Tájékoztatás az Akadémia elnöke által a favipiravir koronavírus elleni alkalmazásának tudományos alapjaival és a tudományos vita fontosságával kapcsolatban kezdeményezett megbeszélésről
Világszerte, így Magyarországon is példás együttműködés alakult ki a kormányzatok és a tudomány képviselői között a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Ugyanakkor a favipiravir koronavírus elleni alkalmazásával kapcsolatban nyilvános vita bontakozott ki a hazai sajtóban, amit nem előzött meg a kérdés tudományos alapjainak tudományos vita keretében való tisztázása. Ezért az Akadémia a témában jártas vezető tisztségviselőinek, tagjainak, köztük a sajtónyilvánosságban is megszólaló szakembereknek a részvételével konzultáció keretében tisztázta a favipiravir alkalmazásával kapcsolatos jelenlegi tudományos álláspontot és azt, hogy a kérdésben mire terjed ki a tudomány képviselőinek az illetékessége. A favipiravir körüli tudományos vita egyetlen ülésen történt megnyugtató rendezése is igazolja, hogy az Akadémia mint a „nemzet tanácsadója” egyedülállóan alkalmas erre a feladatra. A résztvevők megállapították, hogy a tudomány természetéből fakad a kételkedés, a vita, aminek nem szabad gátat szabni, ugyanakkor megfelelő helyet és keretet szükséges neki biztosítani. Ezért is keltett aggodalmat, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) egyes favipiravirral kapcsolatos, tudósokat is megszólaltató sajtóhírek miatt rendőrségi feljelentést tett. A feljelentés ellentétes az Akadémia alapelveivel, és ezért elfogadhatatlan a számára. A Magyar Tudományos Akadémia küldetésének megfelelően mindig kész helyet adni a tisztázó tudományos vitáknak a tudomány haladása, a döntéshozatal elősegítése és a közvélemény tájékoztatása érdekében, amihez kéri a tudományos közösség, a kormányszervek és a közérdekű tájékoztatást végzők együttműködését.
Az Akadémia elnöke által összehívott konzultáció alulírott résztvevői egymás álláspontjának megismerése és részletes megvitatása után egyetértésre jutottak az alábbiakban:
1. Az Akadémia illetékessége és felelőssége
Az Akadémia küldetéséből fakadóan már a COVID-19-járvány kezdete óta foglalkozik a pandémia megfékezésének, a vírusfertőzés kezelésének, megelőzésének komplex kérdéskörével. Az Akadémiának számos konkrét vállalása is van, többek között a favipiravir alkalmazási lehetőségének tudományos hátterével kapcsolatban. Ezek teljesítéséhez az összes tudományos nézőpontot képviselő tudósra szüksége van. Meg kell őriznie a hazai tudomány hitelességét és kiválóságát, felelősséget kell vállalnia a kutatókért és a tudományos közéletért. Ki kell állnia a tudományos szabadság érvényesüléséért, amennyiben az sérül.
Az Akadémia mint a „nemzet tanácsadója” világosan megkülönbözteti a tudományos kutatói, a tudományos tanácsadói, a tudományos ismeretterjesztői és a közéleti szerepvállalást. A közéleti vitákban mindenki szabadon részt vehet, de az Akadémia képviselőinek és a nevében nyilatkozóknak távol kell tartaniuk magukat mindenfajta pártpolitikai oldalválasztástól a megnyilatkozásaikban. A nyilatkozatok során még inkább ügyelni kell a függetlenségre, ha a vita a választási kampány időszakában, vagy ha jogszabályokkal kihirdetett veszélyhelyzetben zajlik.
A tudományos vonatkozású kérdéseket először a tudóstársakkal célszerű megvitatni, és a tudományos érvelés szabályainak megfelelő eszközök segítségével törekedni kell a közös nevező megtalálására. Előfordulhat, hogy ez nem sikerül. Akkor a nyilvános megszólalásoknak tükrözniük kell, hogy a kérdésben még a tudósok is megosztottak, és a saját állítás csak egy a tudományosan megalapozott két vagy akár több lehetséges közül.
Az a tudós, kutató, aki az MTA keretében, vele együttműködve, a tudományos érvelés szabályai szerint vesz részt a tudományos vitákban, és figyelembe veszi a különböző megnyilvánulástípusokkal kapcsolatos elveket, egymástól eltérő jogi és etikai szabályokat, valamint az MTA választott vezetőinek, testületeinek vonatkozó döntéseit, és így folytatja e tevékenységét, számíthat az Akadémia védelmére, ha tudományos véleménye miatt támadás éri.
2. A favipiravir SARS-CoV-2 elleni alkalmazásának tudományos alapjai
A vírusfertőzéssel szemben védelmet jelentő vakcinák mellett a koronavírus-járvány következményeinek enyhítéséhez antivirális kezelésre is szükség van. Ezt az oltatlanok magas száma, az oltottak fertőződése és az általuk indukált fertőzések, a vakcináltak védettségének időbeli korlátja, valamint a megjelenő új vírusvariánsok egyaránt indokolják. Az antivirális kezelésnek kiemelt jelentősége van a COVID-19-ben és kísérő betegségekben (diabétesz, krónikus szívelégtelenség, agyi érkatasztrófa, krónikus tüdőbetegség stb.) egyaránt érintett, ezért fokozottan veszélyeztetett betegcsoportokban.
Az eredményes antivirális terápia alkalmazási ideje a betegség virális szakaszában, a fertőződést követő 7–10 napon, a tünetek megjelenését követő 5 napon belül van. Ekkor a betegek többsége otthonában tartózkodik (járóbeteg), ezért csak az ehhez igazodó antivirális terápia jöhet szóba. Jelenleg Magyarországon a favipiravir az egyetlen elérhető, otthoni kezelésre alkalmazott szer. A favipiravir egy széles spektrumú vírusellenes vegyület, amely in vitro és állatokban in vivo hatásosan gátolja a SARS-CoV-2 vírus szaporodását. Több tudományosan ellenőrzött közlemény szerint a korai favipiravirkezelés csökkentette a fertőzöttekben a vírusterhelést, így gyorsította a gyógyulásukat. Ugyanakkor 2021 végére több tanulmány jelent meg, amely szerint nagyobb számú betegen végzett vizsgálatokban a favipiravirkezelés nem bizonyult kellően hatékonynak.
A szakirodalom alapján a favipiravir antivirális hatékonysága korlátozott, függ a kezelés megkezdésének időpontjától és időtartamától, valamint az alkalmazott dózistól. Ebből kiindulva számos szakember sürgeti a favipiravirkezelés felváltását új antivirális szerek bevezetésével.
Az otthoni antivirális kezelés új lehetőségei a molnupiravir és a paxlovid, melyek a megjelent vizsgálati eredmények alapján a favipiravirnál alacsonyabb dózisokban hatékonyabb kezelést tesznek lehetővé. Magyarországi megjelenésüket követően az otthoni antivirális kezelésben fel kell váltaniuk a favipiravirt, ezért hazai elérhetőségük biztosításával egyidejűleg a terápiás protokollok módosítására lesz szükség.
A fentiekben összefoglalt tudományos konszenzus figyelembevételével elsősorban a klinikai infektológus szakorvosok szakmai testületei illetékesek állást foglalni a vírusellenes terápiák orvosi alkalmazásáról.
3. Az OGYÉI-feljelentéssel kapcsolatban kialakult közös álláspont
Az OGYÉI a favipiravir alacsony fokú hatásosságával kapcsolatban megjelent sajtóhírek miatt rendőrségi feljelentést tett, indokul a rémhírterjesztés vétségét hozva fel. A feljelentés pontos tartalma nem ismert. Amennyiben a „rémhírterjesztést” a gyógyszerhatóság a sajtóban megnyilatkozó tudósok esetében felrója, fellépése – az ez idáig megjelent cikkek tartalma alapján – megalapozatlan és elfogadhatatlan.
Az Akadémia mindenképpen elkerülendőnek tartja, hogy hatósági eljárás induljon tudósoknak a sajtóban vállalt szakmai véleménye miatt. A kormányzat, a hatóságok, a járványügyi és egészségügyi ellátást végző intézmények, az ehhez szükséges eszközöket és szolgáltatásokat biztosító innovatív vállalkozások, a közérdekű tájékoztatást végző szervek valamennyien alkalmaznak tudósokat, kutatókat, akiknek a bizalma, legjobb tudása, elkötelezettsége nélkülözhetetlen a járvány leküzdéséhez, a társadalom megnyugtatásához, együttműködésének biztosításához, a járvány utáni közös feladatok előkészítéséhez és elvégzéséhez. Egy tudósokat is érintő hatósági eljárás súlyos precedens volna, amely a személyes politikai meggyőződéstől függetlenül nagyon rossz hatással lenne a tudományos közösség tagjaira.
A tudomány természetéből fakad a kételkedés, a vita, aminek – különösen egy eddig ismeretlen, új jelenség feltárása során – nem szabad gátat szabni, ugyanakkor megfelelő helyet és keretet szükséges neki biztosítani. A Magyar Tudományos Akadémia kész erre, és kéri hozzá a tudományos közösség, az OGYÉI és a kormányszervek együttműködését. A favipiravir körüli vita egyetlen tudományos ülésen történt megnyugtató rendezése is igazolja, hogy az Akadémia mint a nemzet tanácsadója egyedülállóan alkalmas erre a feladatra.
A jelen konzultáció keretében tisztázódott, hogy mi az Akadémia vezetőinek, a témában jártas tagjainak, szakembereinek, köztük a kifogásolt interjúkban, cikkekben is szereplőknek a konszenzusos, közös tudományos álláspontja a favipiravir alkalmazásával kapcsolatban. Az is tisztázódott, hogy ebben a kérdésben mire terjed ki a tudomány képviselőinek az illetékessége.
Mindezek alapján a résztvevők egyetértettek abban, hogy az Akadémia elnöke adjon nyilvános tájékoztatást a megbeszélés eredményéről az MTA hivatalos honlapján (www.mta.hu). Abban is egyetértés született, hogy az MTA elnöke levélben tájékoztassa az OGYÉI és az EMMI vezetőit a konszenzus tartalmáról. Ebben nyilvánítsa ki, hogy a tudósokat illetően a feljelentés az Akadémia alapelveivel ellentétes és ezért számára elfogadhatatlan.
A jelenlegi helyzethez hasonlóak bekövetkezésének megelőzése érdekében az Akadémia kész a jelen dokumentum 1. pontjának megfelelően aktívan segíteni a vitatott kérdések tudományos vonatkozásainak tisztázását mind az érintett tudósok, mind a kormányzati szervek, a sajtó vagy a társadalom érintett képviselőinek megkeresésére.
Budapest, 2022. február 15.
Freund Tamás, Kosztolányi György, Erdei Anna, Ádám Veronika
Kovács L. Gábor, Makara B. Gábor, Keserű György Miklós, Sótonyi Péter
Sarkadi Balázs, Ferenci Tamás, Oberfrank Ferenc