Hudecz Ferenc alelnök a Bolgár Tudományos Akadémián
Idén ünnepli alapításának 155. évfordulóját a Bolgár Tudományos Akadémia. Az ebből az alkalomból rendezett szófiai ünnepségen Hudecz Ferenc, az MTA természettudományi alelnöke képviselte a Magyar Tudományos Akadémiát.
Hudecz Ferenc és Julian Revalski bolgár akadémiai elnök megbeszélésén áttekintették a MTA és a BTA között 1958 óta érvényben lévő és 2022-ben megújított kétoldalú megállapodás eredményeit. Megerősítették, hogy a két intézmény közötti megállapodás alapján 2024-ben és 2025-ben öt bilaterális mobilitási projektet és egyéni kutatócserét támogatnak.
Az MTA alelnöke tolmácsolta Freund Tamás akadémiai elnök meghívását a Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriumi ülésére. Az ünnepi rendezvényen megjelent akadémiai elnökök számára Hudecz Ferenc rövid tájékoztatót tartott a 2024. novemberi World Science Forum programjáról.