Trianon 100: visszautasítja a Romániában megjelent vádakat az MTA Lendület-kutatócsoportjának vezetője

Ablonczy Balázs történész, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője az mta.hu-nak elmondta: a 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés.

2017. május 2.

Az elmúlt napokban a román közéletben és a román sajtóban olyan tudósítások és kommentárok jelentek meg, amelyek súlyos vádakat fogalmaztak meg a Magyar Tudományos Akadémián folyó kutatásokkal kapcsolatban: az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot titkos kormányzati propagandával, a román állam ellen irányuló aknamunkával és szeparatista törekvések támogatásával vádolták meg.

„A helyzet ezzel szemben az, hogy az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban, 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés. Céljai között szerepel román, szlovák, szerb és nyugat-európai kutatók bevonása a multidiszciplináris kutatásokba” – mondta az mta.hu-nak Ablonczy Balázs történész, az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője.

A kutató elmondta: a csoport eddigi működése során workshopokat, konferenciákat szervezett, levéltári kutatásokat koordinált, forráskiadványokat és monográfiákat készített elő. Első kiadványa 2017. május végén jelenik meg, és a magyar békedelegáció 1920-as naplóját mutatja be, kommentált formában, bőséges képanyaggal és jegyzetapparátussal.

A kutatócsoport működése, eredményei bárki számára követhetőek magyarul és angolul a trianon100.hu oldalon és a kutatócsoport Facebook-oldalán.