal. 2004-től 2012-ig vezette a komoly eredményeket felmutató TT Filmműhelyt, amelynek egyik alapítója volt. 2011 végétől ő volt a Magyar Filmművész Szövetség választott elnöke. 1997-től a European Film Academy (Európai Filmakadémia) tagja. Díszdoktorrá választotta a dublini Trinity College (Írország legrégebbi egyeteme), a Pekingi Filmakadémia és a Belga Királyi Művészeti Akadémia.

Krasznahorkai Lászlóval, a tavaly irodalmi Nobel-díjjal kitüntett regényíróval 1987-től dolgozott együtt. Közös munkájuk eredményeként született meg a Kárhozat, a Sátántangó, a Szenvedély, a Werckmeister harmóniák és A torinói ló, mely filmek atmoszférája oly meghatározó művészetében: jellegzetesen fekete-fehér képek, lepusztult környezet, hosszú snittek, kevés „cselekmény”. Filmjeit elsöprő sikerrel mutatták be szerte a világon: Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Izraelben, Kínában, Hongkongban, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban. A londoni férfit 2007-ben meghívták a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Magyar rendező munkája 1988 óta nem szerepelt ebben a programban, amely a berlini mellett a világ egyik legfontosabb filmes seregszemléje.

2011-ben, A torinói ló című filmje után jelentette be, hogy nem rendez többet, mert úgy érzi, mindent elmondott, amit akart. Rendezői, produceri munkájával felhagyva figyelme a mozgókép-oktatás, a filmművészeti tudás átadása felé fordult. 2012-ben Szarajevóban nemzetközi filmiskolát alapított, ezt a magánegyetem egyik karaként működő, Film.factory nevű intézményt vezette bezárásáig, 2016 végéig. A Filmfactory illeszkedett a bolognai rendszerbe (BA és MA és DLA szintje is van), iskolájába Szingapúrtól Franciaországig, Japántól Brazíliáig, Koreától Angliáig és az USA-ig a világ minden részéből érkeztek hallgatók.

Tarr Béla Fotó: Szigeti Tamás / MTA

2014-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. A Mozgókép- és Színházművészeti Osztály tagjaként székfoglaló előadását A filmoktatás útja a XXI. században címmel tartotta 2016. február 3-án. Azzal kapcsolatban, hogy A torinói lóval befejezettnek nyilvánította filmrendezői munkásságát, előadásában úgy fogalmazott, hogy döntésének nem gazdasági vagy politikai oka volt, hanem azért nem tudta folytatni a munkát, mert nem tudta elfogadni a művészi munkához rendelkezésre álló szisztémát, és nem akart a része lenni olyasminek, amivel nem ért egyet.

Székfoglalójában arról is beszélt, hogy manapság, amikor a vizualitás elsilányosodik, különösen fontos megőrizni a rendezés méltóságát, megtalálni a mozgókép autentikus formanyelvét, amelynek leglényegesebb eleme a kép, a hang, a ritmus, a tekintet, a konfliktus és a feszültség. „Minden történetünk benne van már az Ótestamentumban, újat kitalálni nem lehet, tehát csak az a kérdés: ma hogyan éljük meg őket. Ezért meghatározó például a helyszín, mert annak is arca van.”

Székfoglalójának zárásaként a filmoktatás kiemelkedő feladataként jelölte meg annak tudatosítását, hogy

a filmművészet nem lehet közömbös az emberi szenvedéssel szemben.

A filmkészítés oktatásának manapság egyik nagyon időszerű feladata a társadalmi, szociális érzékenység hangsúlyozása. „A hallgatók különféle kultúrákból érkeznek, különböző vallásúak, különböző bőrszínűek, és bár a művészeti képzés nem tűr semmiféle uniformizálást, ennek a szellemiségnek egységesnek és általánosnak kell lennie. Amint annak is, ami ezt felismeri és működteti: a művészi felelősségvállalásnak.” Leszögezte, hogy szerinte a művészetet nem lehet tanítani, ezért az ő intézményében a tanár nem határozza meg a tanítandókat, hanem workshopok keretében a szakma kiválóságai azt a módot ismertetik, hogyan reagálnak ők a valóságra a filmmel, tehát nem szabályok, hanem a személyiségek mentén működnek, a tanár és a hallgató között kollegiális a kapcsolat.

Egyik utolsó nagy munkájaként 2017 elején nyílt meg A világ végeztéig című, addigi teljes életművét összefoglaló interaktív kiállítás az amszterdami Eye-ban, a holland filmintézetben. A különleges időszaki tárlat – melynek összeállításában társkurátorként működött közre – az emberi méltóságról szólt, arról, hogy mi minden van a világban, és hogyan gondolkodik minderről ő, és kiállítás apropójából forgatott egy életművére pontot tevő rövidfilmet is.

Tarr Béla székfoglaló előadása 2016. február 3-án Fotó: Szigeti Tamás / MTA

Fontosabb filmjei:

• Vendégmunkások (amatőr dokumentumfilm), 1973;
• Családi tűzfészek (diplomavizsgafilm), 1979;
• Hotel Magnezit (rövidfilm, vizsgafilm), 1980;
• Diplomafilm (rövidfilm, vizsgafilm), 1981;
• Szabadgyalog, 1981 (munkacíme: Szabadcsoport);
• Macbeth (tévéfilm), 1982;
• Panelkapcsolat, 1982;
• Őszi almanach, 1984;
• Kárhozat, 1988;
• Az utolsó hajó (rövidfilm), 1990;
• Sátántangó, 1994;
• Petőfi Sándor: Álmaim (rövidfilm), 1995;
• Utazás az Alföldön (rövidfilm), 1995;
• Werckmeister harmóniák, 2000;
• Tarr Béla bevezetője Fehér György filmjeihez (portréfilm), 2001;
• Prológus (rövidfilm) 2004;
• A londoni férfi, 2007;
• A torinói ló, 2011;
• Az idők végeztéig (interaktív kiállítás), Eye, Amszterdam, 2017.

Díjak, elismerések (válogatás):

• 1982: Balázs Béla-díj;
• 2001: Gundel művészeti díj;
• 2003: Kossuth-díj;
• 2005: France Culture díj, a legjobb külföldi rendező;
• 2005: Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje; életműdíj (Giraldillo-díj) a Sevillai Nemzetközi Filmfesztiválon;
• 2011: Ezüst Medve díj, azaz a zsűri nagydíja és a FIPRESCI, az európai filmkritikusok szövetségének a díja a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (A torinói ló);
• 2011: életműdíj a Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon;
• 2013: L’Ordre des arts et des lettres, lovagi fokozat;
• 2016: életműdíj a Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon;
• 2017: életműdíj az 5. Selyemút Nemzetközi Filmfesztiválon;
• 2017: életműdíj a Let’s CEE Filmfesztiválon, Bécs.