Láthatatlan csecsemő, barátságos fejtetvek és izgalmas illatok – videón az Akadémián rendezett FameLab döntője
Természettudományos, matematikai, informatikai, mérnöki és orvosi területen kutatók, oktatók vagy hallgatók részére hirdették meg azt a tudománykommunikációs versenyt, amelyben a versenyzők mindössze három percet kaptak egy frappáns, tartalmas és közérthető előadás megtartására kutatásaik eredményéről vagy egyéb tudományos témáról. A FameLab magyarországi döntőjét az MTA Székház Dísztermében rendezték.
A Magyar Tudományos Akadémia és a British Council szervezésében 2018. május 14-én zajlott az első magyarországi FameLab verseny országos döntője az Akadémián. Az április 5-ei elődöntő 46 résztvevőjéből a zsűri értékelése alapján 12 fő jutott tovább a döntőbe, amelynek győztese Kis-Tóth Ágnes.
A fekete lyukak titkait bemutató fizikus képviseli Magyarországot a júniusi nemzetközi döntőn a Cheltenham Science Festivalon Nagy-Britanniában. Itt 27 ország versenyzői mérik össze felkészültségüket és előadói képességeiket.
A második helyezett a fejtetvek meglepő evolúciós szerepét bemutató előadásával Rózsa Lajos lett, a közönségdíjat pedig Fiser Béla kémikus nyerte el.
A döntőről készült felvétel itt nézhető meg.