Luther – rajzfilmsorozat a reformáció szellemi atyjáról
A Luther Márton életét bemutató tízrészes rajzfilmsorozatot a Magyarországi Evangélikus Egyház megbízásából Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező készítette. A sorozat 2017-ben a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából készült. Csepregi Zoltán egyháztörténész és a rendező a Filmklub az Akadémián legutóbbi vetítése után beszélt a film keletkezéséről.
„Eredetileg életrajzi filmet szerettem volna készíteni, mert balladát vagy gyerekfilmet a Kőműves Kelementől az Árgyélus királyfin át a Molnár Annáig többet is készítettem már” – mondta Richly Zsolt rajzfilmrendező, grafikusművész a vetítés utáni beszélgetésen.
„A soproni Líceumba jártam iskolába, ahol tanított minket egy Welter Rezső nevű lelkész. A karaktere nagyon hasonlított Lutheréhez, a rajzfilm elkészítésénél az ő alakja lebegett előttem. Másrészt Luther jellemét szerettem volna megmutatni. Nem szentként ábrázolva, hanem egy vívódó, konok és harcos emberként, akinek vannak nehéz éjszakái, és keresi az Istent – mesélt indíttatásáról Richly Zsolt, akit grafikusként megfogott a filmben is látható fametszetstílus. – Heltai Gáspár fabuláinál próbáltam ki először a fametszetes stílust és a Lutherben is látható a csökkentett színvilágot.”
A rajzfilmsorozat 7 évig készült, a Magyarországi Evangélikus Egyház megbízásából, melyből négy epizódot tekinthettek meg a nézők. Az epizódok szövegét Lackfi János írta, aki költő, regényíró és fordítóként járatos a szövegkönyvek írásában. „Nagyon elmélyedt Luther életének megismerésében. Munkának tekintette a legelején, de a hat-hét év alatt, amíg a film készült, nagyon megszerette ő maga is. A filmmel együtt élt ő is. Ő választotta ki Luther életéből azokat a pillanatokat, életszakaszokat, amelyeket a film epizódjaiban láthatunk, amelyeket grafikailag feldolgoztam” – mondta el Richly Zsolt.
A sorozat elkészítésének ötlete már a reformáció emlékévének tervezésénél megjelent. „2010 tavaszán eldőlt, hogy a rajzfilm lesz az emlékév egyik »nagy dobása«, amit a reformáció évfordulója kapcsán az evangélikus egyház szeretne letenni az ország és a nemzetközi közönség asztalára” – mondta el az előkészületek kapcsán Csepregi Zoltán egyháztörténész, a sorozat teológiai szakértője.
Az eredeti koncepció 12 epizódról szólt. Időhiány és takarékosság miatt azonban rövidíteni kellett, ezért csak 10 epizód készült el, a legutolsó epizód 20 évet ölel fel Luther életéből, a házasságától a haláláig.
Csepregi Zoltán elmondta, hogy 1517. október 31-én Luther Márton 95 tételének kiszögelése robbanásszerű változást hozott a világban. „Luther egy mondatában említi és nyomdatörténetileg is alá tudjuk támasztani, hogy három hét alatt egész Németországot, három hónap alatt pedig egész Európát meghódították a tételek. Óriási médiatörténeti robbanást váltott ki a 95 tétel, de a mai napig vitatott, hogy mi lehetett ennek a sikernek a pontos mechanizmusa” – mondta el az egyháztörténész.
A film elsősorban a fiatalabb korosztályt szólítja meg, az egyes epizódok akár oktatási segédanyagként is használhatók. Készül a film képregényváltozata is. Ezt szeptemberre, iskolakezdésre szeretnék megjelentetni az alkotók.
Részlet a rajzfilmből:
A Filmklub az Akadémián sorozat következő epizódjaként Szekeres Csaba Gravitáció, avagy a kötődés természete című filmjét vetítjük május 16-án, szerdán 17.30 órakor. A rendező mellett vendégeink lesznek Raffai Péter és Vasúth Mátyás fizikusok. Regisztráció itt.