Széles körű szakmai érdeklődés, kiemelkedő pezsgősor az akadémiai borversenyen

Tokaj, Csopak, Szekszárd és Villány borai taroltak az MTA idei borversenyén. A borok mellett kiemelkedő minőségű pezsgősor mutatta meg, hogy ez a kategória is a nemzetközi élvonalat képviseli.

2024. április 5.

Immár 15. alkalommal rendezte meg az MTA az akadémiai borversenyt. A megmérettetésen évről évre kiderül, hogy a magyar borok minősége folyamatosan fejlődik. Idén is jó volt megtapasztalni, hogy milyen sok kiváló bor készül Magyarországon.

„A magyar bornak önmagán túlmutató jelentősége van a magyar kultúrában. Hagyományt testesít meg. Mezőgazdaság, gasztronómia, közösségi lét, zene, irodalom – e fogalmak mind-mind szorosan kötődnek a borhoz. Miként a tudomány is, hiszen a folyamatosan fejlődő technológia új eljárások kipróbálására ösztönzi a szőlészeket-borászokat. A hagyomány tisztelete és a megújulásra törekvés az, ami talán leginkább rokonítja a borászattal a Magyar Tudományos Akadémiát” – mondta az akadémiai borverseny ünnepélyes eredményhirdetésén Freund Tamás, az MTA elnöke.

A jó bor tiszteletének komoly hagyománya van az Akadémián: Széchenyi István gróf végrendeletében kétszáz aranyat hagyott egy serleg készítésére, amelyet minden évben az ország legjobb borával megtöltve emeltek az ő emlékére a Nemzeti Kaszinóban. Freund Tamás e serleg másolatából ivott az ünnepélyes eredményhirdetésen a díjnyertes borok egyikéből. Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A verseny iránti szakmai érdeklődést mutatja, hogy 22 magyar borvidék közül 18-ból érkezett nevezés, sőt határon túli magyar borászok is megmérették magukat. Régen ismert és új borászatok széles választékkal jelentek meg a versenyen, a legtöbb nevezés, 41 tétel a világhírű Tokaji borvidékről érkezett.

A verseny két kategóriában zajlott: a „rendezvények bora” kategóriában, amely a nettó 2500 forint alatti árkategóriába eső boroknak ad teret, és a felső kategóriában, amelyben a beszerzési ár nincs korlátozva, így a nemzetközi porondon is kimagasló minőséget képviselő borok mérkőzhetnek meg egymással. Ez az különbségtétel lehetővé teszi, hogy a különböző árszegmensek legjobbjai is megmutathassák értékeiket.

További képek az MTA borversenyének eredményhirdetéséről a fotóra kattintva nézhetők meg Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás

A 252 nevezett bort tíztagú bírálóbizottság értékelte, amely nemcsak képzett, nemzetközi ismerettel és tapasztalattal rendelkező borszakértőkből állt, hanem a Magyar Tudományos Akadémia olyan vezetőiből és tagjaiból is, akiknek igényes és értő borfogyasztóként kiváló a borismeretük és az ízlésük.

A borverseny bírálóbizottsága

  • Freund Tamás, az MTA elnöke, a zsűri elnöke
  • Fiáth Attila DipWSET, egyetemi docens, a zsűri alelnöke
  • Ember Sándor borász szakmérnök
  • Geiszt Miklós, az MTA doktora, egyetemi tanár
  • Halmai Péter akadémikus, a Gazdasági- és Jogtudományok Osztályának elnöke
  • Kosztolányi György akadémikus, az MTA alelnöke
  • Mészáros Gabriella DipWSET
  • Pintér Katalin turizmus- és vendéglátóipari szakértő
  • Zsoldos Attila akadémikus
  • Vékás Lajos akadémikus

A bírálat a nemzetközi 100 pontos rendszerben történt, az első szokásos borbírálati rendszerben végzett kóstolásokon a legmagasabb pontszámot elérő 10 bor került a döntőbe. Az utolsó versenynapon a zsűri minden kategóriában a 10 legjobb bor újraértékelésével állapította meg a győzteseket. Ez a kétlépcsős bírálati rendszer garantálja, hogy a „A Magyar Tudományos Akadémia Bora” elismerést csak a legkiválóbb borok szerezhessék meg.

Az MTA borversenye így nem csupán egy verseny, hanem egy olyan esemény is, ahol a magyar borászat legjavát ünnepelhetjük.

A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2024 országos borverseny eredményei

Felső kategória, fehérborok:

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Áts Családi Pincészet – Szent Tamás Furmint 2021

Aranyérmes:
Fodor Borbirtok – Aszófői Olaszrizling Vörösmál 2021
Grand Tokaj Borászat – Grand Tokaj Terroir Selection Meszes Furmint 2021

Felső kategória, vörösborok:

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Schieber Borászat – Patina Cabernet Franc 2021

Aranyérmes:
Koch Borászat – Csanád cuvée 2019
Thummerer Pincészet – Egri Cabernet franc Superior Válogatás 2018

Felső kategória, desszertborok:

Nagy aranyérmes és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Patricius Borház – Patricius Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2019

Aranyérmes:
Grand Tokaj Borászat – Grand Tokaj Terroir Selection 6 Puttonyos Aszú 2013 Balassa Borászat – Tokaji Szamorodni édes 2021

Felső kategória, pezsgők:

Aranyérmes és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Babits Pincészet – Babits Tokaji Méthode Traditionnelle Furmint Brut Pezsgő 2021

Aranyérmes:
Anonym Pince Etyek – Anonym Brut Reserve Összhang
Sauska Pincészet – Sauska, Brut NV
Szentpéteri Borpince – Méthode Traditionnelle Magnum Pezsgő 2021
Csányi Pincészet – Teleki Tradíció 1881 Villányi Chardonnay Brut 2021


Középkategória (rendezvények bora), fehérborok:

Első helyezett és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Petrányi Pince – Csopaki Olaszrizling Hegybor 2022

Második helyezett:
Folly Arborétum – Rajnai Rizling 2022

Harmadik helyezett:
Csányi Pincészet – Teleki Villányi Olaszrizling 2023

Középkategória (rendezvények bora), vörösborok:

Első helyezett és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Lelovits Tamás Pincészete – A Csudabogár 1. Villányi Vörös Cuvée 2021

Második helyezett:
Kvassay Levente Pincészete – Kvassay Cabernet Sauvignon 2019

Harmadik helyezett:
Feind Pincészet – Cabernet Franc 2019

Középkategória (rendezvények bora), rozéborok:

Első helyezett és „Az MTA Bora 2024” cím nyertese:
Gottwald Borászat – Pinot Noir Rose 2023

Második helyezett holtversenyben:
Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Gál Rosé cuvée 2023
Anonym Pince Etyek – Ötlett 2023

Harmadik helyezett:
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet – Mentőöv 2023