Az MTA már dolgozik a hatékony poloskacsapdán
Tömegével húzódnak be a házakba, lakásokba a vándorpoloskák és a márványospoloskák. Ajánlatos minél előbb elpusztítani a bejutó egyedeket, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk. Rossz hír, hogy természetes ellenségeiket egyelőre nem ismerjük, jó hír viszont, hogy az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén.
„A poloskainvázió elviselhetetlen” – a MTA Titkárság egyik központi e-mail-címére érkezett levél jól jellemzi, mekkora problémával küszködnek az utóbbi hetekben számos házban, lakásban Magyarországon. A jelenséget az okozza, hogy két, itthon nem őshonos poloskafaj mostanában – ahogy lassan hűvösödnek az éjszakák – kezdett el melegebb helyeket keresve telelésre behúzódni az ingatlanokba. A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványospoloska (Halyomorpha halys) csupán néhány éve jelent meg az országban, és egyedeik roppant mértékben elszaporodtak.
Legalább az emberre nem veszélyes
A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről származik, míg a márványospoloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajokról van szó, amelyek az emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban, ahogy a szintén idegenhonos, inváziós faj, a nyugati levéllábú (Leptoglussus occidentalis) esetében már regisztrálták a hazai kutatók, táplálékkeresés során előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrják az embert. A nyugati levéllábú poloska észak-amerikai eredetű, a fenyőféléket károsítja. Szúrása a vizsgálatok szerint csak kis, helyi gyulladást okozott, azonban nem lehet kizárni, hogy egy-egy növényevő faj szúrása kórokozót juttasson a nem tipikus gazdaszervezetbe, ám erre nagyon kicsi az esély” – tájékoztat Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.
Márványospoloska (Halyomorpha halys) egy szőlőfürtönMTA AK Növényvédelmi Növényvédelmi Intézet
A két poloskafaj elterjedése jelentős károkozással jár: mind a vándorpoloska, mind a márványospoloska sok tápnövényű kártevő, amely valósággal ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket, de még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár is igen komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök, de a szakember szerint egyáltalán nem lebecsülendő a közvetett károkozás sem, hiszen a nagy egyedszámban megjelenő rovarok mindenkit zavarnak, aki csak találkozik velük.
A fentiekből logikusan következik a kérdés: mivel lehet védekezni ellenük?
A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtószereket tudunk alkalmazni. „Mindenképp fontos mielőbb elpusztítani a lakásba bejutó poloskákat, mert a védett helyeken áttelelő egyedek lesznek az alapítói a következő évi populációknak. Előszeretettel húzódnak fáskamrákba, sufnikba, pincékbe, ahol a kb. 1 cm-es résekben, repedésekben sokszor több tucat egyed is elrejtőzhet” – mondja Kontschán Jenő.
Rossz hír, hogy a két poloskafaj magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványospoloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskaegyedek túlélési lehetőségeit, vagyis a poloska élősködője szabályozni tudja a kártevő populáció méretét (a jelenség ugyanaz lenne, ha lenne a két fajnak természetes ragadozója).
„Az MTA ATK Növényvédelmi Intézet kutatói A kutatás az európai uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) támogatásával folyikintenzíven vizsgálják ezt a két fajt. Próbáljuk kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak. Ez azért lényeges, mert van esély arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat” – magyarázza a szakember. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Pontosan azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni. A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessennek ki. „A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd” – teszi hozzá az MTA ATK Növényvédelmi Intézet igazgatója.
Vándorpoloska (Nezara viridula) egy dálián
Márványospoloska-kísérlet a Növényvédelmi IntézetbenMTA AK Növényvédelmi Növényvédelmi Intézet
Mikor lesznek a csapdás kutatásnak felhasználható eredményei,
mikorra jutnak el a szakemberek egy prototípus kifejlesztéséhez?
Kontschán Jenő szerint ez nehéz kérdés. Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOP-pályázat, akkor már egy prototípust le fognak tudni tenni az asztalra.
Ha pedig véget ér a 2018-as poloskainvázió, az a rossz hír, hogy lassan készülhetünk a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloskaegyedszámokra kell számítanunk, mert sajnos a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.
Inváziós területhódítás régen és most
A tágabb összefüggés pedig a következő: az idegenhonos fajok terjedése folyamatosan zajlik, évente újabb és újabb fajok jelennek meg Magyarországon is. A klímaváltozás, a nyitott határok, az Európa-szerte és globálisan is egyre gördülékenyebb közlekedés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egyes, jól és gyorsan alkalmazkodó fajok könnyen új élőhelyeket hódítsanak meg. Az inváziós területhódítás nem ismeretlen a biológiában. Rengetegszer történt már hasonló, azonban az utóbbi 100–150 évben végbement folyamatok kimondottan az ember hatásának köszönhetőek. Remek példa erre a burgonyabogár története, amely Észak-Amerikában egy viszonylag szűk területen fordult elő, és a burgonya rokonnövényein élt. Akkortól kezdett világszerte elterjedt kártevővé válni, amikor kapcsolatba került a termesztett burgonyával, majd az 1850-es, 1860-as években először Észak-Amerikát, majd később az ember által behurcolva Európát is meghódította.
„A most nagy egyedszámban megjelenő poloskák sem most fejlődtek ki az evolúciójuk során, hanem most váltak olyanokká a környezeti feltételek, hogy – emberi segítséggel vagy anélkül – új élőhelyeket tudnak meghódítani, és ott természetes ellenségeik hiányában nagyon el tudnak szaporodni” – mondja Kontschán Jenő.
Vándorpoloskák a Növényvédelmi Intézet kísérletében MTA AK Növényvédelmi Intézet
