Stratégiai szerepben – Debrecenben tanácskoztak az MTA területi bizottságainak elnökei

A területi bizottságok nélkülözhetetlenek a Magyar Tudományos Akadémia céljainak megvalósításához, hiszen bennük kap helyi értelmet az Akadémia országos jelenléte. Egyebek mellett erről beszélt az MTA területi bizottsági elnökeinek debreceni tanácskozásán Pósfai Mihály, az MTA elnöke.

2026. szeptember 24.

Pósfai Mihály, aki korábban hat évig az MTA Veszprémi Területi Bizottságának titkári, majd elnöki tisztségét is betöltötte, „A területi bizottságok az Akadémia országos jelenlétében” című előadásában részletesen ismertette az Akadémia alapvető küldetését és a területi szervek stratégiai szerepét.

Kiemelte, hogy az MTA a magyar tudományos közösséget egyesítő és megjelenítő köztestület, amely őrzi és ápolja a magyar nyelvet, gondozza a nemzet tudományos és kulturális örökségét, valamint hozzájárul a kutatás feltételeinek megteremtéséhez. Az elnök elmondta, hogy programjában kiemelt helyet kap az MTA a nemzet tanácsadójaként végzett szolgálata, a témanapok intézményesítése, a területi bizottságok szerepének újragondolása, valamint a Tudománybarát Település Mozgalommal (TuBa) való szorosabb kapcsolódás. Pósfai Mihály szerint az MTA területi bizottságai nélkülözhetetlenek e célok megvalósításához, hiszen bennük nyer helyi értelmet az Akadémia országos jelenléte.

Kecskeméti Gábor, az MTA főtitkára arról beszélt, hogy az egyetemnek két meghatározó feladata van: az oktatás és a kutatás. Az MTA-nak küldetése szerint emellett egy harmadik feladata is van: ez a nyitás a társadalom felé, vagyis az ismeretterjesztés, kulturális feladatok ellátása, a társadalom szellemi jóllétéhez való hozzájárulás.

A találkozón ott volt Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora is, aki bemutatta be a térség legnagyobb, legszerteágazóbb felsőoktatási intézményét.

A területi bizottságok az Akadémia regionális tudományos céljainak megvalósításához hozzájáruló, az egyes régiók tudományos és közéletében kulcsszerepet játszó testületek.

AZ MTA területi bizottságai

Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (DAB)
Elnök: Balla György, az MTA rendes tagja

Az MTA Miskolci Területi Bizottsága (MAB)
Elnök: Kocsis Károly, az MTA rendes tagja

Az MTA Pécsi Területi Bizottsága (PAB)
Elnök: Kovács L. Gábor, az MTA rendes tagja

Az MTA Szegedi Területi Bizottsága (SZAB)
Elnök: Hohmann Judit, az MTA rendes tagja

Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB)
Elnök: Gelencsér András, az MTA rendes tagja


További információk az MTA egyes területi bizottságairól ide kattintva olvashatók.

A szakmai feladatok koordinálásáért felelős MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságának igazgatója, König Marianna a területi bizottságokban folyó háttérmunkáról adott áttekintést.

Hohmann Judit, az MTA Szegedi Területi Bizottsága (SZAB) elnöke elmondta, hogy a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva szaktörténeti kiadványt jelentetnének meg, emellett pedig kiemelt céljuk a fiatal kutatók minél hatékonyabb bevonása a bizottság munkájába.

Kovács L. Gábor, az MTA Pécsi Területi Bizottsága (PAB) elnöke később csatlakozott a kétnapos programhoz, ezért Kalmár Péter, az MTA TABT PAB Titkárság vezetője összegezte röviden a PAB elmúlt évi tevékenységét, kiemelve az MTA Veszprémi Területi Bizottságával közösen szervezett Pannon Tudományos Nap programját.

Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) elnöke, Gelencsér András – aki egyben az ülés levezető elnöke is volt – beszédében kiemelte, hogy a bizottságok kitörési pontjának a kistérségek felé történő nyitást látja.

Az MTA Debreceni Területi Bizottsága (DAB) 2026 júliusában megválasztott elnöke, Balla György köszönetét fejezte ki elődeinek – Bitskey Istvánnak, Gergely Pálnak és Páles Zsolt akadémikusoknak –, majd betekintést nyújtott a DAB díjazási rendszerébe, kiemelve a tehetséggondozást és a fiatalok pályázati rendszerben való felkarolását. Örömét fejezte ki, hogy az MTA200 vándorkiállítás jelenleg Debrecenben, a Debreceni Egyetem főépülete előtt látható.