Nemzeti Víztudományi Program

„A víztudományok szerepe a fenntarthatóságban” címmel 2020. május 1-én megjelent tudományos összefoglaló a Magyar Tudomány 2020/05 számában

A Nemzeti Víztudományi Program keretében rendszeresen jelennek meg tudományos közlemények a Magyar Tudományban. A legfrissebb olvasottsági adatok alapján január óta két közlemény is folyamatosan az első tíz között szerepel.

2020. május 2. Sugár Éva

„A víztudományok szerepe a fenntarthatóságban” címmel tudományos összefoglaló jelent meg a Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testületének közreműködésével a Magyar Tudomány legújabb számában. Korábban, az MT 2017. októberi száma tematikus összeállításban, öt tudományos publikációval számolt be a Víztudományi Programról, amelyekből több is a legolvasottabb tíz közlemény között szerepel (lásd az ábrán).

A Magyar Tudományos Akadémia folyóiratának 2020. májusi száma ismét foglalkozik a víztudomány kérdéseivel, ezúttal a multidiszciplináris víztudományok szerepét hangsúlyozza ki a fenntarthatóságra fókuszálva. Az MTA Nemzeti Víztudományi Program az ENSZ Fenntarthatósági fejlődési céljait szem előtt tartva foglalkozik az éghajlatváltozás Kárpát-medencében tapasztalható vízügyi következményeivel, a vízgazdálkodással, a vízminőséggel, köztük az új típusú kémiai szennyezőanyagok vizsgálatával, a szennyvíztisztítás kérdéseivel. Bemutatja a 2018-ban NKFIH támogatással indult „Tiszta ivóvíz” projektet amely a Duna parti szűrési kútjaitól egészen a vízcsapig vizsgálja az ivóvíz minőségét és az azt befolyásoló hatásokat. Új kihívást jelenthet a kutatásban az öntözés, ezáltal az élelmezés biztonság kérdése, illetve hazánk nagy tavainak további kutatása, gondoljunk csak a Balaton elmúlt évi algavirágzására vagy az egész évben szabályozott Tisza-tóra. Az egyre modernebb kutatási eszközök és az adatok feldolgozása elengedhetetlenné teszik az okos eszközök innovatív alkalmazását és a mesterséges intelligencia bevonását a kutatásokba.
A publikáció ide kattintva érhető el.

Szűcs Péter Felszín alatti vizek – a hidrológiai ciklus láthatatlan része című közleménye az előkelő januári 2. és májusi 3. helyen szerepel a kimutatásban, illetve Báldi András, Engloner Attila és Vörös Lajos A vízi ökoszisztémák jelentősége a társadalom számára című közleménye a 9. és 10. helyet foglalta el.