Mikor mondhatjuk ki, hogy egy víz jó minőségű? Ez objektív vagy szubjektív fogalom?

Fotó: elte.hu

Záray Gyula: Különbséget kell tennünk az ivóvíz és a felszíni vizek között. Az ivóvíz esetében egy forrásvízről például elmondhatjuk, hogy organoleptikus minősítésünk, azaz szubjektív megítélésünk szerint „ízletesebb”, mint a klórozott csapvíz. Azonban a valóság az, hogy ivóvizeink, felszíni és felszín alatti vizeink minőségét objektív biológiai és kémiai vizsgálati adatok alapján tudjuk jellemezni, kategóriákba sorolni és minősíteni. Az Európai Unió 2000/60/EK irányelve, azaz a Víz Keretirányelv (VKI) támpontot adott egységes vizsgálati módszerek, szabványok alkalmazásához. Ily módon lehetővé vált a víztestek vízminőségében bekövetkező változások hosszú távú követése, a különböző országokban végzett vizsgálatok eredményeinek összehasonlítása és együttes értékelése.

Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

Honti Márk: Mint filozófiai kategória a vízminőség objektív: a víz fizikai és kémiai tulajdonságainak összessége. A „jó” vagy „nem jó” jelzők minősítésre, azaz a víz kiszemelt tulajdonságai alapján hozott értékítéletre utalnak, az ítélkezés pedig szubjektív emberi tevékenység, amelyhez mindig definiálnunk kell egy nézőpontot. Ez a nézőpont rendszerint az, hogy jelen tudásunk szerint mennyire alkalmas az adott víz egy adott emberi vízhasználat biztonságos kielégítésére, és/vagy hogy milyen ökoszisztéma jelenlétét tartjuk kívánatosnak. A minősítéshez különböző, lehetőleg sok szempontot figyelembe vevő kritériumrendszert használunk; ezek a kritériumok sok, de messze nem minden esetben határértékeket jelentenek. A határértékek és más kritériumok aktuális tudásunknak, mérési lehetőségeinknek megfelelően a kiszemelt tulajdonságok objektív mérésén alapulnak, de maguk szubjektívek (lehetne más a kritériumrendszer, lehetne más a határérték). A kritériumokat és határértékeket a környezetvédelmi jogszabályok rögzítik, noha ezek nem garantálják, csak valószínűsítik, hogy adott célra használva a vizet kevesebb kár keletkezik, mint amennyibe a szennyezésekkel szembeni „zéró tolerancia” kerülne. A szabályozás tehát a vízminőséget objektívvé teszi a vízgazdálkodás számára.

Hogyan lehet vizsgálni a vizek, különösen a felszíni vizek minőségét?

Z. Gy.: A vízminőség meghatározása egy adott víztest esetében rendkívül komplex feladat. A víztest minősítésének két alapeleme van: az ökológiai és a kémiai állapot. Az ökológiai állapot jellemzéséhez a biológiai elemeket (fitoplankton, fitobenton, makrofita, makrozoobenton, hal), a fizikai-kémiai paramétereket (savasodási állapot, sótartalom, oxigénháztartás, növényi tápanyagok, fémek koncentrációi) és hidromorfológiai jellemzőket (vízhozam, tartózkodási idő, mélység, szélesség, ártér, talajvízzel való kapcsolat) kell meghatározni. A kémiai állapot jellemzéséhez meghatározandó a 2000/60/EK X. mellékletében, az elsőbbségi anyagok listáján szereplő 33 vegyület, illetve vegyületcsoport, amelyek perzisztensek (tartósan fennállók), bioakkumulatívak és toxikusak. Megjegyzendő, hogy az ökológiai és a kémiai állapot ismeretében mindig a gyengébb minősítésű határozza meg a víztest minőségi besorolását, amely kiváló, jó, mérsékelt, gyenge vagy rossz jelzővel jellemezhető.

H. M.: A vízminőséget számos fizikai, kémiai és biológiai változóval jellemezzük. Bizonyos jellemzők és víztestek esetében a változók értéke viszonylag stabil, akár évi néhány méréssel is jól jellemezhető, mint pl. az elektromos vezetőképesség nagyobb tavakban. Más esetekben az értékek rendkívül változékonyak, ilyen pl. a felszíni vizekben az oldott oxigén koncentrációja. A vízminőségen belül vannak pontosan és olcsón mérhető (pl. vezetőképesség), és vannak igen drágán, rutinszerűen nem is mindig mérhető változók (pl. szerves mikroszennyezők). A jogilag előírt, szabályozott változókat természetesen mérni kell, ezen túlmenően azonban a mintavételi helyek és a mért változók körének meghatározása sok szempontú stratégiai tervezést és optimalizálást igényel. Optimalizálás legalább két szempontból szükséges. Először is, a költségek miatt nem lehet mindenütt mérni a szerves és szervetlen mikroszennyezők – teljes egészében amúgy ismeretlen – körét. Célszerű biológiai modellrendszereken vizsgálni a toxicitást, és csak ott vetni be a kémiai analitikát, ahol az a magas toxicitás miatt szükséges. Az analitika bevetését megelőzheti a vízgyűjtőn folyó gazdasági tevékenység felmérése, ami szűkítheti a mérendő szennyezők körét. Másrészt a jövőben egyre fontosabbá válik a helyi mérések nagyobb léptékekre való felskálázása, vagyis annak mérlegelése, hogy egy adott ponton mért vízminőség mekkora területet, folyószakaszt reprezentál.

Az egész országban monitorozzák a felszíni és felszín alatti vizek minőségét? Hozzáférhetőek ezek az adatok, ha pl. valaki a saját régiójának vizeire kíváncsi?

H. M.: Igen, az EU Víz Keretirányelvéhez kapcsolódóan rengeteg víztestben mérnek rendszeresen számos változót. Elvben a vízminőségi adatok elérhetőek lennének az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben, mely összefogná a különböző állami szervekhez befutó környezeti adatokat. Ugyanakkor az OKIR csak az adatok elenyésző részét tartalmazza. Így adatokhoz jutni a gyakorlatban csak a méréseket végző szerveken, általában a kormányhivatalokon keresztül lehet, hosszadalmas levelezés árán. Ha az érdeklődő nem szakember, akkor az interneten bizonyos mélységig tud tájékozódni a fontosabb vizek (pl. Balaton, Velencei-tó) aktuális állapotáról, ha van türelme megkeresni a megfelelő, erre dedikált forrásokat.

Máshogy minősítenek egy ivóvízbázist, mint egy halászatra vagy fürdőzésre használt vizet?

H. M.: Persze, mások a határértékek, de a VKI minden víztestre vonatkozik. Ugyanakkor a vizek többsége többcélú, tehát sok szempontnak kell megfelelnie. A vízminősítésnek hierarchikus szintjei vannak. A legfelső szinten minden víztestet minősíteni kell az EU VKI előírásai szerint – itt a minősítés szempontrendszerében egyetlen konkrét vízhasználat sem jelenik meg, a „vizek jó állapota” olyan kritériumrendszernek való megfelelésként fogható fel, amely biztosítja a vizek hosszú távú, fenntartható használatát. Ugyanakkor vannak az egyes vízhasználatokra vonatkozó EU-irányelvek (pl. EU-fürdővízirányelv, EU-ivóvízirányelv) és hazai jogszabályok is, melyek a vizek használat szerinti (pl. fürdővíz, ivóvíz, öntözővíz) minősítését kívánják meg. Ugyanazt a víztestet a VKI és minden releváns vízhasználat szempontjából minősíteni kell.

Milyen minőségűek ma Magyarország vizei?

H. M.: A VKI megkövetelte minősítés szerint főleg közepes és rossz állapotúak. Ugyanakkor pl. a Balaton jelenleg kiváló, és a szennyvíztisztítás fejlesztésének köszönhetően a Duna is javul. Kis vízfolyásokon gondot okoznak az új telepek, mivel sok esetben nincs meg a kellő hígítási hozam, de ezek a telepek legalább tehermentesítik a talajvizet, ami talán majd sok év múlva rendbejön. A vizek állapota nemcsak a vízminőségtől függ, hanem pl. a hidromorfológiától, a vízjárástól, a haránt és hosszirányú átjárhatóságtól stb. – ezek víztesttulajdonságok.

Melyek ma Magyarországon a felszíni vizek fő szennyező forrásai?

H. M.: Szennyvíztelepek, ipari létesítmények (beleértve a felhagyottakat is), a mezőgazdasági és települési diffúz szennyezés, valamint a balesetek, haváriák. Alapvetően minden emberi tevékenység szennyezi vagy a felszíni, vagy a felszín alatti vize(ke)t. Még a szennyvíztisztítás is. Ott lehet jó vízminőség, ahol kevés az emberi tevékenység, vagy nagyon jól tisztítunk, vagy ahol más vízgyűjtőre vezetik a tisztított szennyvizet (mint például a Balaton Tihany–Fűzfő–Siófok–Fonyód közötti parti településein).

Z. Gy.: Folyóink, amelyek a szomszéd országokból érkeznek hozzánk, tisztított és kisebb hányadban kezeletlen kommunális szennyvizet, továbbá kezelt ipari szennyvizet tartalmaznak. Az ezekben lévő szervetlen és szerves szennyező anyagokhoz hozzáadódnak a hazai szennyvíztisztítók által a befogadó víztestekbe juttatott szerves és szervetlen szennyező anyagok. A szennyvíztelepek döntő többsége a háromlépcsős tisztítási technológiát alkalmazza, amely mechanikai, biológiai és kémiai kezelési lépcsőkön keresztül biztosítja a nitrogén- és foszfor-tápanyagok, a szerves mikroszennyezők, továbbá a különböző nehézfémszennyezők eltávolítását. Tekintettel arra, hogy a biológiai lépcsőben a szerves anyagok lebontását végző baktériumok többnyire természetes eredetű molekulák lebontására képes enzimkészlettel rendelkeznek, több szintetikus molekula degradációja (lebomlása) nem vagy csak részben valósul meg a szennyvízkezelés során. Igazi gondot azok a szerves anyagok jelentenek, amelyek a biodegradációt gátló, ún. xenofór csoportokat tartalmaznak. Idetartoznak pl. a humán- és állatgyógyászatban felhasznált gyógyszerek, illetve metabolitjaik (az anyagcserében részt vevő vagy annak folyamán keletkező anyag). Jellegzetes képviselőik pl. a nem szteroid bázisú fájdalomcsillapítók, az antibiotikumok és a különböző hormonkészítmények. A másik jellegzetes csoportot a mikroméretű műanyagrészecskék alkotják, amelyek eredetüket tekintve elsődleges vagy másodlagos forrásból származnak. Elsődleges forrásként a kozmetikai és testápoló szereket, míg másodlagos forrásként a textíliák mosása során keletkezett műanyagszál-töredékeket és a víztestekbe juttatott műanyag hulladékok UV-sugárzás és mechanikai hatás révén bekövetkező aprózódását említhetjük.

Vannak-e olyan szennyezők, amelyeket manapság mérni kell, de korábban nem kellett?

H. M.: Vannak olyanok, amelyeket csak most mérünk, bár régebben is jelen voltak (gyógyszerek, növényvédő szerek, mikroműanyagok). Ennek egyik oka, hogy fokozódott a műanyagszennyezés, és növekedett a gyógyszerek, növényvédő és rovarirtó szerek fogyasztása, ezzel egyidejűleg pedig fejlődött a mérési technológia is. Ugyanakkor folyamatosan jelennek meg új szennyező anyagok is – a vegyipar évi sok ezer új vegyületet állít elő.

És vannak-e olyan korábbi szennyezők, amelyeket már nem használnak, de még ma is gondot okoznak?

H. M.: Persze, például a DDT, atrazin, nemsokára a glifozát, ha betiltják. Ezek közös tulajdonsága a környezeti perzisztencia, vagyis az a képesség, hogy nem bomlanak le biológiailag vagy kémiailag. E tulajdonságuk miatt felhalmozódhattak a talajban és a vizekben (elsősorban a nagy tartózkodási idejű talajvízben), valamint az ezekkel érintkező szervezetekben is. Ez fokozott kockázatot jelent, ezért is tiltották be őket.

Továbbá gyakran okoznak gondot azok a korábbi szennyezések, amelyek még a rájuk vonatkozó szabályozás életbe lépése előtt keletkeztek, és szintén perzisztensek. Gondolhatunk például a talajok nehézfém- és egyéb ipari szennyezéseire, melyek természetesen befolyásolják a vízminőséget is.

Kijelenthetjük, hogy bármilyen perzisztens anyag kibocsátása előbb-utóbb helyi vagy akár globális problémához vezethet?

Z. Gy.: Sajnos igen. Ilyen a diklór-difenil-triklóretán (DDT) rovarölő szer, amelyet a világon elsőként 1968-ban Magyarországon vontak ki a forgalomból, azonban figyelembe véve azt a tényt, hogy felezési ideje vízi környezetben mintegy 150 év, a világ számos országában igazolták a jelenlétét talajokban és a folyók üledékében. Mivel a klórozott szénhidrogének lebonthatósága vízoldhatóságuk függvénye, egy peszticid annál perzisztensebb, minél kisebb a vízoldhatósága. Hasonló gondot okoznak a vízben oldhatatlan, de zsírban jól oldódó poliklórozott bifenilek (PCB), amelyek szintén felhalmozódnak a folyók és tavak üledékeiben. Kérdés, hogy ezek endokrin hatása hogyan befolyásolja az üledéklakó csigák és kagylók populációját.

Sokan aggódnak manapság a felszíni vizekbe került gyógyszermaradványok, illetve mikroműanyagok miatt. Van okunk az aggodalomra?

Z. Gy.: A gyógyszermaradványok vonatkozásában hangsúlyozni kell, hogy a műszeres analitikai eljárások gyors fejlődésének köszönhetően lehetővé vált különböző szerves mikroszennyezőknek a ng/L–mg/L koncentrációtartományban való azonosítása és kvantitatív (mennyiségi) meghatározása, mind a felszíni vizek, mind az ivóvizek esetében. Biológiai hatásuk tekintetében kijelenthető, hogy ebben a kis koncentrációban a gyógyszermaradványoknak nincs igazolt hatásuk. Ugyanakkor e mikroszennyezők együttes és hosszú távú hatásáról nem rendelkezünk megfelelő információval sem a humánbiológia, sem a vízi ökológiai rendszer alkotói szempontjából. Ezért fontos lenne követni a svájci és a német szennyvíztisztítási projekteket, amelyek célul tűzték ki a gyógyszermaradványok és egyéb szerves mikroszennyezők mintegy 80%-ának eltávolítását biztosító új technológiák kifejlesztését.

Más a helyzet a mikroméretű műanyagok esetében. A kozmetikai cikkekből és testápoló szerekből 20–500 μm méretű, többnyire polietilén-részecskék jutnak a szennyvízbe, majd a szennyvíztisztító telepekre. További forrást jelentenek a textíliák mosása során leváló műanyag szálak. Dán kutatók vizsgálatai szerint e mikroműanyagoknak mintegy 90%-a a szennyvíziszapba jut, és 10%-a terheli a befogadó, felszíni vizeinket. A kémiailag ellenálló, oldhatatlan részecskék a vízi ökológiai rendszerben főleg mechanikai gátló hatás révén gyulladásos folyamatokat indukálnak az élő szervezetekben. Gondolni kell arra is, hogy a mikroméretű műanyagoknak nagy a fajlagos felületük, és felületi tulajdonságaiktól függően különböző molekulákat képesek adszorbeálni (a felületükön megkötni), majd így nagyobb koncentrációban a biológiai rendszerekbe juttatni.

Véleményem szerint nem aggódnunk kell, hanem a szennyvíztisztítási technológiákat kell javítanunk a szerves mikroszennyezők jobb hatásfokú eltávolítása érdekében. Az elsődleges forrásból származó mikroméretű műanyagok esetében viszont nem a szennyvíztisztítási technológiák javítására kell törekedni, hanem e műanyagok ipari felhasználását kell korlátozni, illetve megszüntetni. Az Európai Kozmetikai Szövetség már megtette ehhez a kezdő lépéseket. Természetesen más a helyzet a világ óceánjait és tengereit érintő makroműanyag-szennyezéssel, amely hatalmas kihívás a természetvédelmi szakemberek számára. Ebben a kérdésben viszont már van ok az aggodalomra, hogy sikerül-e nemzetközi összefogással megállítani ezt a tengeri élővilágot veszélyeztető folyamatot.

H. M.: Az biztos, hogy ezek a szennyezők jót nem tesznek. A hatások vizsgálata nehéz, mert egyrészt még nem tudjuk, hogy a szennyezés pontosan milyen léptékű (több 10 000 vegyületet használunk), és a hatásokat nehéz elválasztani az egyéb jellegű expozíciótól (pl. élelmiszerekkel bevitt hormonhatású anyagok, antibiotikumok stb.). A legnagyobb veszélyt a biológiai hatás elérésére tervezett anyagok jelenthetik. Nem ringathatjuk magunkat illúziókba: ezek biztosan hatnak az emberi szervezetre is. Van okunk aggódni, mert valószínű ugyan, hogy ki fognak fejleszteni megfelelő technológiákat a mikroszennyezők „kiszűrésére” a szennyvízből és az ivóvízből, de egyrészt ettől a víz sokak számára megfizethetetlenül drágává válhat, másrészt az ökológiai rendszerekre való hatást sem közömbösítettük teljesen, valószínűleg harcolnunk kell majd az antibiotikum-rezisztens baktériumokkal, és gondoskodnunk kell a visszatartott szermaradványok biztonságos megsemmisítéséről is.

Igaz, hogy a mélyebben fekvő felszín alatti vizek tisztábbak? El tudjuk szennyezni ezeket a vízbázisokat is, vagy ezek valóban védettebbek a felszíni vizeknél?

H. M.: Talán igen, hiszen eddig kevésbé voltak kitéve a szennyezésnek. El lehet szennyezni őket pl. a fúrások mentén leszivárgó anyagokkal, de az biztos, hogy ha a felső réteg szennyezett, akkor előbb-utóbb az alsók is károsodni fognak. A felszín alatti vizek minőségét alapvetően a geokémiai háttér határozza meg. Magyarországon előfordulnak a hatályos uniós határértéket meghaladó mennyiségű arzént tartalmazó vizek – ezek „tiszták”, ha az antropogén szennyezést nevezzük szennyezésnek, de „nem tiszták”, ha az ivóvízre előírt határértékeket tekintjük.

Sokat hallani manapság a klímaváltozás hatásairól. Befolyással vannak ezek a folyamatok a vizek minőségére is?

H. M.: Persze. A víz mennyisége és minősége között szoros kapcsolat van. A vízminőség ökológiai rendszerek működése nyomán alakul ki, a fizikai, kémiai és biológiai folyamatokat pedig befolyásolja a hőmérséklet és a vízellátottság. A párolgás és a csapadék változása megváltoztatja a hidrológiai anyagáramokat. Ugyanakkor még pontosan nem tudjuk, hogy mi lesz a melegebb időjárás és a több szélsőség hatása, mert az ökoszisztémák reakciója ezekre a megváltozott peremfeltételekre nagyon bonyolult. Amikor 2000–2003 között a Balaton vízszintje az aszály miatt jelentősen csökkent, előzetesen mindenki a vízminőség romlását várta, mivel a sekély, melegebb víz kedvez az algák elszaporodásának. Nem ez történt: a Balaton vízminősége nem romlott. Hogy miért nem? Azt nem tudjuk pontosan. Ahhoz, hogy az ilyen változásokat előre tudjuk jelezni, sokkal jobban meg kell értenünk a vízi és vízgyűjtői ökoszisztémák működését, és mellesleg azt is pontosabban kellene tudnunk, hogy a jövőben milyen időjárással kell majd számolnunk. Nagyobb folyóinkban az algák mennyisége jelentősen nő a kisvizes időszakban, a vízfolyások hígító és hűtő kapacitása a vízhozammal arányos – itt a (koncentrációban és Celsius-fokban megadott) határérték-túllépések gyakoriságának növekedése várható a vízjárás szélsőségesebbé válásával.

A klímaváltozás más okokkal együtt hozzájárulhat új, invazív fajok megtelepedéséhez, ami az ökoszisztémák hirtelen, váratlan átalakulását okozhatja. Egyes vélemények szerint a Cylindrospermopsis raciborskii szubtrópusi, melegigényes kékalgafaj mérsékelt övi megjelenésében a klímaváltozás is szerepet játszhatott. Ez a faj a Balatonban megtelepedve kétszer akkora biomasszát produkált nagyjából ugyanannyi rendelkezésre álló tápanyagból, mint a korábban már ott élő kékalgafajok, és az eutrofizálódás főszereplőjeként rontotta a Balaton vízminőségét. Az ilyen „működésimód-váltások” (regime shifts) nem megjósolható folyamatok.

Milyen további lépések szükségesek a közeljövőben a hazai vizek védelmében?

H. M.: Felszíni vízkészletünk 95%-a külföldi eredetű. A VKI előírja vízgyűjtő gazdálkodási tervek készítését részvízgyűjtőnként és országonként. Ezek nyilvános dokumentumok. Magyarországnak mint alvízi országnak alapvető érdeke a felvízi országok e dokumentumainak részletes elemzése, a tervezett intézkedések hazai hatásainak feltárása, szükség esetén a felvízi országokkal való egyezkedés a két- és többoldalú vízgazdálkodási egyezmények felülvizsgálatával és a vízdiplomácia eszközeivel.

Úttörő vizsgálatok igazolják, hogy hazánkban jelentős probléma az illegális szennyvízbevezetés. Ezen a téren további vizsgálatok szükségesek, a hatóságokat pedig érdekeltté kell tenni az illegális szennyezések és vízminőségi haváriák feltárásában és kezelésében. Az illegális, illetve eltitkolt szennyezések terén támaszkodni kell a komoly és hozzáértő civil szervezetek tevékenységére.

A diffúz mezőgazdasági szennyezések csökkentésének nagy ellensége a területalapú támogatás, ami miatt a hazánkban hagyományosan megtartott patakparti védősávokat (is) módszeresen felszámolják. Az ilyen visszásságoknak jogi eszközökkel igen könnyen véget lehet vetni, ha van rá politikai akarat.

Mit tehet a lakosság?

Z. Gy.: Fontos lenne a házi patikák lejárt szavatosságú gyógyszerei esetében azok megsemmisítését szakemberekre bízni, és nem egy WC-öblítéssel a szennyvízbe juttatni. Hazánkban 2005 óta egy jól szervezett, zárt rendszerben történik a lejárt vagy már nem szükséges gyógyszerek szelektív gyűjtése. A gyógyszereket csomagolásukkal együtt a gyógyszertárakban elhelyezett gyógyszerhulladék-gyűjtő dobozokba kell bedobni, ahonnan elkülönített úton kerülnek megsemmisítésre. A lakosság természetesen hozzájárulhat felszíni vizeink makroműanyag-terhelésének csökkentéséhez a PET-palackok szelektív gyűjtésével, de tudatos vásárlóként lépésről lépésre el kellene érnünk az üvegbázisú csomagolóanyagok újbóli térnyerését és egy jól szervezett hazai forgalmazói rendszer kialakítását.

H. M.: Ügyelni kell a háztartási vegyszerek és gyógyszerek előírásszerű kezelésére, nem szabad semmit a csatornába, különösen pedig a a (kis)vízfolyásokba vagy melléjük önteni. Kerülni lehet a mikroműanyag-szemcséket tartalmazó kozmetikumok (bizonyos fogkrémek, egyes „bőrradírozó” tusfürdők stb.) használatát is. A vízzel való takarékosság vízminőségi szempontból csak addig célszerű, amíg nem megyünk a csatornahálózat és a szennyvíztisztító telepek tervezésénél figyelembe vett fajlagos fogyasztás alá, mivel ezután az infrastruktúra szállítási és tisztítási hatásfoka romlik.