A társadalom nem kívánhatja egy ápolónőtől azt, amit egy katonától

Lamm Vanda Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás

„A mostani járványhelyzet egészségügyi és társadalmi hatásai számtalan etikai és jogi problémát vetnek fel. Ilyen például az emberi jogi vonatkozások közül, hogy miként reagáljon a jog az egyének személyes és mozgásszabadságát korlátozó szabályokra, a digitális eszközöknek a járvány elleni védekezést szolgáló, de adatvédelmi szempontból aggályos használatára, a munkajogi kérdések közül a munkavállalók megváltozott helyzete, de vannak a járványnak nemzetközi kereskedelmi jogi, környezetjogi, tengerjogi és légi jogi következményei is” – mondta Lamm Vanda.

Vannak a pandémiával kapcsolatban első látásra jogi szempontból megfelelően szabályozottnak tűnő területek is. Az akadémikus ilyennek nevezte például a betegjogok körét. Ennek egyik alapvető dokumentuma az Oviedóban 1997-ben aláírt egyezmény, amely az emberi lény emberi jogait és méltóságát védi a biológia és az orvostudomány alkalmazása során. Ezt az alapvetően bioetikai és jogi kérdéseket szabályozó nemzetközi szerződést Magyarország is ratifikálta. Csakhogy az oviedói szerződésnek mindössze 29 állam a részese. Létezik ugyan az UNESCO-nak egy 2005-os nyilatkozata a bioetikáról és az emberi jogokról, de ez ún. „soft law” szabály, vagyis nem kötelező érvényű norma.

Megemlíthető még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2007-ben hatályba lépett Nemzetközi Egészségügyi Rendszabálya is, ami már nemzetközi szerződésnek minősül, valamint a WHO számos további szabályzata, standardja, amelyek egyebek mellett a nemzetközi együttműködésről is rendelkeznek. Kérdés azonban, hogy az említett dokumentumok kellőképpen szabályozzák-e egy világjárvány esetén a nemzetközi együttműködés kötelezettségét, illetve egy világjárvány elleni küzdelem emberi jogi vonatkozásait és különböző következményeit. „Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága néhány évvel ezelőtt kidolgozott egy nemzetközi szerződést a katasztrófák bekövetkezte esetén való nemzetközi együttműködésről, hasonlót szeretnénk létrehozni a világjárványok vonatkozásában is” – mondta Lamm Vanda.

Az egészségügyi jog terén tehát vannak kötelező érvényű nemzetközi szerződések. Azonban az például, hogy milyen elvárásai lehetnek a társadalomnak és az államnak az egészségügyi dolgozókkal szemben, nincs szabályozva. „Az orvosok és ápolók elkötelezettek a hivatásuk iránt, felesküdtek a gyógyításra, s amikor ezt a hivatást választották, tudták, hogy veszélyekkel jár.

Felmerül azonban a kérdés, hol húzódik a határ munkájuk ellátásának kötelezettsége és a saját életük, egészségük veszélyeztetése között.

Világjárvány idején ez nagyon is aktuális kérdés, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy korábban az ebola- most pedig a koronavírus-járvány során milyen magas számban fertőződtek meg egészségügyi dolgozók” – említett egy problémát Lamm Vanda. Mint elmondta, egy katona esetében nem számít rendkívüli elvárásnak, hogy feladata teljesítése érdekében akár az életét is feláldozza, erre kötelezi az esküje, de ugyanezt nem kívánhatja a társadalom például egy ápolótól. Ha az állam, a társadalom elvárásokat fogalmaz meg az egészségügyi dolgozókkal szemben, akkor ezt úgy akkor teheti meg, hogy feladataik ellátásához biztosítja számukra a szükséges és legmagasabb színvonalú védőeszközöket.

Mi kell tehát az adott körülményekhez és lehetőségekhez képest az államnak megtennie az élethez és az egészséges élethez fűződő jog biztosítása érdekében? Milyen együttműködési kötelezettségek terhelik az államokat egy világjárvány idején? A WHO Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai rögzítik, hogy azokat „az emberi méltóság, az emberi jogok és szabadságok biztosítása mellett kell alkalmazni”. De nincs-e szükség e szabályok pontosítására? Ezek azok a problémák, amelyekre az 1873-ban alapított, 1904-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Nemzetközi Jogi Intézet (L’Institut de Droit international, IDI) másfél hónappal ezelőtt létrehozott új bizottsága választ akar adni.

Mint azt Lamm Vanda elmondta, első lépésként egy deklarációban gondolkodnak, amely

nemcsak az államok belső feladataira vonatkozó elveket fogalmazná meg, hanem a nemzetközi közösség államainak együttműködési kötelezettségéről szólókat is.

A dokumentum várhatóan kitér majd az államok közötti hiteles és korrekt információátadás kötelezettségére is: arra, hogy milyen érdemi, konkrét adatokat kell egészen rövid határidőkkel megosztaniuk egymással például egy világjárvány idején. A jogtudósok azt is vizsgálják majd, hogy lehetséges-e a segítségnyújtás visszautasítása olyan helyzetben, ha más államokat is fenyeget a határokon túljutó pandémia.

Az eltérő kulturális háttér, valamint az egyes országok pénzügyi lehetőségei közötti különbségek miatt egy ilyen nemzetközi deklaráció megszövegezése nem egyszerű feladat a Föld minden kontinensét képviselő jogtudósok számára, egy szerződésé pedig még ennél is összetettebb. Lamm Vanda azonban bízik benne, hogy minden vitás kérdésben sikerül közös nevezőre jutniuk. A testület várhatóan a jövő év tavaszára készülhet el a dokumentummal, amelyet a Nemzetközi Jogi Intézet 2021-es pekingi kongresszusán fogadhatnak majd el. A deklarációt a szakmai szervezet ezután nyilvánosságra hozza, és elküldi az Egyesült Nemzetek Szervezetének. „Azt reméljük, hogy a dokumentum alapját képezheti egy kötelező érvényű szerződésnek, ahogyan például a nukleáris balesetek esetén való nemzetközi együttműködésről két szerződés is született nem sokkal a csernobili katasztrófa után” – mondta Lamm Vanda.