Elhunyt Kocsis Zoltán
Életének 65. évében, vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.
„A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen" - olvasható a vasárnap kiadott közleményben.

Kocsis Zoltán hároméves korában kezdett el zongorázni. 18 éves volt, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, három évvel később pedig megkapta a Liszt Ferenc-díjat. Mindössze 25 éves volt, amikor Kossuth-díjjal jutalmazták, amit aztán 2005-ben másodjára is kiérdemelt.
1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, amivel több európai országban, valamint az Egyesült Államokban és Japánban is megfordult. Harmincéves korától karmesteri pályája mellett komponált is. 1984-ben Érdemes Művész, 1990-ben Kiváló Művész címet kapott.
Kocsis Zoltán születésnapi koncertjeinek bevételét minden évben a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel. Azt vallotta, hogy a szavak mára elvesztették súlyukat, és csak a tettekkel lehet példát mutatni, hogy aztán erőnktől és tehetségünktől függően javíthassunk a világon. „Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket” – fogalmazott.