Élőszereplős Vízipók-csodapók, planktonmikroszkóp, digitális homokozó, csatornából kifogott tárgyak tárlata – MTA Víznap a belváros szívében június 1-jén

Rengeteg bemutatóval, interaktív kísérlettel, ásványvízkóstolással és előadások, filmvetítések sokaságával várják az érdeklődőket a szervezők 2018. június 1-jén 9 és 15 óra között az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban. Ízelítőnk a programkínálatból.

2018. május 22.

Nemzeti parkok, egyetemek, múzeumok és sok más olyan intézmény tart interaktív bemutatókat Budapest kellős közepén, melyek munkája valamilyen módon a vízhez kapcsolódik. És hogy miért épp az Akadémián? Amellett, hogy az MTA több kutatóhelye és kutatója is szerepet vállal a programokban, az Akadémia egyik fontos stratégiai kezdeményezése a Nemzeti Víztudományi Program, melyről itt tudhatnak meg többet az érdeklődők. De most vissza a június 1-jei eseményekhez!

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de kérjük, csoportos részvételi szándékát jelezze a viznap [at] titkarsag [dot] mta [dot] hu e-mail-címen. A teljes program elérhető itt.

Vízibolha-etetés, gyógyvízkóstolás, műszersereglet és szennyvíztárlat – programok a placcon

Kik is valójában a Vízipók-csodapók szereplői? Milyen apró élőlények népesítik be a Duna és a Balaton vizét? Hova tart a vándorkagyló? Moszat-e az úszó maszat? A Duna-Ipoly Nemzeti Park és az MTA Ökológiai Kutatóközpont programjain rengeteg érdekesség kiderül a vizek élővilágáról, a merészebbek pedig akár ágascsápú rákokat is úsztathatnak, miután megetették a farkaséhes vízibolhákat.

Ő itt egy ágascsápú rák. Lehet, hogy épp úsztatásra vár! Forrás: Flickr/Jasper Nance

Ha a víz éppen nem folyóban folyik vagy tóban rostokol, akkor a felhőkből zuhan a föld felé, a talaj szerkezetét bomlasztja, vagy a felszín alatt settenkedik. Hogyan szűri és tisztítja a talaj a vizet? Merre áramlik a víz, amikor senki se látja, és hova viszi a szennyeződéseket? És mi a csuda az a digitális homokozó? Válaszok az Akadémia Székháza előtti placcon!

No, és persze itt az ivóvíz. Kemény vagy lágy? Miért van az, hogy néhol vasas? Csapvíz vagy ásványvíz, esetleg otthoni víztisztítás – melyiket válasszuk? Akinek pedig mindez nem elég, az felcsaphat gyógyvíz-sommelier-nek, és megismerheti a történelmi Magyarország ásványvíz-lelőhelyeit!

A mérnöki tudományok rajongói is találhatnak maguknak elfoglaltságot: „ivóvíz-hálózatdiagnosztika autóba beépített mobil műszerekkel”, „Blower-hajó és a folyóvízi mintavételezés eszközeinek bemutatása”, „önjáró (!) robotkamerás (!!) csatornavizsgálat”, „csövek szivárgásának keresése drónnal (!!!)” – szóval nem fognak unatkozni.

Aki pedig esetleg hallott a hatalmas londoni csatorna-zsírmonstrumról, melyet külön ismeretterjesztő filmben boncoltak ízekre, az itt kicsiben átélheti a borzongást. A Tettye Forrásház Zrt. ugyanis elhoz egy csinos kis válogatást azokból a tárgyakból, amelyeket kevésbé környezettudatos polgártársaink a csatornarendszer gondjaira bíztak, és végül a szennyvíztisztító telepen kötöttek ki.

Titokzatos marsi víz, fenyegető mikroműanyagok, a világ rovarszemmel – előadások és filmvetítések az Akadémia Székházában

Akinek a sok gyógyvíztől már kezd béka nőni a hasában, vagy az önjáró robotkamera ledöntötte a digitális homokvárát, a Székház hűvös termeiben is találhat elfoglaltságot.

A műanyagszemét lassan aprózódni kezd, és szétoszlik a vízben. Ezt a mintát az észak-amerikai Chesapeake-öbölbe torkolló egyik folyóból vették Forrás: Flickr/Chesapeake Bay Program

Van-e víz a Marson, és ha igen, akkor hova bújt? Mihez kezdjünk a föld alatt rejtőző termálvizeinkkel? És vajon mennyire kell itt, Magyarországon félnünk a szemétből a vízbe kerülő mikroműanyagoktól? – Azoktól az apró műanyagdarabkáktól, melyekről már most tudjuk, hogy a tengerek élővilága számára komoly veszélyforrást jelentenek.

Milyen halak élnek a Balatonban? Hogyan látják a vízben élő rovarok a világot? Mi hajtja a földi vízkörforgást? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről szólnak majd az ismeretterjesztő előadások és filmvetítések az Akadémia Székházának termeiben 2018. június 1-jén, pénteken.