Kutatói követelések, akadémiai újjászervezési tervek 1956-ban

Míg az Akadémia legfelső vezetői szintjén az 1956-os forradalom és szabadságharc idején nem jelentek meg radikális követelések (ahogy erről korábbi cikkünkben olvashat), a kutatóintézetek esetében a vonatkozó források vizsgálata már jóval összetettebb képet mutat. A kutatóintézetek követeléseiről kevés forrás lelhető fel az Akadémiai Levéltár iratanyagában, de az akkori nevén vácrátóti Botanikai Kutató Intézet 12 pontja jó alapot ad ahhoz, hogy röviden bemutathassuk, hogy a kutatók milyen változásokat szerettek volna elérni a tudomány világában.

Forrás: Népszava, 1956. október 31.

A Magyar Tudományos Akadémia forradalmi szerve, a Nemzeti Bizottság 1956. október 30-án alakult meg, felhívását pedig már másnap közzétette a Népszavában. A MTA Nemzeti Bizottsága egyrészt egyetértését fejezte ki a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának néhány nappal korábban kiadott felhívásával, amely többek között a szovjet csapatok kivonását, általános és titkos választások kiírását, valamint a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság biztosítását fogalmazta meg programjaként. Másrészt a világ tudományos közvéleményétől a magyar nép függetlenségi harcának támogatását kérte, és állást foglalt a tudomány szabadságának biztosítása mellett. Emellett szorgalmazta az Akadémia közgyűlésének összehívását, hogy rehabilitálják a korábban háttérbe szorított tudósokat és tudományos irányzatokat.

Szintén ebben az időszakban, október 31-én fogalmazta meg a vácrátóti Botanikai Kutató Intézet Munkástanácsa a maga 12 pontját, amelyet november 3-án küldött el a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének.

A legnagyobb különbség a Nemzeti Bizottság és a Munkástanács felhívása között abban ragadható meg, hogy utóbbi konkrétabb változtatásokat fogalmazott meg, amelyek között több radikális követelés is megjelent.

Ezt jól mutatja, hogy a kutatóintézet Munkástanácsa a Dunántúli Nemzeti Tanács felhívásához csatlakozott, amely – amellett, hogy követelte például az ország semlegességét, az általános és titkos választásokat – szabadságharcosokat akart delegálni a kormányba, a követelések teljesítésének elmaradása esetére pedig a kormány elismerésének megvonását is kilátásba helyezte.

A vácrátóti Botanikai Kutató Intézet Munkástanácsának 12 pontja (A képre kattintva a dokumentum PDF-formátumban, nagyítva is olvasható.) Forrás: Akadémiai Levéltár, 3. Elnök (Rusznyák) 36/1/1 Az MTA Nemzeti Bizottságának levelezése

A követelések első pontja arról tájékoztatott, hogy az intézet irányítását átvette a dolgozók által választott Munkástanács, hasonlóan ahhoz, ahogy az egész országban megalakult forradalmi szervek (munkástanácsok, forradalmi bizottságok) átvették a hatalmat a különböző intézmények felett.

A következő pontok egyrészt az Akadémia, másrészt a kutatóhálózat átalakítására tettek javaslatokat. Az Akadémia kapcsán igény mutatkozott az „újjászervezésére”, bár itt a felhívás készítői adósak maradtak annak részletezésével, hogyan képzelnék el a tudós testületet a jövőben. Itt inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy az Akadémia 1949-es szovjet típusúvá alakításakor kizárt és visszaminősített tagokat rehabilitálják, és ők kapjanak szerepet az Akadémia újragondolásában. Az Akadémia Nemzeti Bizottságának felhívásával ellentétben a Munkástanács nem csupán a rehabilitációt tűzte ki célul, hanem egyfajta radikális elszámoltatást is. Ennek fóruma – a szöveg alapján – a tudományos osztályokon belül létrehozott „Társadalmi Bíróság” lett volna, amely döntést hozhatott volna az Akadémiáról való kizárásról, a tudományos minősítés elvételéről, valamint a vezető pozíciótól való megfosztásról.

Az Akadémia újjászervezése kapcsán új vezetőket javasoltak az intézet munkáját ellenőrző két tudományos osztály (Agrártudományok Osztálya, Biológiai Csoport) élére. A Munkástanács által ajánlottak többsége olyan idősebb, régi polgári tudós volt, akit 1949-ben az Akadémia tanácskozó tagjává minősítettek vissza (pl. Varga Lajos zoológus, Andreánszky Gábor botanikus, Lengyel Géza botanikus). Emellett az ötvenes évek elején az Akadémia égisze alatt létrehozott tudományos minősítő rendszer (a kandidátusi és a tudományok doktora fokozat) megszüntetését és a tudományos minősítés hatáskörének az egyetemekre való áthelyezését pártolták.

A követelések másik része a kutatóintézeti önállóság növelését szolgálta, például az adminisztrációs terhek csökkentésével és a pénzügyi mozgástér növelésével. De az intézetek kapcsán megjelent az ún. káderanyagok kérdése is. A káderanyagok megsemmisítése/kiosztása központi szerepet játszott a forradalom és szabadságharc során. Ennek az volt az oka, hogy a munkahelyeken az ötvenes években létrehozott személyzeti osztályok a káderanyagokban a személyes adatokon túl gyűjtötték egyrészt a munkahelyi, párt- és tömegszervezeti jellemzéseket, másrészt az érintettet közelről ismerő személyektől szerzett információkat is. Vagyis egy-egy rokontól vagy ismerőstől származó pletyka például a dolgozó múltjával kapcsolatban hátrányosan befolyásolta az adott egyén karrierjét/egzisztenciáját.

A kutatóintézet 12 pontjának utolsó tételei általánosabb kérdéseket fogalmaztak meg, mint a kutatási segéderők fizetésének emelése vagy a publikálás, a tudományos eredmények közzétételének szabadsága.

Az Akadémia 1956. november 3-i tagértekezletének fő kérdése a Nemzeti Bizottság megválasztása volt, mivel az Akadémia tagjainak egy csoportja megkérdőjelezte az október 30-án létrejött bizottság legitimitását. A bizottság felhívásának megfelelően rehabilitáció gyanánt gondoskodott arról, hogy a tanácskozó tagok is részt vehessenek az ülésen, illetve az új Nemzeti Bizottság megválasztásában. Ebbe 4 tanácskozó tagot is megválasztottak (Eckhardt Sándor, Eckhart Ferenc, Andreánszky Gábor, Plank Jenő). A választás után a tagértekezlet irányelveket fogalmazott meg az Akadémia további működésével kapcsolatban. Kimondták, hogy az Akadémia támogatja a kormányt a független és semleges Magyarország megteremtésében, valamint a tudós testület biztosítja a független tudományos munka lehetőségét. Az utolsó pontban pedig az MTA ígéretet tett az elvi, személyi és szervezeti hibák jóvátételére, ugyanakkor kiemelték: „mind a maga erkölcsi presztízsének, mind az európai tudományos közvélemény követelményeinek tiszteletben tartásával minden erejével meg fogja előzni, hogy felelőtlen megtorlásokkal és személyi hajszákkal beszennyezze munkáját és becsületét.” Vagyis az Akadémia elutasította például a Botanikai Intézet által felvetett radikális elszámoltatást is.

Forrás: Akadémiai Levéltár, 3. Elnök (Rusznyák) 36/1/2/2 Az 1956. november 3-i akadémiai tagértekezlet lerövidített jegyzőkönyve

A Botanikai Kutatóintézet 12 pontját a Nemzeti Bizottság november 20-án tűzte napirendjére. Ekkor a Bizottság diplomatikusan csupán a dokumentum tudomásulvételéről határozott. A testület azért sem vizsgálhatta a kérdést részletekbe menően, mert a történelmi helyzet alapvetően megváltozott. Hiszen november 4-én megindult a szovjet csapatok támadása, illetve november 7-én felállt a Kádár János vezette forradalmi munkás-paraszt kormány, amely elvette a munkástanácsok és forradalmi bizottságok intézkedési jogát. Az ülés időpontjában már nyilvánvaló volt, hogy a szovjet hadsereg leverte a szabadságharcot.

Mindenesetre a kutatóintézet tanácskozó tagokra vonatkozó rehabilitációs követelése részben megvalósult, hiszen ezt az Akadémia maga is célként tűzte ki. Egyrészt az Akadémia Nemzeti Bizottságának munkájában is részt vettek, majd a november 3-án megválasztott Nemzeti Bizottságba is kerültek be tanácskozó tagok. Így beleszólást kaphattak az intézmény irányításába, igaz csak nagyon rövid időre. Másrészt a Nemzeti Bizottság gondoskodott arról is, hogy a belföldi tanácskozó tagoknak utaljanak ki fejenként 2000 forintot, hiszen ez az 1949-ben bevezetett tagsági forma nem járt fizetéssel, azt csupán a hazai rendes és levelező tagok kaptak. Egyébként a rehabilitáció kérdése nem csupán 1957 elején (erre korábbi cikkünkben utaltunk), hanem még egy év múlva is napirenden maradt az Akadémián. Ezt tanúsítják azok a pártiratok, amelyek az MTA 1957. évi decemberi közgyűlésének előkészítésével kapcsolatosak. Egy, a párt és az Akadémia részéről szignált előterjesztésben például ez olvasható: „Az Akadémia egyes osztályain azonban még most is érvényesül az a törekvés, hogy a közgyűlésen elsősorban az Akadémia u.n. tanácskozó tagjait válasszák meg.” Emiatt ezen a közgyűlésén az Akadémia nem is választott új tagokat. Emellett a az Akadémia vezetése 1956 decemberében a káderanyagok kiosztásáról is intézkedett.

Nizsalovszky Endre, a Nemzeti Bizottság titkárának jelentésében, amelyet a november 20-i ülésre készített, az Akadémia átalakítását jelölte meg az egyik fő teendőként. Eszerint az Akadémia tudós társasági jellegét kellene erősíteni az 1949-ben kialakított országos tudományirányítói jelleg helyett. Ezt a kezdeményezést azonban a Nemzeti Bizottság ülése a már említett gyökeresen megváltozott viszonyokra tekintettel egyáltalán nem tárgyalta.

Összességében megállapítható, hogy a forradalom és szabadságharc eseményei megmozgatták a kutatóintézeteket, követeléseik egy része egybeesett az Akadémia Forradalmi Bizottságának elképzeléseivel, bár – ahogy látható volt – az alkalmazandó megoldásokban voltak eltérések. A követelések megvalósítására a forradalom leverése miatt csak részben kerülhetett sor. De az ekkor felszínre kerülő problémák, mint a rehabilitáció, a tudományos minősítés, az MTA átalakításának kérdése, nem tűntek el nyomtalanul: az 1989/1990-es politikai rendszerváltoztatás folyamán bizonyos kérdések újra viták kereszttüzébe kerültek. De ez már egy másik történet.

Zsidi Bernát