Tizenhárman kapták meg a Főtitkári Elismerést

A Főtikári Elismerést az Akadémia irányítása alatt álló köztestületi költségvetési szervek azon munkatársai kaphatják meg, akik igazgatási, jóléti, fenntartási, szolgáltatási és üzemeltetési munkakörben vagy meghatározott feladat megoldásában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, illetve e területeken feladatkörükben tartósan magas színvonalú munkát végeztek.

2024. október 22.

Az ünnepségen Kollár László Péter arról beszélt, hogy becsületesnek lenni, a napi munkát a sokszor kihívást jelentő, gyorsan változó körülmények között is lelkiismeretesen, a lehető legjobban elvégezni, minden lépésben meglátni a szépséget nem kis dolog.

Kollár László Péter Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

„Akiket ma köszöntünk, ezt teszik. Ezt tették az elmúlt években, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a jövőre kétszázadik születésnapját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia az maradhasson, amit az elődök munkája megteremtett: a legnagyobb közbizalommal övezett nemzeti intézmény. Akadémiánk küldetése egyebek mellett a tudományos kutatás feltételeinek megteremtése és a tudományos kutatás érdekeinek képviselete. Ennek eredményessége nem csak rajtunk, akadémiai vezetőkön, nem csak a tudománypolitikában részt vevő döntéshozókon múlik. Azok nélkül sem képzelhető el az eredményes munka, akik a szakmai és az adminisztratív hátteret biztosítják ehhez. Vagyis Önök nélkül. Hiszen Önök azok, akik szerveznek, iktatnak, költségvetést számolnak, információkat összesítenek, elemeznek és továbbítanak, pályázatok összeállításában segédkeznek, iratokat kezelnek – vagyis működtetik a magyar tudományosság szempontjából kulcsfontosságú rendszert” – mondta az MTA főtitkára.

Kollár László főtitkár köszöntője ide kattintva olvasható.


Erdei Anna főtitkárhelyettes, Freund Tamás elnök és Kollár László Péter főtitkár az elismerést átvett akadémiai munkatársakkal
(További képek az ünnepségről a fotóra kattintva nézhetők meg.)
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára az Akadémia szolgálatában magas színvonalon végzett, kiemelkedő munkájáért Főtitkári Elismerésben részesítette:

Bihi-Tóth Zsanettet, az MTA Létesítménygazdálkodási Központ Pénzügyi és Számviteli Osztályának osztályvezetőjét a pénzügyi szervezet 2022. évi újraépítésében vállalt elkötelezett szerepvállalásáért, nagy teherbírással és kiváló emberi tulajdonságokkal végzett, példamutató munkájáért;

Biró Évát, az MTA Titkársága Kutatási Pályázatok Főosztályának titkársági pályázati szakreferensét a hazai kutatói közösség érdekében végzett igényes, magas színvonalú, felelősségteljes és fáradhatatlan tudományszervezői munkájáért, a Lendület, a Vendégkutatói és a Bolyai-pályázatok, valamint a támogatott kutatások kezelése során tanúsított lelkiismeretes és elhivatott tevékenységéért;

Csüdörné dr. Pavisa Annát, az MTA Titkársága Főtitkári és Főtitkárhelyettesi Titkárságának főtitkárhelyettesi tanácsadóját az Akadémia Művészeti Gyűjteménye szabályainak pontosításában végzett elhivatott és magas színvonalú tevékenységéért, a 2022-ben létrehozott Kulturális Javak Osztálya műkődésének elindításáért, valamint a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényeinek szervezése során végzett felelősségteljes munkájáért;

Dr. Csuka Gyöngyit, az MTA Titkársága Főtitkári és Főtitkárhelyettesi Titkárságának vezető-szakértőjét, akadémiai főtanácsadót a Magyar Tudományos Művek Tára vezető fórumai titkársági teendőinek, a Tudományértékelési Elnöki Bizottság feladatainak szervezésével és azok végrehajtásával kapcsolatos igazgatási és adminisztratív munkafolyamatok szakszerű támogatásáért, kivitelezéséért és nyomon követéséért, valamint magas szakmai felkészültséggel, lelkiismerettel, felelősségteljes módon ellátott, áldozatkész munkájáért;

Dulcz Egont, az MTA Létesítménygazdálkodási Központjának kézbesítőjét a Titkárság, majd a Létesítménygazdálkodási Központ munkatársaként kiemelkedő precizitással és megbízhatósággal végzett lelkiismeretes, segítőkész és példamutató munkájáért, lojalitásáért;

Koroknai Leventét, az MTA Titkársága Köztestületi Igazgatóságának természettudományi tudományos szakreferensét a Matematikai Tudományok Osztálya tevékenységének segítése és koordinálása terén végzett megbízható, felelősségteljes, pontos és magas színvonalú munkájáért, az Akadémiai Ifjúsági Díj és az MTA Kiváló Kutatóhely minősítés odaítélésével összefüggő folyamatban tanúsított segítőkész hozzáállásáért, konstruktív együttműködéséért;

Lakóné Horváth Krisztinát, az MTA Titkársága Gazdasági Igazgatóság Gazdasági Osztályának nemzetközi pénzügyi szakreferensét, akadémiai főtanácsadót 2012 óta a Magyar Tudományos Akadémia és a Titkárság kiküldetésében részt vevők pénzügyi elszámolásának kiemelkedő precizitással, a szabályok maximális betartásával végzett munkájáért;

Nagy Adriennt, az MTA Üdülési Központ marketing ügyintézőjét 2012 óta kiemelkedő szakmai felkészültséggel és fáradhatatlanul végzett munkájáért, valamint a vendégek folyamatos, naprakész információkkal, lehetőségekkel történő tájékoztatásáért;

Prekker Ilonát, az Akadémiai Óvoda és Bölcsőde kisgyermeknevelőjét, bölcsődei szakmai vezetőt több évtizedes elhivatott, magas színvonalon végzett munkájáért, a bölcsőde és óvoda közti gyengéd átmenetet biztosító sajátos felmenőrendszer kialakításában való részvételéért, az egyetemi hallgatók és az új kollégák számára példaként szolgáló több évtizedes kiváló minőségű nevelői és vezetői tevékenysége elismeréseként;

Sándor Lászlót, az MTA TABT Debreceni Akadémiai Bizottság Titkárságának gépkocsivezetőjét, karbantartóját, kertészét több évtizedes balesetmentes vezetési tapasztalattal végzett lelkiismeretes és pontos munkájáért, a debreceni székház kertjének kiemelkedő gondossággal és szorgalommal történő ápolásáért;

Sebestyén Józsefet, az MTA Üdülési Központ felszolgálóját az Üdülési Központ Balatonalmádi üdülőjében 2017 óta kiemelkedő szakmai felkészültséggel és vendégszeretettel végzett munkájáért, a karbantartási és kertészeti munkában való aktív részvételéért;

Támba Tibort, az MTA Titkársága Informatikai Főosztály Informatikai Üzemeltetés és Támogatás Osztályának rendszergazdáját, akadémiai főtanácsadót a Titkárság személyi számítógépeinek és telekommunikációs rendszereinek üzemeltetéséért, fejlesztéséért, a munkatársak informatikai támogatása során nyújtott kiemelkedő, precíz munkájáéert, segítőkészségéért;

Tulai Enikőt, az MTA Titkársága Gazdasági Igazgatóság Fejezeti és Intézményi Pénzügyek Osztályának osztályvezetőjét, akadémiai vezető-főtanácsadót a Magyar Tudományos Akadémia céljainak figyelembevételével, iránymutatásainak szem előtt tartásával végzett munkájáért, az irányítása alá tartozó osztály megbízható, hatékony, kiemelkedő szakértelemmel történő vezetéséért.