Közel 700 középiskolás csapat indult az MTA Alumni Program tanulmányi versenyén

229 iskolából 686 csapat és 288 felkészítő tanár nevezett a Magyar Tudományos Akadémia középiskolásoknak meghirdetett tanulmányi csapatversenyére, amelynek témája a klímaválság és a fenntarthatóság. Az iskolák közül 49 fővárosi, 50 pedig határon túli intézmény.

2022. november 2.

A Magyar Tudományos Akadémia első alkalommal hirdetett tanulmányi csapatversenyt középiskolásoknak, melynek során magyarországi és határon túli középiskolák háromfős diákcsapatai mérhetik össze tudásukat a klímaváltozás és a fenntarthatóság témakörében.

A diákok által kedvelt közösségi oldalakon is hirdetett verseny a reméltnél is nagyobb érdeklődéssel indult, a szervezőknek – az iskolák kérésére – a nevezési határidőt meg is kellett hosszabbítaniuk. A regisztráció 2022. október 24-én zárult, 229 iskolából 686 középiskolás csapat és 288 felkészítő tanár jelentkezett. A 229 iskola közül 49 fővárosi, 50 pedig határon túli intézmény.

A verseny meghirdetésével az MTA egyik célja az volt, hogy a középiskolás diákok mindegyike megszólítva érezze magát, hogy a verseny egyszerre legyen tanulás és megmérettetés. A csapatok iskoláit tekintve ez egyértelműen meg is valósult – gyakorló-, művészeti és szakgimnáziumokból éppúgy jelentkeztek csapatok, mint egészségügyi, mezőgazdasági vagy műszaki technikumból és szakképző iskolákból.

Jelenleg az 1. online forduló zajlik a verseny.mta.hu oldalon, amelynek során a csapatoknak egy 20 kérdésből álló feladatsort kell megoldaniuk, majd november 9-ig, a forduló zárásáig beküldeniük. A háromfordulós verseny során a legjobban teljesítő csapatok és felkészítőik értékes tárgynyereményekben részesülnek, a győztes csapat és felkészítő tanára pedig többnapos szakmai utazást nyer a dél-franciaországi kísérleti erőműhöz, a magyar részvétellel is épülő ITER-hez. Díjat nemcsak a döntőben való részvételért, hanem – meghatározott pontszám elérése esetén – fordulónként is lehet nyerni.

„A globális problémák kezeléséhez az alapos tudás nélkülözhetetlen. Csak akkor óvhatjuk meg a jövőnket, ha jól ismerjük a jelenben működő folyamatokat” – mondta Freund Tamás, az MTA elnöke a verseny meghirdetésekor a diákoknak küldött videóköszöntőjében. A 2022. októbertől 2023. januárig tartó versenyt a Középiskolai MTA Alumni Program keretében szervezi az Akadémia.

Az MTA elnöke 2020 végén hirdette meg a Középiskolai MTA Alumni Programot, amelynek keretében kutatók látogatnak el egykori középiskolájukba és más iskolákba, hogy munkájukról, kutatási témájukról, a tudományos módszerről beszélgessenek a diákokkal. A program célja egy tudománybarát társadalom építése, a kritikai gondolkodás fejlesztése. Freund Tamás felhívására eddig az MTA köztestületének csaknem 1700 tagja jelentkezett a programra, és – részben az MTA Tanulmányi Versenynek is köszönhetően – már több mint 200 iskola Alumni-tag, a verseny végére ez a szám túllépheti majd a 250-et.

Az MTA az Alumni Programon keresztül idén kitüntetett figyelmet szentel a klímaváltozás és a fenntarthatóság problémájának. A szakterület kutatói által kidolgozott, folyamatosan bővülő tartalomcsomag videókkal, infografikákkal, szöveges segédanyagokkal és szakirodalmi forráslistákkal segíti a téma alapos megismerését, valamint a tanulmányi versenyre való felkészülést.