Elhunyt Vajna Zoltán gépészmérnök, az MTA rendes tagja
Életének 95. évében, 2023. május 27-én elhunyt Vajna Zoltán Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának volt dékánja.
Vajna Zoltán 1928-ban született Kolozsváron. 1952-ben szerzett gépészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezt követően három évig a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként kutatott a BME-n. Rövid kitérőt követően, 1956-ban tért vissza az egyetemre, ahol először tudományos főmunkatársként, majd tanácsadóként, később professzorként oktatott. 1988-ban lett a műszaki tudományok doktora. 1990-ben a BME Gépészmérnöki Kar dékánjává választották. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 1993-ban, rendes tagjává 1998-ban választották.
Kutatási területei a hidrodinamika, az áramlástechnikai (energetikai) gépek, csőhálózatok, a számítástechnika és az informatikai rendszerek voltak.
Nevét viseli az Almási–Budavári–Vajna-féle csőhálózat-számítási módszer. Az országban az elsők között kezdett számítógépeken bonyolult rendszerek szimulációjára programokat fejleszteni, így a Műegyetemen is az informatikaoktatás úttörője volt.
Hat évig tagja volt az MTA Doktori Tanácsának, az International Union of Theoretical and Applied Mechanics (IUTAM) Magyar Nemzeti Bizottságának, elnöke az International Centre for Mechanical Sciences (CISM; Udine, Olaszország) Magyar Nemzeti Bizottságának, dolgozott a Magyar Akkreditációs Bizottság két szakbizottságában is.
Munkásságát számos kitüntetéssel, köztük a Széchenyi-díjjal, Akadémiai Díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.